A sötétség üres trónja
TÉMÁK: A sokszínűség nem okoz konfliktust – Miért indulnak hanyatlásnak az aranykori társadalmak – A vallás mint ürügy a konfliktusra – Ne állj ellen a gonosznak: haladd meg azt – A hamis hierarchia megértése – Szembenézés a félelemmel hamis hierarchiától – Utazás a sötétség illúzióiba – Ne adj többé hatalmat annak, ami nem valóságos – Felülemelkedés az illúzión, miszerint a sötétségnek hatalma van – Tartsuk meg a sötétség illúziójából való ébredés jövőképét – Az ébredés víziója – Buddhának is vannak érzései
Gautama Buddha felemelkedett mester Kim Michaels-en keresztül, 2007. december 31.
Én VAGYOK a Buddha és azért jövök a Földre, hogy békét hozzak, de nem olyan békét, amit úgy érnek el, hogy mindenkit egyformává tesznek vagy egy bizonyos vallás felvételére, egy bizonyos életmódra kényszerítenek. Mert kedveseim, az ilyen béke nem lehet valódi béke azon egyszerű oknál fogva, hogy amikor minden embert egy bizonyos gondolati rendszerbe – legyen az vallás vagy politikai ideológia – próbáltok belekényszeríteni, akkor egy zárt rendszert hoztok létre, amely elkerülhetetlenül összeomlik saját belső konfliktusai és ellentmondásos erői alatt.
A történelem során volt már néhány olyan társadalom, amelyben a különböző vallások között időszakosan nagyfokú harmónia uralkodott; a vallási felekezetek tagjai békében és toleranciában élhettek, lehetővé téve közösségük virágzását. Jóllehet e folyamat mozgatórugója rejtve maradt előttük, a fellendülést éppen a sokszínűség biztosította; a különféle életmódok és meggyőződések közötti kreatív feszültség harmonikus közegben mind anyagi, mind szellemi értelemben gyarapodást szül.
Mégis láthattátok azt is, mi történik, amikor egy erő dominánssá válik és igyekszik elpusztítani a sokszínűséget, hogy egyöntetűséget teremtsen – nos, ilyenkor a társadalom lefelé tartó spirálba kerül, amely végül vagy a saját pusztulásához vezet vagy egy olyan forradalomhoz, amely új és magasabb szintre emeli azt. Az olyan társadalmaktól, mint a spanyolországi Al-Andalus, azt a leckét kell megtanulni, hogy – sokak hiedelmével ellentétben – az egyöntetűség nem hoz békét. És kedveseim, fontos megértenetek, miért van ez így.
A sokszínűség nem okoz konfliktust
Ezt egy roppant egyszerű tény megfigyelésével is megérthetitek. Isten – mielőtt bármi is teremtetett volna – az Egy volt. Ez maga az egyöntetűség. Ám Isten nem kívánt megmaradni az Egy állapotában; teremteni vágyott, a teremtéshez pedig túl kellett lépnie az Egység, az osztatlan egész állapotán. Így Isten önmagát a táguló és összehúzódó erők őseredeti polaritásaként fejezte ki – miként az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az Atya és az Anya, vagy bármely más név, amellyel illetni kívánjátok.
Ebből az elsődleges polaritásból fakadt aztán mindazon sokszínűség, amelyet az anyagi univerzumban láttok. Biztosíthatlak azonban titeket, hogy a szellemi világban még gazdagabb diverzitás honol, mint az anyagi birodalomban. Ebből is kitűnik, hogy a teremtés mozgatórugója a „többé válás” iránti vágy a sokszínűség kibontakoztatása révén. Világosan látszik tehát, hogy az emberi törekvés amely mindenkit egyetlen rendszerbe vagy társadalmi sémába kíván kényszeríteni ellentétes az élet alapvető mozgatóerejével.
Következésképpen a sokszínűség elfojtására irányuló emberi vágy soha nem szülhet békét. Ez csupán illúzió. Látjátok, a valóságban még ha az emberek el is érnének egyfajta kierőszakolt egyöntetűséget, az elkerülhetetlenül felszínre törő konfliktusokat éppen az Élet Folyama, az élet ereje hívná életre. Az Élet Folyama ugyanis feszültséget generál, amely végül a társadalmi sokszínűségben manifesztálódik. Ha pedig fellép egy erő, amely gátat akar szabni e differenciálódásnak, a konfliktus törvényszerűen bekövetkezik és ilyenkor látjátok a társadalmat ellenséges frakciókra szakadni.
Ha nincs tolerancia a sokszínűség iránt, akkor ezek a különálló frakciók elkerülhetetlenül háborúban állnak egymással, ami akár a társadalom széttöredezéséhez vagy elpusztulásához is vezethet. Nem az Élet Folyama hozza valójában a konfliktust. Nem a diverzifikáció és a különbségek hozzák valójában a konfliktust. Hanem az, amikor az emberi lények azt a gondolkodásmódot teszik magukévá, hogy meg kell állítaniuk a sokszínűséget és az egyöntetűség mesterséges állapotát kell létrehozniuk – nos, akkor, kedveseim, a konfliktus az elkerülhetetlen következmény.
Ha az emberi lények a többé válásra összpontosítanak és arra, hogy társadalmukat a többé válás állapotába hozzák, akkor nem marad idő, figyelem vagy energia a konfliktusokra. Mert ha tudod, hogy többet tudsz manifesztálni azzal, hogy odateszed magad, kifejezed kreativitásod, akkor miért kellene konfliktusba kerülnöd a szomszédaiddal? Miért kellene másokat kontrollálnod, másoktól elvenned, amikor látod, hogy mindenki növekszik és többé válik? Az Aranykor alapköve az, hogy az emberi lények olyan tudatállapotba lépnek, ahol a többé válásra összpontosítanak, ahelyett, hogy mások kontrollálására törekednének – ami a kevesebbé válás tudatossága.
Miért indulnak hanyatlásnak az aranykori társadalmak
Mi az oka annak, hogy a múltban több aranykor is virágzott, melyek bár elérték a felemelkedés és a bőség állapotát, mégsem voltak képesek fenntartani ezt a nívót és növekedési folyamatot? E jelenség rejtett magyarázata abban rejlik, hogy egyetlen korábbi aranykorban sem volt meg a kellő éberség azon életáramlatok jelenlétével kapcsolatban, akik oly mértékben a dualitástudat rabjai, hogy képtelenek értéket látni a sokszínűségben és a fejlődésben.
Ezen egyének elutasítják a gyarapodó társadalmat, hiszen egy ilyen közegben mindenki „többé válik”, ezáltal pedig elmosódik a különbség a társadalmi hierarchia alja és teteje között. Valójában egy autentikus aranykori társadalomban senkit sem tekintenek a másiknál jobbnak, felettébb valónak vagy értékesebbnek. Ott mindenki egyenlő méltósággal bír, s az elismerés alapja nem a rang vagy a földi hierarchiában betöltött szerep, hanem a hajlandóság arra, hogy az egyén utat engedjen a benne rejlő, isteni eredetű kreativitásnak. Így a legkreatívabb emberek nem a „legértékesebbnek”, hanem a leginkább megbecsültnek számítanak.
Pontosan ezt a szemléletmódot gyűlölik a dualitás béklyójában élők, hiszen egy ilyen berendezkedésben semmi esélyük a domináns pozíciók megszerzésére. Mivel a dualitástudat elvakítja őket, elszigetelődnek az Élet Folyama elől, így képtelenek a belső kreativitásuk kibontakoztatására. Elfojtják e teremtő áramlást, s mivel egy ilyen társadalom épp a kreativitást díjazza, nem juthatnak magas tisztségekhez – következésképpen nem kerülhetnek olyan helyzetbe, amely táplálná azt az illúziójukat, miszerint ők különbek másoknál.
Mivel azonban megszállottan vágynak az ilyen pozíciókra, e hatalomvágytól fűtött egyének úgy érzik, hogy muszáj gátat szabniuk a kreativitásnak, hiszen fenyegetést látnak benne. Miként képesek tehát ezek az életáramlatok – akiket nevezhetünk a „vakok világtalan vezetőinek” vagy bukott életáramlatoknak – lerombolni az aranykori társadalmat és lefelé tartó spirálba taszítani azt? Nos, a módszerük a társadalom alapvető hajtóerejének, a sokszínűségben megnyilvánuló kreativitásnak az eltorzítása.
Fogják a diverzitást és átszűrik saját dualisztikus tudatukon. Ezáltal olyan eszmerendszereket, filozófiákat vagy tömegkultúrát hoznak létre, amely a sokszínűséget hirtelen veszélyforrásként és a konfliktusok alapjaként tünteti fel. Sikerül elérniük, hogy a társadalom egyes csoportjai elszigetelődjenek a közösség egészétől és ellenségként tekintsenek más csoportokra – fenyegetést látva bennük önmagukra, a rendre, a haladásra vagy akár Istenre nézve.
Mivel nem létezett elegendő tudatosság a dualitástudat természetéről és annak elvakító hatásáról, sok múltbeli aranykor végül hanyatlásnak indult. Az emberek – ahelyett, hogy a sokszínűségben és a kreativitásban látnák jólétük forrását – átvették azt a szemléletet, amely a társadalmi stabilitás elleni támadásként értelmezi ezeket.
Abban a hitben éltek, hogy az aranykor és kultúrájuk megőrzése megköveteli a kreatív áramlás korlátozását. A teremtő áramlatot olyan fenyegetésnek vélték, amely felboríthatja a status quo-t a társadalmat veszélyeztetve ezzel. Holott a valóság épp az ellenkezője: egyedül a sokszínűség és a kreativitás garantálhatja egy aranykori társadalom hosszú távú fennmaradását. Csakis így képes egy közösség együtt áramlani az Élet Folyamával, ahelyett, hogy zárt rendszerré válna, amely a termodinamika második törvénye szerinti entrópiának engedve elkerülhetetlenül leépül.
A vallás mint ürügy a konfliktusra
Amit Al-Andalusban láttatok, az ékes példája annak, miként használják fel a vallást külső ürügyként a különböző embercsoportok közötti feszültségkeltésre. Nem ez az egyetlen eset a történelemben, amikor egy virágzó, kreatív civilizációt és kultúrát a vallási megosztottság és viszály döntött romba. Valójában, amikor jómagam a Földön testet öltöttem, egy olyan kultúrába érkeztem, ahol maga a hindu vallás vált az ellenségeskedés, a torzsalkodás és a konfliktusok forrásává.
Ez pontosan azért következett be, mert a hinduizmuson belül számos olyan csoportosulás jött létre, amelyek mindegyike azt hirdette: egyedül ő birtokolja az univerzum végső kozmológiáját és a teremtés titkát. Sok modern ember – kiváltképp Nyugaton – a buddhizmusra Isten nélküli vallásként, vagy egyenesen az istentagadás útjaként tekint, ám ez természetesen tévedés. A buddhizmus valójában a spiritualitás roppant pragmatikus megközelítése: azt vallja, hogy az emberiség jelenlegi tudatállapotában – melyet többé-kevésbé elvakít a dualitás – képtelenség túllépni a kettősség elméjén és elérni a végső kozmológiára vonatkozó isteni kinyilatkoztatást. Ezért teljességgel meddő vállalkozás volt a kozmológiai kérdésekről a dualisztikus elme szűrőjén keresztül vitatkozni.
Sokkal célravezetőbb, kedveseim, azt tenni, amit később Krisztus tanított: a saját szemedben lévő gerendát észrevenni, ahelyett, hogy testvéred szemében lévő szálkára összpontosítanál, azt állítva, hogy az ő vallása az ördögtől való vagy veszélyt jelent a társadalmi stabilitásra. Ezért egy olyan új szellemi mozgalmat igyekeztem életre hívni, amely arra készteti az embereket, hogy vonják el figyelmüket a mindenség eredetének végső kérdéseiről és fókuszáljanak inkább saját elméjükre. Arra ösztönöztem őket, hogy szerezzenek uralmat belső világuk felett, ahelyett, hogy azokkal hadakoznának, akik másként vélekednek a kozmoszról.
Ez a gyakorlatias és pragmatikus szemléletmód stabilizáló erőként hatott a társadalomra. Azáltal, hogy oly sokan befogadták a buddhizmust és hajlandóak voltak saját elméjük pallérozásán dolgozni, tudatosságuk emelkedése olyan szellemi ellensúlyt hozott létre, amely képes volt megakadályozni a totális háborút és a fegyveres konfliktusokat. Így jött létre az a stabilizáló erő, ahol a saját elméjük uralása mellett elkötelezett buddhisták képessé váltak – úgymond – megtartani társadalmuk szellemi egyensúlyát.
Azért tárom elétek ezt a képet, mert ti, mint spirituális emberek – és sokan mások a világon, akik talán soha nem hallják ezt az üzenetet, s nincs is rá szükségük –, rendelkeztek azzal a lehetőséggel, hogy olyan szellemi erővé váljatok, amely ellensúlyt képez a dualitás erőivel szemben. Azokkal az erőkkel szemben, amelyek, mint tudjátok, elszabadultak a mai világban és vallási viszályokat szítva arra törekszenek, hogy az emberiséget a fegyveres konfliktusok lefelé tartó spiráljába taszítsák – ami valójában Saint Germain Aranykorának lehetőségét pusztítaná el.
A vallási erőszak e lefelé tartó spirálját egyedül az állíthatja meg, ha vannak a Földön olyan spirituális emberek, akik kijelentik: „Nem emelek kezet testvéremre. Mélyen sajátmagamba nézek és belátom, hogy a világ békéje nem azok elpusztításával érhető el, akik különböznek tőlem. Csak akkor születik béke a világban, ha megszabadítom magam azon dualisztikus erőktől, amelyek a viszály valódi gyökerét jelentik.”
Ne állj ellen a gonosznak – haladd meg azt!
Nem felel meg a valóságnak – miként azt egyes tudósok ma hirdetik –, hogy ezen a bolygón a vallás lenne a háborúk kiváltó oka. Nem; a háborúk valódi gyökere a dualitástudat, amely a sokszínűség iránti intoleranciához vezet. A vallás csupán külső ürügyként szolgál ahhoz, hogy a dualitástudatból fakadó türelmetlenséget fegyveres konfliktusok formájában vezessék le. Így tesznek kísérletet olyan embercsoportok erőszakos megsemmisítésére, akiket ellenségnek bélyegeztek, holott ők valójában csak bűnbakok – eszközei annak, hogy az elkövetőknek ne kelljen szembesülniük a saját szemükben lévő gerendával.
Azt kívánom, hogy őrizzétek meg ezt a víziót, mert ez nem csupán egy szimbólum, hanem a tényleges valóság: valóban lehetséges, hogy viszonylag kevés ember fenntartsa a szellemi egyensúlyt egy egész bolygó számára, megakadályozva, hogy az a pusztulás spiráljába süllyedjen. Jelenlétükkel lehetővé teszik az Élet Folyamának, hogy egy felfelé ívelő spirálba emelje a világot és manifesztálja az Aranykor társadalmát – azt a létállapotot, ahol a sokszínűségnek köszönhetően szellemi és anyagi bőség uralkodik. Ahol az új találmányok és a kreativitás folyamatosan olyan megoldásokat szülnek a problémákra, amelyek a régi tudatosság szűrőjén keresztül nézve megoldhatatlannak tűntek. Ezt a korlátolt tudatosságot most egy újfajta szabadság váltja fel: a hajlandóság a régi rendszereken és mentális kereteken túli gondolkodásra, valamint a képesség a problémák új fényben való szemlélésére, ami által a megoldás szinte magától értetődővé válik.
Őrizzétek e víziót valóságként: ha hajlandóak vagytok megvizsgálni saját lelki mintáitok közül bármit, ami eltávolít titeket a békétől; ha készséggel fordultok felé és foglalkoztok vele mindaddig, amíg meg nem értitek – amíg fel nem ismeritek annak valótlanságát és azt, hogy valójában önmagatoknak ártotok vele –, akkor spontán módon megszületik bennetek a szándék az elengedésre. Képesek lesztek átadni és többé nem táplálni az adott mintát, méghozzá anélkül, hogy harcolnátok ellene. Annak látjátok majd, ami: valótlanságnak. S ha valaminek meglátjátok a valótlanságát, azt is felismeritek, hogy teljesen felesleges és meddő dolog ellenállni neki. Aminek nincs valósága, annak az ellenállás sem adhat értelmet. Sőt, az ellenállással energiát irányítotok rá, amivel épp a valóság látszatát, az illúziót erősítitek meg. Fenntartjátok azt a káprázatot, mintha a valótlannak lenne szubsztanciája, létezése vagy bármiféle alapja a folyamatos fennmaradáshoz.
A hamis hierarchia megértése
Említettük már korábban azt a tényt, hogy az életáramlatok egy bizonyos százaléka engedélyt kapott a bolygón való testetöltésre; ők – a mentális és érzelmi síkokon lévő életáramlatokkal egyetemben – alkotják azt a struktúrát, amelyet hamis hierarchiának nevezünk. Nos, kedveseim, ez az az erő, amelyről korábban szóltam: ez pusztított el számos korábbi aranykori civilizációt.
Ti, spirituális emberekként sokan keresztülmentetek azon a fázison, amikor szükségét éreztétek a fohászoknak, dekrétumoknak vagy a hamis hierarchia feletti ítélet lehívásának. Ez szükséges lépcsőfok volt nem csupán a bolygó kibontakozásában, hanem a saját személyes fejlődésetekben is. Sokan azonban elértetek egy pontot, ahol készen álltok arra, hogy véglegesen megszabadítsátok magatokat a dualitástudat utolsó, legkisebb maradványaitól is. Ezért én, mint a Világ Ura – aki valóban tartja a szellemi egyensúlyt minden Földön testet öltött életáramlat számára –, úgy döntöttem: olyan tanítást adok nektek, amely túlmutat korábbi kinyilatkoztatásainkon.
Engedjétek meg, hogy végigvezesselek benneteket egy gondolatkísérleten, képzeletbeli gyakorlaton. Induljunk ki abból a képből, amelyet a közelmúlt népszerű könyvei és filmjei tártak elénk: a kis hobbit, Frodó történetéből, aki megkapta a Gyűrűt, amit vissza kellett vinnie teremtése helyszínére. Útja során meg kellett küzdenie a sötét erővel, amely látszólag áthatotta az univerzumot és egy központi pontból sugárzott ki, ahol egy gonosz császár vagy varázsló irányította nemcsak magát az erőt, hanem orkok millióit is, akik vakon teljesítették parancsait.
Szeretnék azonban egy csavart vinni ebbe a történetbe. Képzeljétek el, hogy a világra tekintve olyan embereket láttok, akik látszólag elkötelezettek a béke és a jólét elpusztítása mellett. Ám ha mélyebbre néztek, felismeritek, hogy elszántságuk mögött egy bizonyos tudatállapot húzódik meg. Látni fogjátok, hogy e tudatállapot elsődleges forrása a félelem. Attól rettegnek, hogy ha nem követnek egy bizonyos cselekvési irányt, katasztrófa sújtja őket – például az örök kárhozat tüze, ami a legszörnyűbb sors, amit csak el tudnak képzelni.
Így a pokoltól való rettegésükben nem mernek szembeszállni azokkal, akik parancsba adják nekik: Isten nevében öljenek meg másokat. Láthatjátok tehát, hogy létezik a Földön egy bizonyos hierarchia – amint azt a múlt századokban is tapasztalhattuk –, ahol egy adott vallás vezetői, akár a legfőbb méltóság is, például a keresztény pápa, megparancsolta alárendeltjeinek: indítsanak háborút más vallásúak ellen. Rávehettek embereket arra, hogy Isten nevében gyilkoljanak, miközben ugyanezen Istenről azt állították: Ő a szeretet Istene, aki kiadta a parancsolatot: „Ne ölj!”. Aki elküldte egyszülött fiát a Földre, aki arra tanított, hogy fordítsd oda a másik orcádat is és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Mégis, valamilyen kifacsart logika szerint az volt a vélekedés: ha ezen Isten nevében ölsz, elkerülheted a pokol tüzét, amely különben a Földre zúdulna – amennyiben hagynák a más vallásúakat akadálytalanul terjeszkedni. Létezik tehát egy földi hierarchia, ám amikor spirituális emberként a felszín alá néztek, látjátok, hogy van egy nem-anyagi hierarchia is, amely valójában a szálakat rángatja; ők mozgatják a Földön táncoló marionettbábukat. Valójában még azok is, akik látszólag hatalmas befolyással bírnak – mint a pápák és császárok –, csupán robotok, akik egy mögöttük álló, náluk nagyobb erő parancsait teljesítik.
Szembenézés a hamis hierarchiától való félelemmel
Megnyithatjátok tudatosságotokat azon tény előtt, hogy létezik egy anyagon túli erő. Kezdetben érezhettek némi félelmet e hatalommal kapcsolatban. Azt gondolhatjátok: miként a Földön is jelen van a sötétség hierarchiája, úgy a magasabb szférákban – a nem-anyagi világban – is létezik egy még hatalmasabb és monumentálisabb struktúra. Emiatt úgy tűnhet, hogy a hamis hierarchiának korlátlan, vagy szinte korlátlan hatalma van azok felett, akiket befolyási övezetébe vont.
Ez a gondolat természetesen sokakat – különböző vallások követőit, beleértve a felemelkedett mesterek tanítványait is – mély félelemmel töltött el: rettegnek attól, hogy e hamis hierarchia befolyása alá kerülnek. Ám a befolyástól való félelemben annyira görcsösen igyekeztek megőrizni tudatosságotok tisztaságát, hogy valójában – anélkül, hogy észrevennétek – elzárjátok lényetekben az Élet Folyamának áramlását. Korlátozzátok saját kreativitásotokat, mert azt hiszitek, félnetek kell a saját alkotóerőtökkel való kísérletezéstől, nehogy ezzel akaratlanul is kaput nyissatok a hamis hierarchia előtt.
Sok spirituális ember, aki már túljutott a „nem látok rosszat, nem hallok rosszat” típusú, tudatlanságba burkolózó álboldogságon, felismerte a sötét erők létezését. Valóban léteznek sötét erők – ezt semmiképpen sem tagadom. A kép, amelyet fel akarok vázolni nektek, az, hogy létezik egy hierarchiába szerveződött hamis vagy sötét erő. Szétnézhettek a világban és láthatjátok azokat az egyéneket, akiket ez a gonosz erő hajt, akiket elvakít, s akikből például sorozatgyilkos lesz.
Létezik azonban egy szervezettebb forma is, ahol bizonyos pontokon egy egész társadalom a hamis hierarchia bűvöletébe kerülhet és egyesítik erőiket egy másik közösség tagjainak meggyilkolására. Ennek modern és nyilvánvaló példája a náci Németország felemelkedése. De ha mertek egy kicsit közelebbről vizsgálódni, látni fogjátok, hogy sok társadalomban fellelhetők e mechanizmus elemei. Még a mai Amerikában is akadnak magas hatalmi pozíciókban olyanok, akik e hamis hierarchia bűvöletébe estek és így eszközeivé váltak a háborúk és konfliktusok globális eszkalációjának.
Mégis, amikor túlláttok ezeken az embereken – akiket elvakított vagy teljesen ural a hamis hierarchia –, felismerhetitek, hogy mögöttük egy nem-anyagi hierarchia áll. Gondolhattok rájuk gonosz szellemek, démonok, testetlen lények vagy entitások formájában – nevezzétek őket bárminek. A lényeg az, hogy léteznek lények, akiket teljesen elvakított a dualitás tudatossága, és így minden erejükkel a sötétség valamely formájának kifejezésére összpontosítanak – még ha gyakran meg is vannak győződve arról, hogy tetteik valamilyen magasabb célt szolgálnak.
Képzeljétek el ezt a hamis hierarchiát egy piramis formájában, ahol a fizikai megnyilvánulások, amiket láttok, a piramis legalsó szintjét alkotják. Ezen túl van egy magasabb szint, majd egy újabb – s az egész a piramis csúcsa felé tart. Tudjátok jól, hogy a piramis egyetlen pontban végződik. Innen ered a népszerű elképzelés, miszerint a sötét hierarchia piramisának tetején az Ördög, a Sátán, Lucifer vagy bármely más néven nevezett lény áll, akit a különböző kultúrák és vallások megalkottak.
Utazás a sötétség illúzióiba
Most képzeljétek el, amint magunkra öltjük Mihály arkangyal teljes fegyverzetét, mely sebezhetetlenné tesz bennünket a sötét erőkkel szemben, és útnak indulunk, miként Frodó, aki Mordor mélyére, a sötétség birodalmának legmélyebb bugyrába indult. Ezen az úton a hamis hierarchia és a sötét erők különböző rétegein vágunk át; egyre magasabbra és magasabbra hatolunk a piramis csúcsa, annak legvégső pontja felé.
Ahogy közelebb érünk, a sötétség különféle megnyilvánulásaival találkozunk, éppúgy, ahogy Frodó is Mordor felé tartva. Arra számítunk, hogy amint eljutunk a legtetejére, rábukkanunk a sötétség végső szentélyére – arra az építményre, amelyben maga a sötét úr lakozik, e sötét hierarchia feje. És valóban, kedveseim, ahogy áthatolunk a sötétség mélyebb szintjein, megpillantunk egy templomot: egy építményt, melyet mindenféle gonosz és rút alakzat, sárkány és vízköpő díszít – minden, amit csak el tudtok képzelni.
Amint magához a templomhoz érünk, valami különöset tapasztalunk. Azt látjuk, hogy a templomot lények serege veszi körül, akik hódolnak az építménynek, ám e lények annyira rettegnek a templomba lépéstől, hogy soha, de soha nem merik átlépni a küszöböt. Mindig kívül maradnak. Mégis azt látjuk, hogy e lények alkotják a sötét hierarchia legfelső szintjét, legalábbis innen, a sötét templom előtti pozíciónkból szemlélve. Látjuk, hogy mélyen hipnotizált állapotban vannak; minden erejükkel egy bizonyos elképzelés fenntartásán és terjesztésén fáradoznak, melyről meggyőződésük, hogy magától a sötét úrtól származik. Ám ekkor ráébredünk: e lények közül soha senki nem látta a sötét urat, és valójában egyikük sem tőle kapta azt a filozófiát vagy mátrixot, amelyben élnek.
Csupán azt hiszik, hogy őseik a távoli múltban megkapták ezeket, ők pedig egyszerűen továbbviszik a múltból örökölt utasításokat. Ezeket a parancsokat adják át a piramis következő szintjén állóknak, az alattuk lévők pedig vakon teljesítik uraik szavait, abban a hitben, hogy azok közvetlenül a sötét úrtól származnak – és így tovább, lefelé a piramis szintjein. Most pedig rátekintünk ezekre a lényekre, akik – úgymond – a legfejlettebb sötét entitások, akikkel utunk során találkoztunk, és látjuk, hogy bár roppant hatalmuk van az alattuk állók felett, valójában őket magukat is a félelem hajtja. Távolról sem azok a hatalmas lények, akiknek követőik látják őket.
Átlátunk rajtuk és látjuk, hogy ők csupán üres héjak, akiket a félelem mozgat. Rettegésükben gépiesen hajtják végre azt, amiről azt képzelik, hogy sötét uruk parancsa. Bár szentül hiszik, hogy a sötét úr Isten ellentéte – s így éppoly hatalmas, mint Isten –, valójában semmiféle bizonyítékuk sincs erre, hiszen soha nem látták magát a sötét urat. Amikor felismerjük ezt a bennük lévő félelmet – miközben továbbra is Mihály arkangyal teljes fegyverzete oltalmaz minket –, azt mondjuk: „Nos, talán meg kellene tennünk azt, amitől ők félnek. Talán be kellene lépnünk a templomba, hogy szemügyre vegyük ezt a sötét urat, aki állítólag olyan hatalmas, mint maga Isten.”
És most, kedveseim, összeszedjük minden bátorságunkat és besétálunk a templom kapuján. Egy hatalmas csarnokba jutunk, melynek végén monumentális trónus áll. Ám legnagyobb meglepetésünkre azt tapasztaljuk, hogy a trónon nem ül senki – kivéve egy kisegeret, aki étel után kutatva surrant be a sötét templomba, de semmit sem talált, s amint neszünket veszi, gyorsan el is iszkol. Ott állunk tehát a sötét trónus előtt – és hirtelen megvilágosodik előttünk az igazság, kedveseim: Nincs sötét úr!
Ne adj többé hatalmat annak, ami nem valóságos
Soha nem is létezett sötét úr! Soha nem volt egyetlen olyan gonosz lény sem, aki Isten egyenrangú ellenpólusa lett volna, s aki így Istenéhez mérhető hatalommal bírt volna. Látjátok, kedveseim, a felismerés, amelyre egy szempillantás alatt jutunk, a következő: a sötétség hierarchiájának minden egyes szintje egy puszta illúziót imád. Valami olyat bálványoznak, ami nincs is ott, aminek nincs semmiféle valósága. Ezzel pedig egy igen mély összefüggésre derül fény. A piramis alsóbb szintjein lévő lények azért rettegnek ellenszegülni a feletteseiknek, mert azt hiszik, hogy azok hatalmat gyakorolnak felettük. És bizonyos fokig ez igaz is, hiszen az alsóbb szinteken a felettük állók a fekete mágia bizonyos eszközeivel élhetnek ellenük.
Ám azt is látjuk, hogy az egész hierarchia a templomon kívüli lények legmagasabb szintje felé tart; látjuk, hogy e lények azt a sötét urat imádják, akiről feltételezik, hogy a szentélyben lakozik. Azért teszik, mert meggyőződésük, hogy a sötét úr valóságos, tényleges hatalma van felettük, s elpusztítja őket, ha nem hajtják végre parancsait. Valójában azonban e lények – bár hatalmuk van a hierarchiában alattuk állók felett – a legszánalomra méltóbbak mind közül. Hiszen azt képzelik, hogy a felettük álló sötét úr uralkodik rajtuk. De mivel a sötét úr nincs jelen és a templom üres, valójában senkinek sincs felettük hatalma, s nincs senki, aki elpusztíthatná őket, ha megtagadnák a nem létező sötét úr parancsolatait.
Így hirtelen világossá válik: ennek a hamis hierarchiának – amely úgy tűnhet, hatalommal bír a Földön, vagy a mentális és érzelmi szférákban – valójában nincs valódi hatalma. Mind csupán káprázat, és az, ami valótlan, nem bírhat hatalommal az felett, ami valóságos – hacsak a valóságos lény bele nem esik abba a csapdába, hogy a sötétséget valóságnak higgye. Ezzel ugyanis megerősíti a sötétség létjogosultságát és saját maga ruházza fel hatalommal azt. Ekkor döbbenünk rá, hogy a sötétség hierarchiájának alsóbb szintjein lévők a saját energiáikat használják az illúzió táplálására. Energiáikat egy hamis mátrixba vetítik, s így saját erejükkel hoznak létre egy olyan képződményt, amelyet a piramis felettük álló szintjei az ő irányításukra használnak fel.
Más szóval: az irányítottak maguk szolgáltatják az energiát azoknak, akik uralkodnak felettük. Ha tehát az elnyomottak beszüntetnék az energiaátadást uraiknak, abban a pillanatban megfosztanák őket attól a hatalomtól, amellyel felettük rendelkeznek. S amint látjátok e mintázat megismétlődését a piramis minden egyes szintjén, ráébredtek: a világ számos mítoszának ábrázolásával ellentétben nem igaz, hogy a sötét úr alatt állók magától a sötét úrtól kapják a hatalmukat.
Hiszen látjátok, hogy nincs sötét úr – hogyan is kaphatnának hát erőt a piramis csúcsán lévők, amikor nincs felettük semmi, csak a puszta üresség? Most már látjátok: a hamis hierarchia teljes felépítményét nem egy sötét úr táplálja. Az alattuk lévők tartják életben őket, egészen visszavezetve a testet öltött emberi lényekig, akikben még él a fény, akikben van még némi valóság. Azokig az emberekig, akiket rávettek arra, hogy illúziók révén félreminősítsék e fényt, s ezáltal táplálják a sötét lények és a hamis hierarchia egész gépezetét. Hirtelen ráébredünk, hogy a gonosz nem valóságos és megnyilvánulásainak nincs tényleges hatalma az ember felett – kivéve azt, amit az emberek adnak át a sötétségnek azáltal, hogy saját fényüket a sötét illúziók mentén tékozolják el. Olyan illúziók mentén, amelyeket az emberek tévesen valóságnak hisznek.
Felülemelkedés az illúzión, miszerint a sötétségnek hatalma van
Nos, kedveseim, ti, spirituális emberekként sokan éppen azon a ponton álltok, ahol készen álltok az általam átadott igazság teljes integrálására. Készek vagytok megtenni azt a lépést, amely végleg és maradéktalanul kivon benneteket a dualitás erőinek hatóköréből. Amely eljuttat titeket arra a szintre, ahol „e világ fejedelme eljön, de nem talál bennetek semmit” – semmit, amivel negatív reakcióra kényszeríthetne, vagy amivel fényeteket a sötétség táplálékává tehetné.
Csupán egyetlen lépés választ el benneteket attól, hogy szabaddá válva, Buddhaként ülhessetek a fa alatt, szembenézve Mára démonaival, e világ erőivel. Bármennyire is próbálnak támadni vagy megkísérteni, nincs már bennetek kötődés, amely által hatalmat adhatnátok illúzióiknak. Mivel átláttok a káprázaton, megingathatatlanok maradtok, hiszen képessé váltok végleg elengedni mindazt, aminek nincs valódi létalapja.
Sokan közületek ott álltok, ahol a tudatosság tárcsájának legapróbb elfordítása hirtelen megnyitja belső látásotokat, hogy felismerjétek mindannak teljes valótlanságát, ami sötét és gonosz. Ez a felismerés, kedveseim, nem tüntetné el azonnal a sötétséget a Földről, hiszen a Szabad Akarat Törvénye értelmében még sokan dönthetnek úgy, hogy hisznek a sötétség illúzióiban. Ám az illúzión való felülemelkedésnek két sorsfordító aspektusa van.
Először is, ti magatok megszabadultok a dualitás vonzásától és a hamis hierarchiától való félelemtől. Lehorgonyoztok a Buddha, Krisztus, az Istenanya, az Istenatya és a Szentlélek végtelen békéjében. Azzal pedig, hogy ebben a békében eresztetek gyökeret, a Föld szellemi egyensúlyának fenntartásában egy teljesen új szintre léptek. Ellensúlyként szolgálhattok azok számára, akiket még elvakít a dualitás, s akik még mindig azt hiszik: a sötét úrnak vagy a hierarchiában felettük állóknak kell engedelmeskedniük. Gyakran ők nem „sötét erőket” látnak, hanem saját vallásuk vagy politikai pártjuk tekintélyelvű rendszerét – vagy bármely más földi illúziót, amelyet azért terveztek, hogy rászedjék az embereket: adják át akaratukat és energiáikat a sötét erőknek, miközben azt hiszik, Istenért vagy valamilyen nemes célért küzdenek.
Valójában így tarthattok ellensúlyt a sötétséggel szemben: azáltal, hogy felismeritek, hogy nincs sötét úr. A sötétség erőinek nincs önálló valósága. Ugyanakkor látnotok kell azt is, hogy számos fivéretek és nővéretek még nem ismeri fel a káprázatot: szentül hiszi, hogy a sötétség valóságos és tényleges hatalma van felette. Értsétek meg: sokan vannak, akik még nem állnak készen ezen illúzió elengedésére.
És miért nem, kedveseim? Mert nem mernek farkasszemet nézni a sötétséggel. Nem készek elismerni, hogy ha részt vesznek a dualisztikus küzdelemben – még ha meggyőződésük is, hogy a jó ügyért harcolnak –, valójában a sötétség hierarchiáját szolgálják. Rettegnek e felismeréstől, mert olyan bűntudat és önítélet szakadna rájuk, amelynek sebeit életeken át tartana begyógyítani. S még azok is, akik hajlandóak belátni, hogy a harc soha nem származhat a Fény Hierarchiájától, még ők is félnek alaposan szemügyre venni a sötét piramis felépítését; félik követni azt egészen a csúcsig, hogy végül meglássák: a tetején a puszta semmi áll, ezért nincs és nem is lehet valódi hatalma.
Szükséges azonban, hogy az emberek egy bizonyos százaléka megtartsa ezt a szellemi egyensúlyt. Ez ad időt az emberiség többi részének, hogy kiépítse magában azt az érettséget és bátorságot, amellyel képessé válik megnézni a sötétséget és annak látni azt, ami – ürességnek –, és szabad akaratából eredően elhagyni azt. Szükség van rátok, az egyensúly őrzőire, hogy a sötétség által elvakított tömegek ne taszítsák a világot az erőszak oly mértékű spiráljába, amely meghiúsítaná az Aranykor eljövetelét.
Tartsuk meg a sötétség illúziójából való ébredés jövőképét
Meg kell őriznetek azt a látomást, melyben az emberiség kiemelkedik az erőszak mocsarából és fokozatosan felemelkedik az Aranykor tudatosságába. A vízió, amelyet őriznetek kell, az, hogy egyre többen ébrednek rá a tolerancia, a sokszínűség és a kreativitás valódi értékére – és felismerik, hogy az emberiség a kreativitás, nem pedig a kontroll révén fogja megoldani problémáit. Új, teremtő megoldásokra van szükség ahelyett, hogy megismételnétek a gépies tudatosság mintáit – azt a szemléletet, amely azt hiszi, hogy egyetlen hitrendszer vagy konkrét megoldás ráerőltetésével célba érhet. Az ilyen rendszerek ugyan azt hirdetik, hogy minden kérdésre tudják a választ, valójában semmire sem adnak valódi megoldást, csupán a dualisztikus küzdelmet mélyítik el.
Azt kívánom: őrizzétek a víziót, hogy ez az ébredés úgy terjed majd tova, miként a vízbe dobott kő nyomán induló gyűrűk. Vizualizáljátok, amint az emberek végleg feleszmélnek a fény és a sötétség természetére – felismerve a sötétség valótlanságát és Isten valóságát, valamint Krisztus kijelentésének igazságát, miszerint: „Istennel minden lehetséges”. Ezáltal az Aranykor valóban manifesztálódhat és felemelkedhet, mint a főnixmadár, amely a jelenlegi világ konfliktusainak tüzéből támad fel.
Kívánom, hogy őrizzétek meg az emberiség ébredésének vízióját: ébredjenek rá saját, belsőleg beléjük kódolt kreativitásuk értékére – arra, hogy mindannyian szerepet játszhatnak az évezredes konfliktusok kreatív feloldásában. Ideértve, kedveseim, a vallás és a spiritualitás területén születő új megoldásokat is, hogy a hit többé ne az a szikra legyen, amely az erőszakos konfliktusok tüzével lángba borítja a világot. Így megállítható az a spirál, amelyből az emberek jelenleg nem tudják kiszabadítani magukat; ahol esztelenül és gépiesen pusztítják más vallású testvéreiket, s olyan robotokká válnak, akiket teljesen uralmuk alá hajtottak a sötétség ölő és romboló erői.
Az ébredés víziója
Hogy segítsek nektek e jövőkép megtartásában, adok nektek egy gondolatformát. Mondom nektek, kedveseim: a Buddha nem bonyolult. A Buddha-tudat nem bonyolult. Valójában a hamis hierarchia az, amely mindent megpróbál összetetté tenni, mert minél bonyolultabbá teszik a világot, annál nehezebb az embereknek átlátni az illúziókon. Ezért építettek a komplexitás rétegeire újabb és újabb rétegeket: hogy eltereljék a figyelmet és az emberek ne lássák meg a végtelenül egyszerű valóságot: a sötétség nem valóságos.
Egy roppant egyszerű gondolatformát adok nektek. Képzeljetek el egy sűrű hóesést, ahol a hópelyhek a világ minden pontjára hullanak. Távolról nézve e pelyhek aranyszínűek, de ha közelebbről vizsgáljátok őket, látjátok, hogy mindegyik egyedi – miként a fizikai hópelyhek is azok. Ám ezek a különleges pelyhek mások, mint amilyeneket ismertek. Valójában minden egyes hópehely egy tükröt formál, és minden ember előtt leereszkedik egy ilyen pehely a Földön. Annyi hópehely hullik, hogy minden léleknek jut egy saját, személyes hópehely-tükör, amely visszatükrözi számára mindazt, ami őt a korlátozottságban és a sötétségben tartja. Így minden embernek lehetősége nyílik arra, hogy új fényben lássa önmagát.
Ez nem jelenti azt, hogy mindenki azonnal felébred a Krisztus-tudatosságra vagy a Buddha-tudatosságra. De azt jelenti, hogy mindenki sokkal nagyobb lehetőséget kap, mint korábban bármikor – ebben vagy bármelyik korábbi életében –, hogy meglássa: mi az a saját lelki mintáiban, ami korlátozza őt; ami megakadályozza abban, hogy az legyen, aki valójában; ami gátolja az előrelépésben vagy egy döntő lépés megtételében a spirituális úton.
Való igaz, sokan még nincsenek azon a ponton, hogy felemelkedjenek a Krisztus-tudatig, vagy akár felismerjék a minden vallás mögött meghúzódó egyetemes utat. De minden emberben megvan a potenciál, hogy tegyen legalább egy lépést előre – és ha a Földön mindenki élne ezzel a lehetőséggel, az egész bolygó hatalmasat emelkedne. Természetesen a szabad akarat miatt nem mindenki fog élni a kínálkozó alkalommal, de ez ne aggasszon benneteket. Ti őrizzétek azt a víziót, hogy a tükör, amely minden ember előtt ott lebeg, folyamatosan azt mutatja meg nekik, amit le kell győzniük a szabadság felé vezető következő lépéshez. Így az egyén újra és újra szembesül azzal, amit meg kell haladnia, mígnem számos lehetőség után végül elismeri, ránéz és azt mondja: „Nem folytathatom tovább e régi minták esztelen ismétlését. Valami új, valami Több felé kell nyúlnom.”
Ez az a vízió, amit nektek átadok. Ha kitartotok mellette – miközben önmagatokon is dolgoztok, törekedve a sötétség illúziójának teljes feladására és azon hit elengedésére, hogy a sötétségnek bármilyen hatalma van felettetek –, nos, akkor nemcsak hatalmas egyéni fejlődést érhettek el, hanem megtarthatjátok azt a spirituális egyensúlyt is, amely lehetővé teszi az emberiség egésze számára a sorsfordító lépést. Hogy szó szerint megtehessék azt, amit úgy hívnak: kvantumugrás.
Buddhának is vannak érzései
Ó, kedveseim, biztosíthatlak titeket: bár a Buddha teljesen mentes a földi megnyilvánulásokhoz való kötődéstől, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzései. Vannak pozitív érzéseim. Mélységes szeretetet és törődést érzek a Földön élő emberek iránt – máskülönben nem tölteném be ma is a Világ Ura tisztségét, fenntartva számotokra az egyensúlyt. Így természetesen hatalmas öröm tölt el, amikor olyan embereket látok, akik készek rendkívüli erőfeszítéseket tenni azért, hogy felülemelkedjenek a dualitástudaton és közelebb kerüljenek a Buddha-tudathoz.
Ezért szeretném átadni nektek dicséretemet és szívem örömét – azt örömöt, amely túlmutat a kettősségeken, s amely nem szülhet bennetek emberi büszkeséget. Épp ellenkezőleg: arra kell késztetnie titeket, hogy lépjetek túl az egón és rendelkezzetek azzal a bölcs realizmussal, amely felismeri a valódi haladást. Lássátok be, hogy közelebb kerültetek a békéhez és valóban Saint Germain Aranykorának előfutárai vagytok.
Tekintsetek magatokra úgy, mint nyitott kapukra, melyeken keresztül az igaz fény hierarchiájának világossága beáramolhat ebbe a világba. Lássátok, hogy részei vagytok az Élet Folyamának, a VAN-ság (Létezés) áramlásának, amely a fény hierarchiájának kollektív ereje, és amely nyitott ajtót keres, hogy kifejezhesse magát a fizikai síkon. Ám a szabad akarat törvénye előtt tisztelegve ez az erő csupán azok által nyilvánulhat meg, akik hajlandóak meghaladni a gépies tudatosság szintjét. Azok által, akik elhagyják az élet áramlását elzáró gátakat és megnyitják magukat, hogy magává az Életáramlattá váljanak. Adjátok fel az egó kontrollról szőtt álmait és engedjétek, hogy a Szentlélek szele ott fújjon, ahol akar – és oda vigyen titeket, ahol a legnagyobb segítséget jelenthetitek a fény birodalmának.
Sokan közületek készek voltatok a változásra, legyen szó fizikai megmozdulásról vagy – ami még fontosabb – a tudatosságotok átalakulásáról. Ez a Buddha szívének valódi öröme; egy olyan öröm, amelyet ezen az éjszakán megosztok veletek, amint túllépünk a régi cikluson, s mint egy üres héjat, megbánás és vágyakozás nélkül hagyjuk magunk mögött a múltat. Amit az Al-Andalus-ról szóló filmben láthattatok, az csupán melankolikus vágyódás volt egy letűnt aranytársadalom után. Látjátok, mily sokan tekintenek vissza a „régi szép időkre”, azt gondolva, hogy a jelen méltatlan, a jövő pedig csak sötétebb lehet.
De ti – a fény hierarchiájának tanítványai – elengedtek minden vágyakozást a múltbéli dicsőség után. Ehelyett az Aranykor valóságára összpontosítotok: nemcsak a jövőben bízva, hanem a MOST Aranykorát megélve, az örök JELENT, amely egy a Buddha-tudatossággal. A Buddha-tudat nem ismeri el valóságosnak az időt, csupán illúziónak látja azt, így számára nincs választóvonal a jelen pillanat és az Aranykor között. Ám a jelen csak az örök MOSTban létezhet, ott, ahol az Aranykor is manifesztálódik. Fogadjátok el hát a víziót: mindannyian saját személyes univerzumotok középpontjai vagytok. Használjátok az elszántságról szóló tanításokat, és határozzátok el most rögtön: személyes világotokban az Aranykor már manifesztált valóság!
Tartsátok meg ezt az elszántságot, hogy semmilyen világi esemény – bármily vészjóslónak tűnjék is – ne vonja el figyelmeteket ettől a teljes elfogadástól: személyes univerzumotokban Saint Germain Aranykorát élitek az örök MOSTban, minden egyes pillanatotokban. Tudjátok meg, kedveseim: a Buddha elszántságának lángja a Buddha békéjének kősziklája. A Buddha végtelenül elszánt a békeellenes erők elutasításában, és éppen e rendíthetetlenség által marad békében. Ezért a Buddha végtelen elszántságának lángjával szentelem meg utatokat és bocsátalak el titeket saját követeimként.
Így szólok hozzátok: „Menjetek és tegyetek minden embert a Buddha tanítványává azáltal, hogy segítetek nekik meglátni saját Buddha-természetüket!” Ezt pedig, kedveseim, csakis egyetlen módon tehetitek meg: nem a tanítások hirdetésével, hanem azáltal, hogy ti magatok VAGYTOK a Buddha ott, ahol éppen vagytok. Legyen hát rajtatok áldásom! Burkolózzatok hálámba és örömömbe, látva szüntelen növekedéseteket a végtelen tudatosság, a Buddha-tudat felé.
Forrás: https://ascendedmasterlight.com/the-dark-emperor-has-nothing-on
Közvetítette: Kim Michaels
Fordította: LSN
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)