A Föld egy valóságszimulátor

Gautama Buddha felemelkedett mester, 2019. december 1., Kim Michaels közvetítésében. Ez a szöveg a „Kelet-Európa felszabadítása a kommunizmus alattomos hazugságai alól” c.ű konferencián hangzott el Tallinnban, Észtországban.

A felemelkedett mester, Gautama Buddha vagyok. Most visszatérek arra a kijelentésemre, amit 2500 évvel ezelőtt tettem, amikor fizikai testben éltem a Földön. A buddhizmus egyik alapvető tanítása, hogy minden Buddha-természetű. Mit is jelent ez valójában? Sok embert összezavart már ez. A buddhizmus számos őszinte, jó szándékú követője spekulált ezen, különféle elméletekkel és értelmezésekkel állt elő, amelyek közül sok helytálló bizonyos mértékig. Sehogyan sem kritizálom vagy helyesbítem ezeket, de egy olyan nézőpontot szeretnék átadni, amely a mai kollektív tudaton és az eddig átadott tanításainkon alapszik.

Ha megérted, hogy minden Buddha-természetű, akkor érted, hogy ez azt jelenti, hogy a Buddha-természet formán túli. Ha megvizsgálsz egy formát ebben az univerzumban, megnézed ezt a széket, a szőnyeget, egy ablakot, egy asztalt, mondanád, hogy az asztal Buddha-természetű? Nem, de azt mondhatnád, hogy az asztal Buddha-természetből készült. Más szóval, ha a forma mögé, a formán túlra látnál, ott lenne a Buddha-természet. Ezt 2500 évvel ezelőtt az emberek nehezen érthették meg.

Manapság egy kicsit könnyebb felfogni ezt mentálisan, mivel azzal a felfogással nevelkedtetek, hogy ez a szék, ez az asztal kisebb egységekből, úgynevezett molekulákból, atomokból, sőt szubatomi részecskékből épül fel. Tehát mondhatjátok, hogy minden atomokból áll. Ezért ez a szék is atomokból áll. Ez persze nem jelenti azt, hogy az atomok úgy néznek ki, mint a szék. Tudjátok, hogy az atomok szabad szemmel láthatatlanok, ezért nincs általában vett formájuk. Nincs asztal- vagy székformájuk. Lehet valamilyen formájuk, ahogyan tanították nektek, de nem olyan, amit az érzékszerveitekkel érzékelhettek. Tehát kijelenthetjük, hogy mivel a szék atomokból áll, az atomok Buddha-természetből épülnek fel. A különbség az, hogy a Buddha-természetnek nincs formája. Nincs elképzelhető formája, nincs olyan formája, amelyet egy olyan elme, amely még mindig erre az anyagi univerzumra összpontosít el tudna képzelni.

Mondhatod, hogy a Buddha-természet képes formát ölteni. De ha a Buddha-természetnek nincs formája, miért van szükséged rá? Ha nem lenne alaktalan természet, amely formát ölthetne, hogyan jönne létre a forma? Mire következtethetsz, ha a tudomány eredményeit nézed? Fogsz egy látható dolgot, egy látható formát, például egy széket, és rájössz, hogy ez a szék nem csak úgy a természetből vagy a semmiből jelent meg jelenlegi formájában. Nem volt olyan pillanat, amikor azt mondhattad volna: „Most nincs szék, most van szék. Bumm, csak úgy megtörtént.” Nem így készülnek a dolgok, jól tudod. Tudod, hogy a szék fémből készül. A fém különböző ércekként kezdte a földben, ki kellett ásni, meg kellett olvasztani, vassá kellett alakítani, aztán a vasat újra fel kellett dolgozni, hogy egy adott formát öltsön és a szék lábaivá váljon. Aztán volt egy kis faanyag, amit le kellett gyártani és össze kellett rakni. Kellett huzat, kellett párnázás. Ezeket mind el kellett készíteni ahhoz, hogy a szék elkészülhessen.

Ezek a nyersanyagok, ahogy ti nevezitek őket, sem a semmiből jelentek meg viszont. A földben fekvő vasérc vasmolekulákból áll. De a molekulák egy még kisebb egységből, az úgynevezett atomokból állnak. Az atomok szubatomi részecskékből állnak, sőt, még a szubatomi részecskék is energiahullámokból állnak. Tehát ahogy haladunk egy adott forma, egy látható forma létrehozásához szükséges különböző szakaszok felé, egyre finomabb szintek felé haladunk. Bizonyos értelemben azt is mondhatnánk, hogy az egyszerűbb formák felé haladunk. Egy szék, vagy egy még bonyolultabb szerkezet, mint például az egész épület, nagyon összetett. A molekulák viszont kevésbé összetettek, az atomok még kevésbé összetettek, a szubatomi részecskék még kevésbé. Tehát haladunk egy egyre kevésbé komplex és egyre kevésbé kifejezett forma felé.

Szóval, olyan nehéz eljutni arra a pontra, ahol megértjük, hogy létezik egy alapvető anyag, legalábbis az az alapvető anyag, amelynek létezését ebben az univerzumban fel tudjuk fogni, és azt, hogy ennek az alapvető anyagnak nincs formája, de megvan a lehetősége arra, hogy bármilyen formát öltsön és ezt nevezhetjük Buddha-természetnek? A Buddha-természet bizonyos értelemben több ennél, de legalábbis – hogy valamilyen módon megjeleníthessük vagy elképzelhessük – azt mondhatjuk, hogy a Buddha-természet az az alapvető anyag, amelyből minden forma kialakul.

Vannak, akik azt mondják, hogy ez nem felel meg a jelenlegi tudományos paradigmának, de ez azért van, mert a jelenlegi tudományos paradigma kognitív disszonancián alapszik. A tudomány bebizonyította, hogy a látható formákon túl egyre mélyebb és mélyebb szintekre lehet jutni. A logikus következtetés az, hogy kell lennie valamilyen alapvető anyagnak, amelyből minden létrejön. A tudománnyal az a probléma, hogy annyira befolyásolja a materialista paradigma, hogy szerintük nem létezhet semmi az anyagi univerzumon túl. A materialisták ezt úgy értelmezik, hogy nem létezhet olyan anyag, amelynek nincs formája, mert az a semmi lenne, a semmi pedig nem jelenhet meg a semmiből. Tökéletesen igaz, semmi sem jelenik meg a semmiből, vagyis inkább semmilyen anyag sem jelenik meg a semmiből, mert minden a Buddha-természetből, az alapvető anyagból jelenik meg. Az a gondolat, hogy létezik egy alapvető anyag, ami forma nélküli, de minden anyag forrása, valójában tökéletesen összhangban van a tudományos megállapításokkal, talán a materialista paradigmával nem. A materialista paradigma azonban szimplán a tudományos megállapítások egyik lehetséges értelmezése, és ez a paradigma még a jelenlegi tudományos megállapítások összességét sem tudja megmagyarázni, így hát láthatjuk, hogy vannak hiányosságai.

Tehát létezik egy alapvető anyag, amit Buddha-természetnek hívnak és amiből minden forma felépül. Mit is jelent ez valójában? Nos, van egy fogalom, amelyhez sok ember nagyon ragaszkodik és nagyon fontosnak tart. Ez a „valóság” fogalma. Valami vagy valóságos, vagy nem valóságos. De ha minden, amit az anyagi univerzumban látunk, egy olyan alapvető anyagból keletkezik, amelynek nincs formája, akkor kijelenthetjük azt, hogy az összes látható forma valóságos? Nincs saját létezésük, nincs független létezésük. Ha nem lenne Buddha-természet, ha nem lenne alapvető anyag, nem létezhetne forma sem. Minden látható forma, az asztal, a szék, a Nap, a csillagok, ugyanabból az alapvető anyagból épül fel. Az alapvető anyag, amely ezt a széket alkotja, átalakítható – vagy inkább visszaállítható – alaktalan állapotába és felhasználható egy teljesen más forma, például egy virág vagy egy távoli csillag megalkotására, mert ebben a Buddha-természetben, ebben az alapvető alaktalanságban nincs idő, nincs tér, nincs helyhez kötöttség.

Miután a forma, miután a széket alkotó anyag visszatért az alaktalanságba, azonnal (vagy az időn túl) felhasználható egy több millió fényévnyire lévő csillag megalkotására. Tehát valóban kijelenthetjük, hogy ez a szék valóságos, ha nincs független, önfenntartó létezése? Valamitől függő a létezése, mert végső soron a Buddha-természettől függ. Nem létezhet önmagában. Mi értelme lenne egy széknek, ha nem lenne padló, amire letehetnék? Vagy ha nem lenne ember, aki a székre ülne? Létrejött volna-e valaha is a szék, ha nem lettek volna olyan emberek, akik felismerték, hogy a padlóhoz képest magasabban kell ülniük? Tehát igaz, hogy semmi sem jöhet létre a semmiből, de a Buddha-természet nem semmi.

Tehát látod, hogy minden dolognak, minden formának van egy függő eredete, egy kölcsönösen függő eredete. Nem vákuumban jelenik meg, nem a semmiből. Alapvető anyagból áll, de céllal, okkal jött létre. Nem létezhetne padló, falak, tető nélkül, emberek nélkül. Nem jöhetett volna létre, ha nem lenne föld, ahol vasérc van, ha nem lennének fák, amelyek megnőnek és faanyaggá válnak és így tovább. Végül tehát amit észreveszel, az az, hogy semmi, semmilyen forma, semmilyen anyag nem tekinthető valóságosnak. Semmi sem létezik önmagában, mindentől függetlenül. Minden összefügg. Minden kölcsönösen függ egymástól. Az egész univerzum egyetlen összekapcsolódó, kölcsönösen függő egész. Ez valójában összhangban van a tudomány felfedezéseivel. A tudósok felfedezték, hogy a helyhez kötöttség, az elkülönültség nem létezik. A helyhez kötöttség hiánya, az összekapcsolódottság a mélyebb valóság. A valóság – amit, amikor eléred azt, amit én „megvilágosodásnak” nevezek, csak akkor látsz – az az, hogy nincs elkülönültség sehol az univerzumban. Minden kölcsönösen függ egymástól. Nem csak ezt látod, hanem azt is, hogy semmi sem állandó.

Mit mutatott ki a tudomány, amit sok vallás nem? Azt, hogy van egy hosszú folyamat, amely fokozatosan különböző formákat hoz létre. Nincs azonnali teremtés. Van egy fokozatos teremtés, ahol az, ami korábban létrejött, vagy ami korábban létezett, az alapjává válik annak, ami utána létrejön, tehát ismét nagyon-nagyon messzire visszanyúló, egymástól függő keletkezések. Tudom, hogy a lineáris elme azt sugallja, hogy kellett lennie egy kezdetnek, de tegyük ezt félre most, gondoljuk át, hogy ameddig csak vissza tudunk látni az időben erre a fokozatos folyamatra, az ismét bizonyítja minden összekapcsolódását.

Szóval mi a célja ennek az egymásrautaltságból fakadó keletkezésnek, ahol a Buddha-természet mélyebb valósága ezeket a különféle formákat ölti? Mi a cél? A materializmus szerint nincs cél, minden csak a véletlen műve. Mi a véletlen? Meg tudják magyarázni, mi a véletlen? Mi a véletlenszerűség? Nem tudják definiálni. Miért? Mert az igazi véletlenszerűségnek nem lehet formája és a materialista paradigmában csak az tekinthető valóságosnak, aminek van formája. Kognitív disszonancia. Azt állítod, hogy van világnézeted, de ennek a világnézetnek ahhoz, hogy megmagyarázza, hogyan keletkezhettek a dolgok, a véletlenszerűségre kell támaszkodnia. A világnézeted azt mondja, hogy csak a formával rendelkező dolgok valóságosak, de a véletlennek és a véletlenszerűségnek nincs formája, akkor viszont hogyan lehetnek valóságosak? Viszont, ha nem valóságosak, akkor hogyan hozhatták létre az összes olyan formát, amiről azt állítod, hogy valóságosak? Kognitív disszonancia.

A kognitív disszonancia egy másik szintje: ki vagy te, hogy azt állítod, hogy csak anyagi világ van és csak az létezik? Ki vagy te? Öntudattal rendelkező lény. Az egyetlen oka, hogy egyáltalán állíthatod, hogy van, ami valóságos és van, ami nem, az az, hogy van öntudatod. Honnan származik az öntudat? Meg tudod magyarázni, hogyan hozhat létre a véletlen és a kiszámíthatatlan olyan öntudatot, amely mindenhol rendet keres? Ez hogyan történhetett meg? Meg tudod magyarázni? Ha nem tudod megmagyarázni, talán magyarázatod nem teljes, talán nem is valóságos. Tehát, ha az emberek nyitottak egy alternatív magyarázat keresésére, akkor tessék.

Minden forma, amit ebben a látható, fizikai, anyagi világban érzékeltek, egyetlen céllal jött létre: hogy az öntudattal rendelkező lényeknek különleges élményt nyújtson. Ti, emberek, a Föld legfejlettebb életformájának tartjátok magatokat. Ismétlem, kognitív disszonancia – azt állítjátok, azt hiszitek, hogy ti vagytok az egyik, ha nem a legújabb Földön megjelent életforma. Mi értelme van annak, hogy a legfejlettebb életforma jött létre utoljára? Nem lenne logikusabb azt mondani, hogy minden, ami létrejött, minden megjelent forma a legfejlettebb életforma köré összpontosul, hogy ezeknek az öntudattal rendelkező lényeknek különleges élményt nyújtson? Nézzünk például egy színházat! Mi a színház célja? Hogy nyújtson a közönségnek egy bizonyos élményt. Nos, vajon a színház is egy véletlenszerű folyamat eredményeként jött volna létre? Vajon magától épült fel és miután felépült, valahogy létrejött a közönség? Nem lenne logikusabb azt mondani, hogy a színházat a kezdetektől fogva a közönségre gondolva építették?

Mi az a világ? Ma már van egy technológián alapuló és a tudomány által létrehozott elképzelésetek a valóságszimulátorról. Felvehettek egy védőszemüveget, beléphettek egy speciálisan erre a célra épített szobába és hirtelen egy mesterségesen létrehozott környezetet láttok magatok előtt. Mi a célja egy valóságszimulátor létrehozásának? Az, hogy a szimulátort használó személynek egy különleges élményt nyújtsunk. Mondhatjuk, hogy az élmény nem a valóságon alapszik, a személy nem egy valós világot tapasztal meg. A személy azonban azt hiszi, hogy az egy valós világ, úgy éli meg, mintha az lenne, ezért a saját szemszögéből valós élményben volt része, és mivel az élményt átélte, megváltozhat, módosulhat a tudata – más világnézete lehet. Úgy érezheti, hogy az adott élmény annyira átitatta, hogy végül úgy dönt, hogy elege van belőle. Most már másfajta élményre vágyik.

Vannak, akik cinikusan azt mondanák: „nos, ez mind ostobaság, semmi sem valóságos, amit az illető megtapasztal, akkor mi biztosít téged arról, hogy amit a világban megtapasztalsz, az valóságos?” Olyan nehéz megérteni azt, hogy amit egy valóságszimulátorban megtapasztalok, az addig tűnik valóságosnak, míg benne vagyok? Nem lehetséges az, hogy a Föld bolygó egy, az ember által valaha építettnél kifinomultabb valóságszimulátor? Biztosan azt mondanád, hogy amikor a Földön vagy egy fizikai testben, az, amit ezen a testen és érzékszervein keresztül megtapasztalsz, egészen valóságosnak tűnik, nem igaz? Ha pedig materialista vagy, azt kérdezhetnéd: „Mi értelme egy olyan élménynek, ami nem valóságos?”. Nos, nem számít, hogy a világ, amit egy hasonló valóságban megtapasztalsz, valóságos-e vagy sem. Ami számít az az, hogy a tapasztalat, az átmeneti tapasztalat, amit átélsz, hogyan befolyásolja a tudatodat. A tapasztalat átmeneti, de a tudatod folyamatos, és egy ilyen tapasztalat hatással lehet a tudatodra, új vágányra állíthatja, új irányt, új énképet adhat neki. Ez a valóságszimulátor célja.

Csupán meg kell tennetek ezt a minőségi ugrást és rájönnötök, hogy a Föld egy valóságszimulátor. Mondhatni, hogy mivel minden Buddha-természetű, minden visszatérhet tiszta, alaktalan állapotába és egy másik formává alakítható. A Földön egyetlen forma sem valóságos végső soron. Még a tudósok is tudják, hogy a Föld nem létezett és nem is fog létezni örökké. Tehát egy tudományos definíció szerint azt kell mondanunk, hogy a Földön semmi sem valóságos. De számít ez? Ami számít, az az, hogy a Földnek nevezett valóságszimulátorba belépő több milliárd öntudattal rendelkező lény számára a világ valóságosnak tűnik. Mivel tehát valóságosnak tűnik, olyan élményt nyújt nekik, amely megváltoztatja a tudatukat, a folyamatos én-érzékelésüket. Ez ennek az egésznek a célja.

Mondhatjuk tehát, hogy a Föld bolygó egy valóságszimulátor, amely arra szolgál, hogy az öntudattal rendelkező lényeknek sajátságos élményt nyújtson. Milyen élmények létrehozására szánták a Föld bolygót? Nos, kétféle élmény létezik, kétféle egészen különböző élmény, amire a Földet tervezték. Az egyik egy elmélyülési élmény, ahol úgy érzed, hogy egy valós világban élsz. Teljesen azonosulsz a fizikai testeddel, az elméddel, és valós lénynek gondolod magad, aki egy valós világban él, ez a világ pedig befolyásolja azt, ahogyan magadat látod. Más szóval a világ meghatároz téged. Ez az elmélyülési élmény – a Földön élő emberek túlnyomó többsége még mindig egy ilyen élményben, még mindig az elmélyülési fázisban van. Azt hiszik, hogy a világ valóságos, azt hiszik, hogy az élményük valóságos. Meg vannak győződve arról, hogy nemcsak, hogy valós világban vannak, hanem arról is, hogy a világról alkotott felfogásuk – az elképzelésük arról, hogy milyen világban vannak – szintén valóságos.

Ez a földi valóságszimulátor egyedisége, hogy 7 milliárd öntudattal rendelkező lényt magába fogadhat, akik mind ugyanabban a környezetben – bár a bolygó különböző külső környezeteiben, de mégis ugyanazon a bolygón – vannak, mégis mindannyian sajátságos, szubjektív tapasztalattal rendelkeznek a bolygóról. Más szóval a külső környezet nagyszámú ember számára ugyanaz, de a belső megélése mindenkinek más. Miért van ez így? Mert ahogy mondtam, a formai világ teljeskörű célja, hogy az öntudattal rendelkező lényeknek sajátságos élményt adjon. Hogyan szerzik meg ezt a tapasztalatot? Nos, nem a saját elméjükön kívül. Ahogy még a filozófusok is mondták, nem tapasztalhatod meg a világot úgy, ahogy ténylegesen van, mert a saját elméden keresztül tapasztalod meg, ami azt jelenti, hogy az elméd egyéni jellemzői befolyásolják, hogy hogyan látod a világot. Még a kvantumfizika is bebizonyította, hogy a tudósok elméje befolyásolja a mérést. Tehát minden embernek sajátságos megélései vannak. Minden ember meg van győződve arról, hogy az élménye valóságos.

Honnan származik ez a valóságérzet? Ha minden valóban egy alapvető anyagból jön létre és egyetlen forma sem állandó, egyetlen forma sem független, akkor nem származhat az emberek elméjén kívülről. Tehát a valóságérzetnek az emberek elméjéből kell fakadnia – honnan máshonnan származna? Hogyan lehetséges akkor, hogy két ember pontosan ugyanabban a környezetben élve homlokegyenest eltérő tapasztalatokkal rendelkezzen, ahol az egyik lehet hívő keresztény, meggyőződve arról, hogy a világ úgy működik, ahogyan a Biblia leírja, a másik pedig lehet meggyőződéses materialista, aki biztos abban, hogy a világ úgy működik, ahogyan a materialista biblia írja le? Nos, ez azért lehetséges, mert minden ember elméjében létezik egy ún. szűrő, ami kiszűr bizonyos jeleket, amelyek az érzékein keresztül eljutnak hozzá. Az elme ezek egy részét kiszűri. Egy bizonyos képet rávetít arra, ami átjut és ezért a keresztény számára a keresztény világkép, a materialista számára pedig az anyagi világkép tűnik valóságosnak. Egyik világkép sem valóságos semmilyen végső értelemben. Nincs is értelme azon vitatkozni, hogy az egyik valóságosabb-e a másiknál ​​– helyesebb-e a másiknál. Ezek szimplán olyan világképek, amelyeket a földi valóságszimulátoron belül hoztak létre. A valóságszimulátor az pedig egy szimulátor. Nem valóság, hanem a valóságot szimulálja. Ez azt jelenti, hogy egyetlen világkép sem valóságos, amely a szimulátoron belül jön létre. Csak akkor tűnik valóságosnak, ha egy adott perspektívából, adott elmeszűrőn vagy lelkiállapoton keresztül nézzük, amely kiszűr néhány jelet és rávetít egy bizonyos értelmezést a többire. Ha nem kérdőjelezed meg ezt a szűrőt, akkor nem is veszed észre, hogy ez egy szűrő, és akkor az, amit a szűrőn keresztül tapasztalsz, valóságosnak tűnik számodra. Ez tehát a Földnek nevezett valóságszimulátor „elmerülési fázisa”.

Mi a másik fázis? Az „ébredési fázis”. Mikor elkezdesz felébredni abból az érzésből, hogy egy valós környezetben élsz, és hogy minden, amit ebben a környezetben tapasztalsz, valóságos. De hogyan ébredsz fel ebből az érzésből? Úgy, hogy idővel eljutsz arra a pontra, amikor hajlandó leszel megkérdőjelezni a világnézetedet, a szűrődet. Azt a szűrőt, amely kiszűr bizonyos jeleket és értelmezést erőltet azokra, amelyeket átenged. Amikor elkezded megkérdőjelezni ezt a világnézetet, akkor kezdesz el felébredni. Mit látsz a Föld bolygón? Azt, hogy az emberek sokféle világnézetet hoztak létre. Ha visszamész az időben, láthatod, hogy voltak régen is civilizációk a Földön, de nagy távolság választotta el őket – óceánok. Volt egy maja civilizáció, amelynek világnézete nagy mértékben különbözött az akkori európai világnézettől, de mivel az Atlanti-óceán választotta el őket, a két világnézet egyike sem tudott a másik létezéséről. Így a civilizációk talán évszázadokig is létezhettek anélkül, hogy bárki megkérdőjelezte volna a világnézetüket. Mindez tökéletesen rendben van. Ez tökéletesen összhangban van a valóságszimulátor céljával.

Volt idő, amikor szükségszerűen létezniük kellett ilyen különálló, egy adott világnézet által uralt civilizációknak, amelyek nem léptek kölcsönhatásba egymással, így tehát senki nem kérdőjelezte meg az adott civilizáció világnézetét. Volt időszak, amikor az embereknek a Föld nevű valóságszimulátorban kellett élniük megkérdőjelezetlen világnézettel. Megengedték nekik, hogy nagyon hosszú ideig éljék át azt, amit a világnézetükön keresztül átélhettek. Viszont az emberi elme nyughatatlan. Az ember egy olyan lény, aki nem statikus állapotra teremtődött, hanem nagyon mély, beépített, veleszületett vággyal a fejlődésre.

Mivel ez a vágy a fejlődésre irányul, lehetetlen, hogy egy ember behatárolhatatlan ideig ugyanazt a tapasztalatot élje át, abban teljesen elmerülve folyton úgy érezze: „micsoda élmény!”. Valóságos ez? Nem lehet örökké ugyanazt a tapasztalatot átélni. Nem lehetsz örökké ugyanabban a tapasztalatban, mert eljön az a pillanat, amikor eltelítődsz a tapasztalattal. Többet akarsz. Eljön az az időszak, amikor eltelítődsz egyféle tapasztalattal és most már másféle tapasztalatra vágysz. Ezért vannak olyan emberek, akik sok életen át ugyanabba a civilizációba inkarnálódtak, majd váltottak és egy másik civilizációba inkarnálódtak, így másfajta tapasztalatot szereztek, de továbbra is a Földön. Eljön az a pont is, amikor már nem egyszerűen a földi valóságszimulátorban lehetséges különféle tapasztalatokra vágytok, hanem valami olyasmire, ami több annál, mint amit a Földön megtapasztalhattok. Ekkor kezdődik az életáramlat ébredési fázisa.

Mi vezérli azt, hogy milyen fajta élményeket élnek át az emberek? Mennyi ideig kellene, hogy átéljék? Nos, ez szabad akarat kérdése. De mi teszi lehetővé, hogy olyan élményeket szerezzünk, amilyeneket a Földön megtapasztalhatunk? Nos, ahogy mondtam, a szék nem a semmiből jelenik meg. Egyetlen emberi lény sem a semmiből jelenik meg. Ahhoz, hogy olyan élményeket teremtsünk, amilyenek a Föld valóságszimulátorában lehetségesek, sok emberre van szükség. Tehát láthatjuk, hogy létezik egy bizonyos civilizáció, talán több millió emberrel, és az élmény, amit átélnek, az összes ott lévő és egymással interakcióba lépő embertől függ. Ez teremt egyfajta kapcsolatot ezek között a lények között.

Mondhatni, hogy minden öntudattal rendelkező lény pontszerű identitásérzettel indul. Ha egyedül lennél egy egész univerzumban, nehéz lenne kiterjeszteni ezt az identitásérzetet. Minden bizonnyal sok időbe telne. De mivel nem vagy egyedül, mert vannak más öntudattal rendelkező lények is a világodban, ezen lényekkel való interakció révén gyorsabban kiterjesztheted az én-érzetedet, mert némileg kihívások elé állít az, hogy látod, hogy vannak más nézőpontjai is az élet, a világ magyarázatának. Valójában ez a jelenség támogatja a valóságszimulátor célját: a tudatosság növekedését, a benne lévő lények én-érzetének kiterjesztését. Tehát van egy pont, ahol egy bizonyos embercsoportnak együtt kell élnie valamilyen csoportosulásban, de elszigetelten kell élniük ahhoz, hogy felépítsék azt az identitásérzetet, amelyet abban a csoportban teremtettek meg.

Eljön az a pont is, amikor a vágy, hogy valami többet tapasztaljunk meg, dominánsabbá válik legalább néhányuk elméjében. De hogyan történhet meg ez? Hogyan lehet valami mást vagy valami többet megtapasztalni, ha mindenki ugyanabban a világnézetben rekedt? Bizonyos esetekben az emberek megkérdőjelezhetik a világnézetüket, de ez csak akkor történik meg, amikor elkezdenek belépni az ébredés szakaszába. Ekkor kezdik el önként és magukból kiindulva megkérdőjelezni a világnézetüket. Nehéz viszont az elmélyülés szakaszából az ébredés szakaszába közvetlenül átmenni. Van egyfajta köztes lépés, ahol egy civilizáció már nem maradhat elszigetelt, hanem kapcsolatba kell kerülnie egy másik, nagyon hosszú ideje különállóan fejlődő civilizációval. Láthatjuk például, hogy a maja civilizációnak évszázadokba telt, mire elérte az 1500-as évekbeli pontot. Az európai civilizáció fejlődése is hosszú időt vett igénybe. De a kettő aztán találkozott és ez mindkettő számára lehetőséget adott arra, hogy túllépjenek korábbi állapotukon. Tudom, hogy egyesek azt mondják, hogy katasztrofális következményekkel járt a maják számára, mivel civilizációjukat brutálisan elnyomták az európaiak. Mindazonáltal továbbra is fennállt a lehetőség, hogy mindkét civilizáció megláthassa, hogy van másfajta hozzáállás is az élethez, lehet másképpen is élni, így ez lehetőség volt a fejlődésre.

Felmerülhet a kérdés, hogy amikor két különböző világnézetű civilizáció hirtelen találkozik, mi fog történni elkerülhetetlenül. Nos, mindkét civilizáció úgy érzi, hogy a világnézetük nem csupán egy világnézet, hanem a valóság. Eredete valamilyen magasabb hatalom és valamilyen végső igazságon alapszik. Ezért elkerülhetetlen a konfliktus, az összecsapások. Az emberek úgy érzik, hogy a világnézetük veszélyben van. Miért történik ez? Nos, amikor egy adott életáramlat-csoport, mint például a Föld bolygó valóságszimulátorához kapcsolódó emberek milliárdjai, elér egy bizonyos szintet, akkor lesznek köztük olyanok, akik közelebb vannak az ébredés fázisához, mint a többiek. De lesznek olyanok is, akik ragaszkodnak a világnézetükhöz és az általa nyújtott valóságérzékükhöz, ezért nem hajlandóak megkérdőjelezni azt. Ha ezeket a lényeket, akik ragaszkodnak a világnézetükhöz, békén hagynák, nagyon-nagyon sokáig maradhatnának a valóságszimulátorban. Sőt, beragadhatnának egy bizonyos világnézetbe. Tehát mivel minden ember, minden életáramlat, aki egy bizonyos valóságszimulátorban él, kapcsolódik egymáshoz, valójában a szabad akarat törvényén belül van, hogy egyesek felfelé húzzák a többieket. Sőt, mi több, van, amit csak egy elszigetelt, egy adott világnézettel rendelkező civilizációban élve tapasztalhatsz meg, de mi történik, amikor civilizációd egy másik világnézettel rendelkező civilizációval ütközik? Nem csupán egy másik, valóságszimulátorban megtapasztalható élmény megélése?

Először azt tapasztalod, hogy csak egy világnézet létezik –, az, amelyet a civilizációd vall. Aztán megtapasztalod, hogy vannak más világnézetek is. Ami azt illeti, sok más világnézet is létezik és ezek mind különbözőek. Mindegyik azt állítja magáról, hogy valóságos, valamilyen magasabb hatalomtól származik. Mi történik, amikor az emberek látják ezt? Nos, egyesek ragaszkodnak ahhoz a hithez, hogy az övék az egyetlen igaz, és hogy másokat is arra kell kényszeríteniük, hogy ragaszkodjanak ehhez a világnézethez. Más életáramlatok viszont azt kezdik mondogatni, hogy: „Ha ennyi különböző világnézet létezik, amelyek mind valóságosnak vallják magukat, akkor logikus, hogy nem lehet mindegyik igaz. Nem lehetnek mind valóságosak, ha ennyire különbözőek – sokszor akár ellentétesek is”. Nos, ekkor kezdődik a lény ébredési fázisa. Elkezdi tudatosan megkérdőjelezni ezeket a különféle világnézeteket és végül eljut arra a pontra, hogy megkérdezi: „Miért teremtjük mi, emberek ezeket a világnézeteket? Miért van szükségünk rájuk? Vajon az összes földi világnézet korlátozott, nem mesélik el nekünk a világ működésének teljes történetét? Létezik talán egy magasabb rendű világnézet, amely még nem manifesztálódott a Földön?”.

Aztán eljön az a még fejlettebb szakasz, amikor az emberek felteszik a következő kérdéseket is: „Mi van, ha nincs a Földön leginkább valóságos világnézet, és mi van, ha értelmetlen arról beszélni, hogy melyik világnézet a valóságos, vagy melyik a végső? Mi történne, ha nem érezném a fenyegető érzést amiatt, hogy különböző világnézetek léteznek? Mi lenne, ha felismerném, hogy egy világnézetnek csak egyetlen célja van? Ami nem a valóság meghatározása, sem az, hogy leírja, hogy kizárólagosan hogyan működik a világ. Egy adott világnézet egyetlen célja, hogy egy adott embercsoportnak élményt nyújtson, szóval miért aggódnék amiatt, hogy másoknak más a világnézetük, mint nekem? Miért ne mondhatnám azt, hogy „Hadd koncentráljak a világnézetemre és arra a tapasztalatra, amit ezen a világnézeten keresztül szerezhetek? Hadd élvezzem ezt az élményt, hadd merüljek el ebben az élményben, hadd éljem át ezt az élményt, amíg elegem nem lesz belőle. Aztán amikor úgy érzem, hogy elég volt belőle, milyen lehetőségeim vannak? Nos, kereshetek egy másik világnézetet, amely más élményt nyújthat nekem.” Nincs ezzel semmi baj.

Akár egy megtestesülésen belül is válthatsz, viszont életről életre mindenképpen válthatsz világnézetet. Végül eljuthatsz oda, hogy felteszed a kérdést, hogy ha a Föld egy valóságszimulátor, akkor, mi van, ha van valami a szimulátoron kívül? Mi van, ha van egy másik világ a szimulátoron kívül? Amikor belépsz egy speciálisan épített szobába a Földön, amely egy szimulált környezetet vetít ki, tudod, hogy még mindig ott van az, amit te a szimulátoron kívüli valós világnak nevezel. Mi van, ha amit eddig valósnak láttál, az csak egy nagyobb szimulátor? Mi van, ha van valami a szimulátoron kívül? És mi van, ha az a valami valóságosabb, sőt talán az a szimulátoron kívüli valós világ? Más szóval, amit természetes bolygóknak neveztünk – folyamatosan felfelé haladó spirálban vannak, önmagukat folyamatosan túlszárnyalják –, azok tekinthetők a valós világnak, a természetellenes bolygók pedig a szimulátorok. Azt is lehet mondani, hogy az egész még fel nem emelkedett szféra egyfajta szimulátor és csak a felemelkedett birodalom a valós világ, ahogy tetszik.

Mindazonáltal van választásod, hogy mikor elérkezel oda, azt mondd, hogy: „Elegem van a Föld szimulátorából, elegem van azokból a tapasztalatokból, amiket ebben a szimulátorban átélhetek. Mi lenne, ha befejezhetném tanulmányaimat itt? Mi lenne, ha végleg kilépnék a szimulátorból, ahelyett, hogy újra és újra reinkarnálódnék?” Nos, hogyan teheted ezt meg? Rá kell jönnöd, kedvesem, hogy végül semelyik világnézet, amivel a Föld nevű szimulátorban rendelkezel, nem valóságos. Azért adatott, azért jött létre, hogy egy adott fajta élményt nyújthasson.

A Földet nézve kérdezheted, hogy: „De mi a helyzet a háborúzással, a konfliktusokkal? Mi a célja ezeknek?” Nos, a Föld egy különleges valóságszimulátor. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az öntudattal rendelkező lények pontszerű identitásérzettel jönnek létre és szabad akaratot kapnak, hogy bővíthessék az identitásérzetüket, akkor megvilágosodik számotokra, hogy amikor pontszerű identitásérzetetek van, hogyan lehetséges számotokra felismerni, hogy minden összefügg mindennel. Hogyan lehetséges felismerni az igazságot, amit említettem, az egymástól függő eredetekről? Öntudattal rendelkező lényként jelentél meg, különálló, másoktól különböző lényként tapasztalod meg magad. Élsz egy adott környezetben. Különbözöl ettől a környezettől. Tehát hogyan kell hozzákezdened az identitásérzeted felépítéséhez? Úgy, hogy elkülönült lényként érzékeled magad. A Föld, mint valóságszimulátor, pont erre szolgál: arra, hogy sajátos élményt nyújtson neked elkülönült lényként.

Azt mondtuk, hogy léteznek természetes bolygók, és hogy ezeken a bolygókon te is pontszerű identitásérzettel indulsz. Valamennyire elkülönült lényként látod magad, de rájössz, hogy az identitásod több, mint ez a pontszerű én-érzet. Ezért a természetes bolygókon nincsenek konfliktusok az öntudattal rendelkező lények között. A Földön azért van konfliktus, mert ahogy magyaráztuk, a lények szabad akaratából fakadóan lehetséges kell legyen, hogy fel lehessen fedezni a döntések minden következményét. Ez azt jelenti, hogy lehetségesnek kell lennie, hogy megtapasztald, milyen érzés teljesen különálló lénynek lenni, aki azt tehet, amit akar, függetlenül attól, hogy tetteid milyen hatással vannak más különálló lényekre. Azt tehetsz, amit akarsz és azt hiheted, hogy megúszod.

A Föld bolygó megadja neked azt a tapasztalatot, amikor nem érzel kapcsolódást a saját felsőbb éneddel. Nem érzel kapcsolódást más lényekhez. Tagadhatod, hogy a tetteid hatással vannak másokra, azt is tagadhatod, hogy számít, hogy a tetteid hatással vannak másokra és hogy ez hatással lesz rád. Egy természetes bolygón, ahol a lények tudatában vannak annak, hogy minden mindennel összefügg, tudják, hogy minden, amit tesznek, hatással van az egészre. Az a földitől eltérő tapasztalat. A Földön megélheted azt, hogy nem vagy kapcsolatban az egésszel, hogy különálló lény vagy, aki más különálló lények között él, így hát tetteidnek lehet látható fizikai következménye, de ezen túl nincs hatása, nem befolyásolja az egészet.

A lényeg az, hogy mikor az emberek eljutnak az elkülönültség érzésébe, ismét erős valóságérzetük támad: „Ez a valóság! Mi ténylegesen különálló lények vagyunk. Valójában egy különálló világban élünk. Mi vagyunk a felsőbbrendű lények a Földön. Fontosabbak vagyunk bárki másnál. A miénk az egyetlen igaz vallás, ezért indokolt és szükséges, hogy megöljük mindazokat, akik nem követik a vallásunkat.” Ez egy olyan élmény, amit megtapasztalhatsz a földi valóságszimulátorban és ami a szabad akarat teljes skálájának része. De mi van, ha ebbe a fajta élménybe az emberek beleragadnak? Nos, a biztonsági mechanizmus megengedi, hogy elkülönült lényként tapasztalják meg magukat, azonban valójában nem azok, mivel összekapcsolódnak az összes többi lénnyel, akik ugyanabban a valóságszimulátorban vannak. Így hát, amikor egyesek elkezdenek felébredni, húzzák maguk után a többieket is.

Ezért láthatjátok, hogy fejlődésen megy keresztül az emberiség, az emberi társadalom. Új technológiák jelentek meg, amelyek lehetővé teszik a különálló civilizációk számára, hogy kölcsönhatásba lépjenek egymással, és láthatjátok, hogyan válik egyre jobban összekapcsolttá a világ, az internet pedig a legújabb állomása ennek. Látjátok, hogy az emberek világnézetei mostantól egyre fokozottabban kezdenek összeütközni, ami azért van, mert az emberiség belépett az ébredés szakaszának kezdetébe kollektíve. Vannak, akik még mindig ragaszkodnak az elkülönültséghez, de a valóságszimulátorban tökéletesen belefér a szabad akarat törvényébe, hogy világnézetük szilárdságát más világnézetek megingassák, hogy így lehetőségük nyíljon arra, hogy azt maguk megkérdőjelezzék.

Mondhatod, hogy: „Nos, sokan nem használják ki ezt a lehetőséget.” Ez erre az életre persze – és talán több életre is – igaz. Mindazonáltal a Földet úgy tervezték, hogy jelenlegi fázisában és az emberiség jelenlegi fázisában nem lehet ezen a bolygón úgy élni, hogy tudatában ne lennél annak, hogy léteznek más világnézetek is, sem úgy, hogy világnézetedet meg ne kérdőjeleznék. Szinte minden lény számára eljön majd a pillanat, elérkezik az idő, amikor nyitottá válik világnézete megkérdőjelezésére. Ez főként azért történik majd meg, mert nem fogtok ugyanabba a világnézetbe inkarnálódni beláthatatlan ideig. Sokan váltanak megtestesülésről megtestesülésre különböző civilizációk és különböző világnézetek között, így mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy megkérdőjelezze a világnézetét. Ez teljes mértékben a szabad akarat keretein belül van, mert minden ember kapcsolódik egymáshoz a Földön. Így amikor egyesek elkezdenek felébredni, tökéletesen helyénvaló, hogy a többieket elkezdjék húzni felfelé ezáltal arra ösztönözve őket, hogy ők is elkezdjék megkérdőjelezni a világnézetüket.

Erre alapozva tehát kérdezhetjük, hogy: „Van-e értelme annak, hogy megpróbálunk másokat rávenni a világnézetük megkérdőjelezésére?” Nézzük meg, hogyan győződtek meg a vallásos emberek arról, hogy övék az egyetlen igaz vallás, vagy a kommunisták arról, hogy övék az egyetlen igaz politikai rendszer, vagy a materialisták arról, hogy övék az egyetlen igaz világnézet. Aztán hogyan váltak misszionáriusokká, akik megpróbáltak másokat megtéríteni. Van ennek bármi értelme? Nos, természetesen van, mert az még egy másik élmény, amit átélhetsz. A földi valóságszimulátorban lehetséges élmények során olyan érzésed lehet, hogy neked van a legmagasabb rendű világnézeted és ezért mindenki mást erre a világnézetre kell térítened. Aztán ez így megy néhány életen át, amíg eleged nem lesz belőle és egy magasabb rendű nézet szintjére nem lépsz. Aztán megint a saját, választott világnézeted megtapasztalására összpontosítasz és végül eljutsz oda, hogy elkezded megkérdőjelezni a jelenlegi földi világnézeteket valami magasabb rendűt keresve.

Ezen a ponton jöhet létre változás az emberek gondolkodásában, mert a tudatosság következő lépése annak a felismerése, hogy a Föld egy valóságszimulátor. Igen, az. Azt viszont egy földi valóságszimulátor esetén tudjuk, hogy van egy gép és van egy szoba, ahová belépünk, viszont önmagában nem működik. A szobán kívül van egy operátor. Az operátorok pedig, akik a földi valóságszimulátort működtetik, olyan lények, akik nagyrészt már jártak a valóságszimulátorban és úgymond továbbfejlesztették magukat. Elegük lett az ott megtapasztalható élményekből, kiléptek a valóságszimulátorból, de ahelyett, hogy továbbléptek volna, együttműködésre kötelezték magukat azokkal, akik még mindig a valóságszimulátorban vannak.

Tehát van lehetőséged arra, hogy egy bizonyos ponton megvizsgáld a Földön létező számos világképet és ráébredj, hogy a valóságszimulátoron belül jöttek létre. Talán néhánynak volt a szimulátoron kívülről érkező külső forrása, de aztán az emberek a jelenlegi tudatszintjüket rávetítették a kívülről érkező impulzusra és létrehoztak egy új világképet –amely szintén a szimulátoron belül jött létre. Tehát, ha elkezded ezt felismerni, kérdezheted: „Mi lenne, ha közvetlenül a szimulátoron kívüli operátoroktól kaphatnék valamit?” Amikor a diák készen áll, a tanár megjelenik. Ezért van az, hogy az évszázadok során mikor egyes emberek készen álltak arra, hogy valamit a szimulátoron kívülről fogadjanak be, meg is kapták azt.

Amikor én (Gautama) 2500 évvel ezelőtt fizikai testben jártam a Földön, vajon teljesen egyedül találtam ki a buddhizmus tanításait? Még mindig a szimulátorban élő lényként találtam ki ezt a tanítást? Nem. Felismertem az akkoriban látott világnézetek korlátait, megnyitottam az elmémet valami felé, ami a szimulátoron túlról származik és megkaptam azt. Ez lett a buddhizmus. A szimulátoron kívülről kaptam a tanításokat. Aztán persze azóta azok az emberek, akiknek nem volt közvetlen kapcsolatuk a szimulátoron kívüli operátorokkal, saját világnézetüket használták fel arra, hogy ráerőltessenek ötleteket erre a tanításra és létrehozzák azt, amit ma a buddhizmus vallásának neveznek. Vannak, akik megőriztek bizonyos mértékű hűséget az eredeti tanításokhoz. Mások olyan értelmezést erőltettek rá, amely teljesen eltér az eredeti tanításoktól. Viszont rendkívül kevesen használták a buddhizmus eredeti tanításait arra, hogy kapcsolatba lépjenek a szimulátoron kívüli operátorokkal.

Amikor Jézus 2000 évvel ezelőtt a Földön járt, ő is elérte azt a tudatossági szintet, ahol megkérdőjelezte az összes világnézetet, amit a Földön látott. Rájött, hogy sok ezen világnézetek közül teljes egészében a valóságszimulátorban jött létre. Azokra a tapasztalatokra alapoztak, amiket az emberek a valóságszimulátorban éltek át. Ezeket a tapasztalatokat ráerőltették ezekre a világnézetekre. Ez így teljesen rendben van, mert nyújt bizonyos élményt és azt az érzést, hogy az élmény valóságos. A gond az, ha egyáltalán gond, hogy a valóságszimulátor jelenlegi körülményei alapján létrehozott világnézet nem segíthet kijutni a valóságszimulátorból. Bent fog tartani.

Jézus tehát elérte azt, hogy képes volt ezt észrevenni. Látta ezeknek a világnézeteknek a korlátait. Hajlandó volt megkérdőjelezni őket. Hajlandó volt feltenni magában a kérdést: „Lehetséges, hogy én magamtól semmit sem tehetek? Van olyan nézőpont, amit az Atya kívülről adhat nekem, ami más, mint ami ebből a világból származik?” Aztán (Jézus) segítséget kért – és ahogy a szabály mondja, amikor a tanuló készen áll, a tanárnak meg kell jelennie – és tanítást kapott ezután a szimulátoron kívülről. Mit tettek az emberek ezzel a tanítással? Nos, ahogy Jézus a mai korábbi közvetítésben mondta, teljesen eltorzították azt.

Amit ő a „Sátán tudatának” nevezett, azt én a „valóságszimulátorban létező tudatnak” nevezem. Ez (a tudat) képes felfogni, hogy származhat valami a szimulátoron kívülről, de miután kapcsolatba került azzal a világgal, ezt a tapasztalatát rá akarja kényszeríteni, hogy illeszkedjen a szimulátoron belül létrehozott világképbe. Más szóval, ahelyett, hogy ezt a külvilággal való kapcsolatot a szimulátoron való túllépésre használná, arra használja, hogy megerősítse és bebetonozza azt a világképet, amely a szimulátorban tart.

Felvetődhet, hogy: „Nem ez is csak egy újabb élmény, amit akkor élhetnek át az emberek, amikor úgy érzik, hogy a világnézetüket valamilyen végső tekintély – nevezzék azt Istennek vagy valami másnak – igazolja?”. Igen, ez egy másfajta élmény. Mivel viszont a szimulátorban lévő összes lény kapcsolódik egymáshoz, tökéletesen rendben van, hogy egyesek magasabb rendű élményekre törekedjenek és ezáltal valami olyasmit hozzanak létre, ami megkérdőjelezheti a meglévő világnézeteket. Erre alapozva mondható, hogy „bizonyos földi világnézetek szerint valami nincs rendben Isten teremtésével, emiatt van a Földön az összes nyomorúság, szenvedés és konfliktus.” De az általam felvázolt nézőpont szerint semmi sem romlott el.

A Föld egy valóságszimulátor, amelynek az a célja, hogy a benne tartózkodó lényeknek élmények bizonyos választékát nyújtsa. Szabad akaratuk van kiválasztani, hogy milyen élményt szeretnének átélni. Bizonyos tekintetben nem is a már meglévő tapasztalatok közül választanak, hanem szabadon meghatározhatják a saját élményeiket – pontosan ezt tették, amikor mindezeket az ütköző világnézeteket létrehozták. Semmi sem romlott el. Az egyetlen kérdés, hogy eleged van-e egyénként a Földön jelenleg tapasztalt élményekből. Ha igen, két dolgot tehetsz. Megpróbálhatsz kapcsolatba lépni a szimulátoron kívüli operátorokkal, ami ösztönözhet egy másik világnézet megalkotására, amely olyan élményt nyújt, amilyenben még senkinek sem volt része a Földön. Ez is tökéletesen helytálló. A másik lehetőség viszont az, hogy felismered, hogy eleged van mindenféle olyan tapasztalatból, amit a Földön különálló lényként átélhetsz. Azt a mélyebb felismerést szeretnéd most már átélni, hogy bár pontszerű lényként kezdted, mostanra kitágítottad az identitástudatodat és rájöttél, hogy nem vagy elkülönült lény, hanem egy összefonódó egész része. Ahelyett, hogy azt tapasztalnád meg, amit elkülönült lényként lehetséges, a kapcsolódás élményét szeretnéd inkább átélni.

Tehát amikor eljuttok erre a pontra, akkor kezdhetitek meg az ébredés folyamatának végső szakaszát, ami a földi valóság szimulátorából való végleges kilépésetekhez vezethet, amit mi felemelkedésnek nevezünk. Nevezhetjük másképp is? Igen, de mi egy olyan tanítást adunk át nektek, amiről nem állítjuk, hogy a végső, hanem ami kifejezetten arra szolgál, hogy segítsen azoknak, akik hajlandóak a lehető leggyorsabban kilépni a szimulátorból. Sok ember számára ez egy élet alatt megléphető, mert már elvégeztek dolgokat az előző életeikben. Tehát ez az egyetlen cél. Nem az a célunk, hogy egy végső igazságot adjunk át nektek, aminek az oka nagyon egyszerű. Tanításaink célja nem az, hogy egy a földi valóságszimulátorban szerezhető újabb fajta tapasztalatot nyújtsanak nektek. Tanításaink célja, hogy segítsenek nektek véglegesen kilépni a szimulátorból.

Vannak más tanítások is, amelyek segíthetnek kilépni a szimulátorból? Természetesen. A buddhizmus az egyik olyan tanítás, amely segített egyes embereknek. A kereszténység tiszta formájában szintén segített egyeseknek. Még az iszlám is segített egyeseknek, misztikus megközelítéssel. Más tanítások is. Amit azonban ma átadunk, az a mai kollektív tudatra alapoz. Tehát azoknak szól, akik elérték az ébredés magasabb szintjeit és készen állnak a végső lépések megtételére. Ezt szerettem volna átadni nektek ebben a részben. Vannak, akiknek ez nagy falat lehet. Vannak, akik elolvassák és azt mondják majd, hogy értelmetlen zagyvaság az egész. Mások pedig azt, hogy ez semmiképpen nem származhatott Buddhától. Megint mások azt, hogy ez nem származhatott a felemelkedett mesterektől. Hadd éljék meg így! „Mi közöd hozzá?” (János evangéliuma, 21. fejezet, 22. vers)

Azokat a tanításokat kövesd, amelyek rezonálnak veled és amelyekről tudod, hogy segíthetnek kilépni a szimulátorból. Aztán amikor majd kilépsz, én biztosan ott leszek, hogy üdvözöljelek, ahogy Jézus, Saint Germain, More mester, Istenanya Mária és sok más felemelkedett mester is ott lesz. Sőt, lehet, hogy sorban kell állnunk, hogy üdvözölhessünk. De persze, mivel az egység állapotában vagyunk, nekünk ez teljesen rendben van.

Kedveseim, hálás vagyok, hogy lehetőségem volt ezt a tanítást átadni, ezt a beszédet elmondani. Nem lehetett volna átadni akárkinek, csak azoknak az embereknek, akik megnyitották elméjüket, hogy képesek és hajlandóak legyenek befogadni. Látjátok, mindig van egymásrautaltságból fakadó eredet. Mi, a felemelkedett mesterek, nem tudunk „a semmiből” létrehozni valamit a Földön. Függünk valakitől, aki a szimulátorban van és aki a tudatosságát arra a szintre emeli, ahol ezt fogadni tudja. Ezért hát hálás vagyok és ezúton bevonlak titeket és ezt a konferenciát buddhikus hálám lángjába.

Forrás: https://ascendedmasterlight.com/planet-earth-is-a-reality-simulator/

Közvetítette: Kim Michaels

Fordította: LSN

(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)