A társadalom ellensége: nem a kormány, hanem a befutott és a feltörekvő pénzügyi elit
Saint Germain felemelkedett mester Kim Michaels-en keresztül, 2025. augusztus 9.
Az alábbi üzenet a 2025-ös Konferencia Amerikáért: A felsőbbrendűség-alsóbbrendűség kettőssége fölé emelkedve című előadássorozaton hangzott el.
Én VAGYOK Saint Germain felemelkedett mester.
Most a pénzzel kapcsolatos alsóbbrendűségi-felsőbbrendűségi nézetekről szeretnék beszélni. A történelem során – de különösen az elmúlt kb. 150 évben – érzékelhettétek, hogy van egy embercsoport, akiknek kielégíthetetlen a vágyuk a felsőbbrendűségre, és akik ezt pénzzel próbálják megvalósítani, mert rájöttek, hogyan szerezhetnek pénzt. Hagyományosan kétféleképpen lehet sok pénzre szert tenni: vagy kihasználjuk mások munkáját, tehát rávesszük őket, hogy dolgozzanak nálunk anélkül, hogy a munkájukkal arányos díjazásban részesítenénk őket, vagy pedig – ahogy különösen az elmúlt évszázadban vált divattá – a pénzt arra használhatjuk, hogy még több pénzt keressünk.
A pénz mint áramló energia
Ha Jézus tálentumokról szóló példázatát vesszük, akkor láthatjuk, hogy a fent említett pénzszerzés egyik módja sincs összhangban a krisztusi gondolkodással. Mert mi a Krisztus-tudat pénzzel kapcsolatos nézőpontja? Természetesen az, hogy amikor megszaporítod a tálentumokat, több tálentumot kapsz – ami mit jelent? Nos, alapvetően azt, hogy amikor pénzedet mindannyiunk javára használod, akkor a Krisztus-tudat, a szellemi birodalom megsokszorozza neked azt. Nos, ezt persze nem lehet szó szerint venni. Nem azt mondom, hogy ha a pénzt mások javára használod, akkor hirtelen érmék fognak hullani az égből tetőtől talpig beborítva téged aranypénzzel.
De mi az, amit a szellemi birodalomtól kaptok? Nos, energiát kaptok. Mi tehát a pénz? Eredeti formájában a pénz energia. Mi a jellemzője az energiának az anyaghoz képest? Mint azt mindannyian tudjátok, és ahogyan arról már korábban beszéltünk, Einstein az E=mc² egyenletével bebizonyította, hogy az anyag és az energia felcserélhető, vagyis az anyag az energia egy formája. Tehát, hogy leegyszerűsítsük a dolgokat, azt mondhatjuk, hogy amit az emberek általában energiának neveznek — áramlik, hullámszerűen mozog a térben. Míg amit az emberek általában anyagnak neveznek, az olyan energia, amely egy helyhez kötött mátrixban van, mint egy energiamező, amely rezeg, de nem mozog a térben.
Ha ezt a definíciót vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy a pénz eredetileg olyan energia, amely folyamatosan áramlik és nem áll meg. Mondhatjuk, hogy a tálentumok megsokszorozásának egyik módja az, ha a pénzt folyamatosan áramoltatjuk. Ez természetesen nem teszi lehetővé, hogy pénzt halmozzunk fel, és ezért nem igazán tudjuk megvásárolni a felsőbbrendűség érzését, amire vágyunk, amikor az elkülönülés állapotában, a dualista elme csapdájában vagyunk. Azt akarjátok, hogy a pénz helyhez kötötté váljon? Hogyan változtatjátok a pénz szabadon áramló energiáját helyhez kötötté?
„Pénzügyi eszközök”
Ha létrehozol valamit, amit „pénzügyi eszközöknek” hívnak, akkor talán azt mondod majd: „Ezek közül néhány felhalmozza, vagy legalábbis bizonyos értelemben megsokszorozza a pénzt – ez nem áramlás?” Nem. Mert mindez abban a ma számítógépes szervernek nevezett térben történik, ahol csak 0-k és 1-esek vannak, amelyek felhalmozódnak, és a pénzt nem költik el. A pénz, ami áramlik, az a pénz, amit befektetnek vagy fogyasztásra költenek, hogy azok hasznára váljon, akik a terméket vagy a szolgáltatást nyújtják, amit megveszel – ez az, ami a gazdaságot mozgásban és növekedésben tartja. De a „pénzügyi eszközök” elsősorban azok vagyonát növelik, akik ellenőrzésük alatt tartják őket, és ha nem fordítják őket fogyasztásra, akkor nem járulnak hozzá a gazdaság fejlődéséhez, nem vásárolnak termékeket, nem vásárolnak szolgáltatásokat.
Talán palotaszerű villákat vásárolnak Long Islanden vagy Dél-Floridában. De van határa annak, hogy hány palotára van szüksége egy embernek. Talán vesznek néhány luxusjachtot, hogy trópusi vizeken hajózva némán elhaladjanak egymás mellett az orosz vagy amerikai oligarchákkal. De van határa annak, hogy hány jachtra van szüksége valakinek. Valójában egyszerre csak egy hajón hajózhatsz, ahogyan egyszerre csak egy házban lakhatsz. Ezért a tágabb értelemben vett gazdaság javát szolgáló pénzfelhalmozásnak is van határa.
A pénz felhalmozásának társadalmi megítélése
Ha azonban szétnézünk a világban, egyértelmű kulturális különbségeket vehetünk észre abban, ahogyan az emberek ezt a pénzfelhalmozási folyamatot megítélik. Például vannak a skandináv országokban, például Dániában is gazdag emberek – ahol a társadalmi tudatosság szintje magasabb, mint Amerikában. Például Dánia egyik leggazdagabb családja találta fel a Lego műanyag játékokat. A dán kultúrában viszont lenézik azokat az embereket, akik sok pénzzel rendelkeznek, de mindet maguknak tartják meg, ahelyett, hogy a társadalom javára is költenének.
Így például a Lego család jelentős összegeket fektetett be a helyi közösségbe, ezzel legalábbis bizonyos mértékben biztosítva a pénz áramlását, és ez ebben a kultúrában elfogadott. Azokat viszont, akik csak egyre többet akarnak felhalmozni, lenézik, mert nem rendelkeznek társadalmi tudatossággal. Nem arra törekszenek, hogy pénzüket a közösség javára fordítsák. Az is egyértelműen tudatosult, hogy bár ezek az emberek egy termék feltalálásával halmoztak fel pénzt, ésszerű, hogy jövedelmük egy bizonyos százalékát adóként fizessék be, és ezt önként teszik.
Az Egyesült Államokban más a kultúra, és ez bizonyos értelemben még az alapító atyákig nyúlik vissza, de az 1800-as évek úgynevezett aranykoráig mindenképpen. Ekkor ugyanis a nagy monopóliumok kapitalistáit, az iparmágnásokat, a pénzembereket és azokat, akik saját tulajdonukban halmoztak fel pénzt, az ipar, a pénzügyi világ és bizonyos értelemben a társadalom vezetőinek tekintették. Nem feltétlenül mindenki, de biztosan sokan csodálták őket és felnéztek rájuk, ami a társadalmi tudatosság alacsonyabb szintjének volt köszönhető.
Ha megnézzük a mai Egyesült Államokat, ott több milliárdos él, mint valaha, és az egy főre jutó milliárdosok száma is magasabb, mint a világ szinte bármelyik országában. De még így is, ezek a milliárdosok jövedelmük nagyon kis százalékát fizetik be adóként. Sokan közülük egyértelműen csak pénzt halmoznak fel, nem is vesznek házat vagy jachtot, csak a számlájukon halmozzák fel. Nem használják fel a gazdaság fenntartására, mert rögeszmés-kényszeres szükséglet hajtja őket.
Azt gondolhatnánk, ahogy már említettem, hogy egyszerre csak egy házban lehet lakni, egyszerre csak egy hajóval lehet vitorlázni. Azt gondolhatnánk, hogy eljön egy pont, amikor az ember azt mondja: „Most már elegendő pénzt gyűjtöttem, hadd élvezzem az életet!” Néhányan ezt mondják, de nagyon kevesen, mert rögeszmés-kényszeresek. Egy olyan körhintán ülnek, amit nem tudnak leállítani: mert vajon tényleg elég ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat? Vagy tényleg elég ahhoz, hogy felsőbbrendűnek érezhessem magam annál a másik fickónál, akivel évtizedek óta versengek, és aki azt hiszi, hogy jobb nálam, mert pár százmillióval több pénze van, mint nekem? Soha nem elég – soha nem elég.
Skandináviában, ha valakinek több pénze van, mint amennyire szüksége van – és az emberek általában elfogadják, hogy valaki több pénzt halmoz fel, mint amennyire szüksége van — akkor valamit tennie kell a közösségért. Amerikában hol van ez a tudatosság? Igen, néhány embernek természetesen megvan, de biztosan nem a többségnek, nem a kritikus tömegnek. Tehát mi az, ami megakadályozza az amerikaiak többségét abban, hogy az amerikai gazdasági rendszert megvizsgálva az Anya bölcsességével azt mondják: „Mi folyik itt valójában? Miért fizetik a leggazdagabbak a legalacsonyabb adókulcsot? Miért kapnak azok újra és újra adókedvezményeket, akik megengedhetnék maguknak, hogy több adót fizessenek és alig vennék észre? Míg azok, akik alig tudnak tetőt a fejük fölé és ételt az asztalukra tenni, jövedelmük nagyobb százalékát fizetik adóként. Miért van ez? Igazságos? Demokratikus?”
Amerikai álom kontra skandináv álom
Mi tartja vissza az embereket attól, hogy ezt kimondják? Ez egy „amerikai álomnak” nevezett különleges jelenség, amelyről gyakran nyíltan és szabadon beszélnek. Van skandináv álom? Nos, igen. Az, hogy keveseknek van túl sok és senkinek nincs túl kevés. Az amerikai álom viszont az, hogy egy kevésnek több van, mint amennyire valaha szüksége lehet, azonban megosztania nem kell, mert bárki meggazdagodhat és megvalósíthatja ezt az álmot. A skandinávok nem hisznek ebben, ezért úgy gondolják, hogy azokat, akik több pénzt halmoztak fel, arányosan meg kell adóztatni.
Az amerikaiakkal azonban elhitették, hogy Amerika a „lehetőségek országa”, egy olyan különleges társadalom, ahol bárki, aki hajlandó keményen dolgozni, bekerülhet a milliárdosok klubjába. Amerika más gazdasági törvény szerint működik, mint a világ többi része? Nem igazán, a gazdaság az gazdaság, de természetesen Amerika egy nagy piac, és ez bizonyos előnyökkel jár.
Természetesen az amerikai álmot azzal a mesével támasztják alá, hogy előfordulhat, hogy valaki a semmiből indulva a garázsában elkezd szoftvert fejleszteni — vagy ellopja valaki mástól –, majd számítógépeket eladva ennek a hatalmas piacnak meggazdagodik. És ez állítólag igazolja az amerikai álmot. Természetesen azon kevesek, akik átvették a DOS szoftvert, létrehozták a Microsoftot, majd a Windows-t, nagyon-nagyon gazdagok lettek.
Szabad verseny kontra monopólium
De hány számítógépes operációs rendszer létezik? Csak egy pár. Tehát hogy lehet igaz, hogy bárki, aki hajlandó keményen dolgozni és jobb operációs rendszert létrehozni, olyan gazdag lehet, mint Bill Gates, amikor egy bizonyos ponton Bill Gates a pénzét és a befolyását felhasználva felvásárolta vagy megsemmisítette az összes versengő szoftvert? Emlékeztethet az 1800-as évekre, amikor Rockefeller megpróbálta megszerezni a lámpaolaj és más áruk monopóliumát. Mert rájött, hogy az egyetlen módja annak, hogy valóban sok pénzt halmozzon fel egy termék értékesítésével, az, ha monopóliumot szerez az adott termékre, így mesterségesen emelheti az árakat.
Azaz, egy természetes gazdaságban azt mondod: „Itt van egy termék, amit olajnak hívnak. Ki kell termelni, finomítani, palackozni és forgalmazni. Mit kell tenni ehhez, mennyibe kerül egy palack olaj előállítása?” Aztán azt mondod, hogy a gyártási költségeken felül a vállalatnak jár egy bizonyos nyereség. De a gazdaság tényleges működése azt mutatja, hogy ha egy vállalat túl magas nyereséget számol fel, az másokat arra ösztönöz, hogy azt mondják: „Mi is ki tudunk termelni olajat a földből, tudjuk palackozni és el tudjuk adni, és ha ők ennyi pénzt keresnek, miért ne szerezhetnénk mi is részesedést a piacból?”
Tehát amíg szabad verseny van, az, akik túl magas árakkal zsarolja a köznépet, növeli a versenyt. És amikor megjelenik a versenytárs, azt mondja majd: „Mi hajlandóak vagyunk alacsonyabb nyereséggel beérni, mint Rockefeller”, és így megszerzik a piac egy részét.
Rockefeller rájött, hogy ahhoz, hogy megsemmisítse a gazdaságnak ezt a természetes aspektusát, monopóliumot kell szereznie. Rájött arra is, hogy ha egyszer összegyűjtött egy bizonyos mennyiségű pénzt, akkor azt felhasználhatja a verseny elnyomására: ez a monopóliumkapitalizmus elve.
Rockefeller, bár gazdag volt, valójában csak másodosztályú kapitalista volt, mert azzal próbált pénzt keresni, hogy ténylegesen megfogható terméket kínált eladásra. Morgan viszont elsőrendű kapitalista volt, mert azt mondta: „Miért bajlódjunk termékek és szolgáltatások előállításával? Inkább pénzt csináljunk a pénzből! Gyűjtsünk össze annyi pénzt, hogy a pénz önmagától kezdjen pénzt termelni!” Így hát ez a kettő a kapitalizmus Szküllája és Kharübdisze — azaz a két fenevadja.
Az információ monopóliuma
De mire jöttek még rá ezek a monopolkapitalisták? Arra, hogy pénzük segítségével elnyomni a versenyt, létrehozni egy olyan monopóliumot, amely valójában a nép kizsákmányolásának egy formája, nos, az nem fair. Amerikában pedig, akárcsak Európában, egyre több mozgalmat indítottak a szakszervezetek, a jogokkal rendelkező, biztonságos és egészséges munkakörülményeket, valamint ésszerű fizetést követelő emberek. Így rájöttek: „Le kell állnunk ezzel, mert kicsúszhat a kezünkből.” Tehát először is rájöttek, hogy a pénz ellenőrzése – az jó. De ahhoz, hogy valóban ellenőrzésük alatt legyen a pénz, ellenőrzésük alatt kell legyen az információ is. „Tehát mit tegyünk? Vegyünk néhány újságot, van pénzünk!” Tegyünk úgy, mintha: „igen, az újságírók és a szerkesztők teljes szabadsággal írhatnak, amit akarnak, amíg nem kérdőjelezik meg a kapitalizmust”! Így találták ki az amerikai álmot: „Nézzétek, mi a semmiből indultunk és meggazdagodtunk, bárki más is megteheti ugyanezt!” Ez teljes hazugság, mert aki megpróbálta ugyanezt és versenybe szállt azokkal, akik monopóliummal rendelkeztek, elnyomták vagy megsemmisítették. Akár meg is ölték, tönkretették az üzletüket. De ők rendelkeztek az információ monopóliumával, így terjeszthették az álmot. Aztán tettek még valamit, ami a monopóliumkapitalizmusnak a legnagyobb segítséget jelentette: megjelent Karl Marx és a Kommunista kiáltvány.
A szocializmus nagy mumusa
Már korábban is említettük, hogy Marx a Kommunista kiáltványban egy bizonyos értelemben megfogalmazta mind a kommunizmust, mind a kapitalizmust, a tipikus dualista polaritást, két egymással ellentétes gazdasági rendszert. De az amerikai monopolkapitalisták nem mondták, hogy: „Ó, ne, most veszíteni fogunk, mert most már létezik ez az ellentét.” Hanem azt mondták: „Halleluja, erre vártunk, végre valaki előállt egy hasznos ötlettel.” Hogyan használták fel?
Nos, beszéltem Skandináviáról, ahol a gazdagok többet adóznak és van állami egészségügyi ellátás. Ha megkérdezünk egy átlagos mai amerikait – főként, aki az üzleti világ része és arról álmodik, hogy egy nap gazdag lesz – és mesélünk neki a skandináv rendszerről, mit fog mondani: „Ó, ez tiszta szocializmus, állami egészségügyi ellátás, állami gyógykezelés.” Tehát még ma is, majdnem 100 évvel azután, hogy a monopolkapitalisták felkarolták ezt az ötletet, sok amerikai úgy gondolja, hogy vagy teljesen korlátlan kapitalizmus van, vagy kommunizmus, szocializmus, és nincs közbülső megoldás. És ez sok amerikai szemében igazolja, hogy miért nem szabad adóztatni a gazdagokat. Ironikus módon a kapitalisták sikere a fejükbe szállt. Most azt hiszik, hogy nekik sikerült, és már nem is törődnek azzal, hogy elrejtsék.
Mit tettek a pénzükkel, legalábbis közülük néhányan? Megválasztottak egy milliárdos elnököt. És mit tett ő? Létrehozott egy kabinetet, ahol tíz milliárdos van a kormányban, és már nem is próbálják elrejteni, hogy ki van hatalmon. Annyira elterjesztették az amerikai álom iránti vágyat és a kommunizmus, valamint a szocializmus fenyegetését, hogy az amerikai lakosság nagy része úgy véli, hogy ezek a milliárdosok meg tudják őket menteni a „mélyállamtól”. Mert elhitették az amerikaiakkal, hogy a kormány az ellenség. És miért akarják, hogy az emberek ezt higgyék? Nos, mi az, ami Skandináviában adóztatja a gazdagokat? Részben az, hogy az emberek társadalmi tudatossággal rendelkeznek, de részben a kormány is. A kormány az egyetlen tényező a társadalomban, amely korlátozhatja a monopóliummal rendelkező kapitalisták hatalmát. De az amerikai kapitalisták sok amerikaival elhitették, hogy ha a kormány ezt teszi, az szocializmus, és akkor mindenkiért eljönnek, nemcsak a gazdagokért.
Mi történt Skandináviában? Nézzük meg az átlagos skandináv munkavállalót: jobb munkakörülményeik vannak, rövidebb a munkaidő, magasabb a fizetésük, magasabbak a juttatásaik, ingyenes az egészségügyi ellátás, hosszabb a szabadságuk, fizetett a szabadságuk, fizetett a szülési szabadságuk és így tovább, fizetett a gyermekgondozás, fizetett az oktatás. A kormány újraelosztja a gazdagoktól származó pénzt, hogy juttatásokat biztosítson a lakosság számára. A kormány tehát a lakosság érdekeit védi, és az egyetlen, aki ezt megteheti.
Amerikában azonban sok amerikai annyira bizalmatlan a kormánnyal szemben, hogy ma már úgy véli, a milliárdosok jobban tudnak gondoskodni róla, mint a kormány. Ez fogja az amerikai álmot rémálommá változtatni, és ez a folyamat már jó úton halad. Mint már említettük, az egyik „csodálatos” ötlet, amit a kapitalisták kitaláltak, a neoliberális gazdaságpolitika – „a dagály minden hajót emel”, de ahogy a dagály emelkedik, sajnos az emberek egyre szegényebbek lesznek. Nem emeli hajóikat, hanem elsüllyedéssel fenyeget. Tehát az Anya bölcsessége ismét látja, hogy valami itt nem stimmel: valaki hazudik.
A megalapozott és a feltörekvő hatalmi elit
Úgy tűnhet, mintha azt akarnám mondani, hogy ezek a régi monopolkapitalisták, akik még az Aranykorból származnak, még mindig ellenőrzésük alatt tartják a gazdaságot. Kölcsönhatás a megalapozott és a feltörekvő hatalmi elit között azonban mindig van. Miért van ez így? Egyszerűen a dualitás természetéből adódik. Ahogy mondtam, ha gyártasz egy terméke, és tisztességtelenül magas árat kérsz érte, az arra ösztönöz másokat, hogy megszerezzék a piac egy részét, hogy ők is profitot termelhessenek. De itt ennél többről van szó: a dualitás tudatosságában ugyanis azok, akik az megakadnak az alacsonyabb rendűség aspektusában, örökké arra törekszenek, hogy javítsák státuszukat. Soha nem lehet elég a pénzből. Tehát amint javítják helyzetüket, azokat, akik szintén vágyakoznak a felsőbbrendűségre, arra ösztökélnek, hogy azt mondják: „Miért zárnának ki minket ebből a klubból?! Mi is be akarunk kerülni!”.
Viszont a meglévő hatalmi elit természetesen nem hajlandó megosztani a hatalmát, ahogyan azt a történelem során is láthattuk. Ha egy elit egyszer már megalapozta hatalmát, mint például a középkori feudális urak, akkor hajlandóak lesznek megosztani azt? Nem. Mi volt az a feudális rendszerben, ami gazdagságot és kiváltságokat biztosított? Az örökség, a családi háttér, az apától örökölt birtok. Ez egy feltörekvő hatalmi elit számára nem jó rendszer. Ők azt akarják, hogy megszerezhessék, ne örökölhessék. Mert az a szerencse kérdése, hogy gazdag családba születtél-e vagy sem. A monopolkapitalisták nem nemesi családba születtek: ők megszerezték a pénzt, és ezért bizonyos értelemben ők hozták létre az amerikai álom mátrixát. De amint elég gazdagok lettek, megpróbálták szabotálni ezt az álmot. Mivel azonban nem örökölték a pénzt, az amerikai rendszerben megmaradt a lehetőség arra, hogy a hatalomra törő elit könnyebben emelkedjen fel.
A keleti part kontra a nyugati part elitje
És mit láthattunk az elmúlt évtizedekben? A keleti part régi pénzügyi elitje helyett a nyugati parton egy új, feltörekvő pénzügyi elit jelent meg: a technológiai milliárdosok. Volt egy keleti parton felnőtt férfi, aki elnöki ambíciókkal rendelkezett és a keleti part régi pénzügyi elitjéhez fordult. Annak ellenére, hogy gazdag édesapja volt, mégsem volt elég gazdag és családja nem volt elég régi ahhoz, hogy a régi elit befogadja. Tehát úgy érezte, hogy elutasítják, így tulajdonképpen meghirdette magát: „Eladó! Van, aki élni szeretne az ajánlattal?” A technológiai milliárdosok erre megjelentek, mert felismerték: „Itt a lehetőség, hogy megvásároljuk a helyünket az asztalnál.” Volt egy előnyük, mégpedig az, hogy a meglévő hatalmi elit mindig arra koncentrál, ami nekik bevált, és azt igyekszik megőrizni. A hagyományos média, az újságok és a televíziós csatornák révén egyfajta információs monopóliummal rendelkezett. Viszont az új, feltörekvő technológiai milliárdosok elitje rendelkezett az internettel, a közösségi médiával, és rájött arra, hogy: „Ez olyan lehetőségeket kínál nekünk, amelyekkel a régi elit nem rendelkezik, így talán most már hatékonyabban tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani az információ áramlását, mint ők.”
Oszd meg és uralkodj!
Így hát van ez a harc a meglévő és a feltörekvő elit között. Ki fogja megszerezni a hatalmat? Itt az a kérdés, hogy hogyan fog végződni ez a harc, amikor a társadalom feletti uralomért folytatott küzdelmében ez a két óriási szörnyeteg egymásra morogva összecsap.
Azonban ebben a szörnyek közötti küzdelemben az emberek természetesen elvesznek. Mert egyik oldal sem akarja felszabadítani az embereket, sem felemelni őket. Ők uralmat akarnak. Ehhez pedig le kell csillapítaniuk a népet. Ezért, bár látszólag egymás ellen harcolnak, valójában, anélkül, hogy tudnának róla, segítik egymást a status quo fenntartásában. Az emberek ugyanis annyira az elit ellenőrzése alatt állnak, hogy nem tudnak szembeszállni velük. Egyikkel sem. Az elitizmussal mint jelenséggel sem, mert nem is látják.
Természetesen mindkét elit tisztában van a bukott lények által az idők kezdete óta alkalmazott leghatékonyabb módszerrel: az „oszd meg és uralkodj!” stratégiájával. Tehát ha az információt ellenőrzés alatt tartod, mit tehetsz? Nos, megoszthatod az embereket különböző frakciókra, demokratákra és republikánusokra, munkásosztályra és középosztályra. Vagy ahogy Marx tette, a munkásosztályra és arra a szörnyű burzsoáziára.
Tehát mit látsz a skandináv országokban? Egy bizonyos társadalmi tudatosságot, egy bizonyos közös nézetet, egy bizonyos egymás iránti szolidaritást, amely lehetővé teszi az embereknek, hogy viszonylag egységes gondolkodással szólaljanak fel az elitizmus ellen. Ez az egyik oka annak, hogy nincs ott az elitizmusnak helye.
Amerikában az emberek annyira megosztottak, hogy nem is látják, hogy nem azok az emberek a probléma, akik a másik párthoz tartoznak. A probléma a milliárdosok, az elit. Ez a probléma, ez a „mélyállam”. A Demokrata Pártot nagy mértékben a keleti parti régi pénzügyi elit irányítja. A Republikánus Pártot pedig egyre inkább a technológiai milliárdosok, a nyugati új pénzügyi elit. Természetesen általánosságban beszélek. Mindkettőre jellemző, hogy nem képviseli az embereket. Egyre több amerikai kezdi ezt felismerni. Kezdik érezni, hogy itt valami nem stimmel. Valami alapvetően nem stimmel a rendszerrel. A rendszer ellenünk van.
Mit tesz az elit? Megpróbálják a közösségi médiát, egy alternatív médiumot felhasználni, hogy azt mondják: „A kormány a probléma. Túl nagy lett, túl nagy hatalma lett. Valami rejtett dolog a kormányban a nép ellen dolgozik, ezért csökkentenünk kell a kormány méretét. Hozzunk ide valakit egy láncfűrésszel és vágjunk le a szövetségi kormányból!” Egyszerű megoldásnak tűnik. De mit vágunk le?
Azokat a szövetségi alkalmazottakat, akik olyan ügynökségekben dolgoznak, amelyek korlátozzák a kapitalistákat, a hatalmi elitet, és a nép érdekeit próbálják védeni. Ők lesznek az elsők, akiket elbocsátanak. De ez nem változtat az alapvető dinamikán, hogy van egy kormány, amelyet pénzzel vásároltak meg kampányadományok, lobbizás vagy közvetlen korrupció révén. Sokan kezdenek erre rájönni, és mit tesz az elit? Ismét a demokrácia a probléma, ez egy gyenge kormányzati forma. „Szükségünk van egy erős emberre, aki véget vethet ennek, és megteheti, ami a népnek jó. Nos, valójában annak az elitnek tesz jót, aki fizeti, de legalább úgy tehetünk, mintha a népért tenné.” Mindez egy célt szolgál: elrejteni a valódi problémát, ami nem más, mint az elit.
A népből, a nép által és a népért működő kormány?
Ismét felmerül a kérdés: miért választották meg ezt a jelöltet? Nos, részben azért, mert nem sokan vettek részt a szavazáson. De miért nem szavaztak? Mert úgy érezték, hogy az nem változtat semmin. Mert még ha a másik párt nyert volna is, az nem változtatott volna az elit hatalmának alapvető viszonyain. Szóval, mi kell ahhoz, hogy Amerikában megvalósuljon az a nehezen megfogható elképzelés, amelyet Abraham Lincoln oly sok évvel ezelőtt megfogalmazott: „a népből, a nép által és a népért működő kormány”?
Nos, ki fogja irányítani ezt a kormányt? Olyasvalaki, aki a népből való, aki kapcsolatban áll az átlagemberrel. Nem lehet olyan, aki az elithez tartozik, és aki nemcsak elvesztette a kapcsolatot az átlagemberrel, de nem is törődik vele egyáltalán.
A nép által, tehát a népnek kell irányítania. Ezért a népnek hajlandónak kell lennie arra, hogy részt vegyen a kormányzásban. Ahelyett, hogy hátradőlnének az emberek azt mondva, hogy: „Mi nem igazán lehetünk a kormány részesei, csak négyévente szavazhatunk, aztán a többi időben panaszkodhatunk, hogy milyen rossz a kormány, hogy minden romba dől, hogy semmi sem működik, hogy ott van a mélyállam, ott vannak a demokraták, ott van a szocializmus, ott van ez, ott van az. De mi semmit sem tehetünk ellene.”
És persze „a népért”. Nos, ki másnak lehetne elképzelése arról, mi a jó a népnek, ha nem a népnek? Mi van most a kormányban? Van egy kormány, ahol túl sokan, akik befolyással bírnak a kormányra, milliomosok. Nem feltétlenül a bürokraták, nem is az összes választott képviselő, bár a választott képviselők közül túl sokan. Ahol azok, akik befolyással bírnak a kormányra, nem a népből valók, nem a nép irányítja őket, hanem az elit és azok, akiket az elit kinevezett vagy megvásárolt. És nem a népért működnek, hanem az elitért, hogy megőrizhessék vagy akár bővíthessék pozícióikat.
A neoliberális trükk
Mert azok, akik a felsőbbrendűség csapdájában ragadtak és azt keresik, soha nem tudnak vele betelni. És ha úgy gondolják, hogy a pénz a kulcsa a felsőbbrendűségi érzésüknek, akkor soha nem tudnak betelni a pénzzel, ezért folyamatosan halmoznak, halmoznak, halmoznak. És hogyan halmoznak? Hogy is mondtam? Vagy kihasználod az emberek munkáját, vagy olyan pénzügyi eszközöket hozol létre, amelyek több pénzt teremtenek, mint például számok egy számítógép szerverén. Nem járulnak hozzá a reálgazdasághoz, de saját megítélésed – és mások megítélése szerint is -, mégis megadják neked a kívánt státuszt, és te ezt a rendszert fenn akarod tartani. Azt akarod, hogy a pénzügyi rendszer árapálya továbbra is emelkedjen, függetlenül attól, hogy ez milyen hatással van az emberekre.
Ugyanis a neoliberális ideológia legnagyobb átverése ott van, hogy a dagály nem emeli meg az összes hajót, csak a nagy jachtoka – a kisebb hajókat pedig elsüllyeszti. Mert ez a monopóliumkapitalizmus, a természetellenes gazdaság természete. Nem is mondom, hogy természetellenes kapitalizmus, mert az összes kapitalizmus mesterségesen létrehozott rendszer. Ez természetesen egy másik megtévesztés, amelyet sok amerikai elhitt.
A kapitalizmus nem szabadpiaci gazdaság
Ismétlem: ha meghatározzuk a két dualista pólust, akkor kontrollálhatjuk, hogy az emberek mit láthatnak. Mit gondol tehát sok amerikai? Vagy kapitalizmus van, vagy kommunizmus. A kommunizmusban az állam szabályozza a gazdaságot. A kapitalizmusban az állam ideális esetben nem avatkozik be a gazdaságba, és hagyja, hogy ez a mitikus dolog, az úgynevezett „piac” önmagát szabályozza. A piac valóban önmagát szabályozza, mert a monopóliummal rendelkező kapitalisták a versenyt elpusztítva szabályozzák azt. De ez nem válik az emberek előnyére, ahogyan természetesen a kommunizmus sem. Mint már korábban említettem, mindkét rendszer természeténél fogva elitista. De ha egyszer elterjeszted ezt a dualista hazugságot, a legtöbb ember csak azt a két dualista ellentétet látja, amit te definiáltál. Nos, ha korlátozzuk a kapitalizmust, akkor egy olyan lejtőn vagyunk, amely közvetlenül a kommunizmushoz vezet. Minden, ami köztes, minden a dualista skálán kívüli alternatíva rejtve marad, láthatatlanná válik.
Mi az alternatíva? Nos, bizonyos mértékben a szabadpiaci gazdaság. De hány amerikai van tudatában annak, hogy a kapitalizmus és a szabadpiaci gazdaság nem ugyanaz? Valójában ellentétek. Említettem, hogy, az 1800-as években volt egy időszak, amikor az amerikai gazdaság szabadabb volt. Nem volt teljesen szabad, de valamivel szabadabb piac volt. Aztán jöttek a monopolkapitalisták és a pénzemberek, akik kihasználták a piac szabadságát, hogy olyan pozícióba kerüljenek, ahol elég pénzük volt ahhoz, hogy korlátozzák és tönkretegyék a versenyt – ez a kapitalizmus. Kapitalistaként csak a szabadpiacot akarod, hogy kiváltságos pozícióba kerülhess, majd ezt a kiváltságos pozíciót felhasználod a szabadpiac korlátozására – ez a kapitalizmus.
A kormány: a piac rejtett keze
Mi is az a szabadpiac? Van-e valami mechanizmus, amely varázslatos módon szabályozza a piacot, ahogyan azt a híres könyv írja, amely „a piac rejtett kezéről” beszél (de ez csak egy apró megjegyzés egy nagyon hosszú könyvben, amelyet aránytalanul felfújtak)?
Mi az a rejtett kéz, amely szabályozhatja a szabadpiacot? A kormány. Egy szabad, demokratikusan megválasztott kormány, amely a népből származik, a népért van, és úgy szabályozza a gazdaságot, hogy az a nép szolgálatában álljon – ez az a nem is olyan rejtett kéz. Ha egyet hátralépünk, azt mondhatjuk, hogy van egy rejtett kéz, amely szabályozza a gazdaságot – ez a Krisztus-tudat. Mert ha egyszer monopolkapitalistává válsz és nem az Egészet szolgálod, akkor nincs felülről jövő szorzó tényező arra, amit csinálsz.
Ez azt jelenti, hogy csak úgy tudsz tovább pénzt felhalmozni, ha másoktól veszed el. Ezért egyre jobban és jobban elnyomod az embereket. Mint a feudális urak, akik egyre jobban elnyomták az embereket, amíg azoknak végül elegük nem lett. A monopolkapitalista lényegében olyan ember, aki egy fán ül egy fűrésszel és fűrészeli az ágat, amelyen ül, és előbb-utóbb a földre zuhan. A szerencsétlen tény az, hogy ez az egész gazdaságot tönkreteszi, ami szintén hatással van az emberekre. Hacsak a kapitalisták valahogy nem tudják átverni a kormányt és az embereket, azt mondva, hogy: „Ha a piac összeomlik, az annyira rossz, hogy ezért most, hogy tönkretettük a gazdaságot, nektek, a kormánynak – akiket ki akartunk zárni a gazdaságból – be kell avatkoznotok az emberek érdekében. Nézzétek meg, hány embert fog érinteni, ha a bankrendszer összeomlik! Meg kell tartanotok, hogy túlélhessünk és továbbra is kizsákmányolhassuk az embereket, pénzüket felhasználva finanszírozhassuk kizsákmányolásukat.” Ugyanakkor mit is mondhatnánk? Hogy minden kormány a nép tudatosságának tükörképe.
Az elkerülhetetlen korrekció?
Az amerikai nép miért nem állt fel 2008 után és miért nem követelte egy jobb pénzügyi rendszer létrehozását? Mert nem akarnak tanulni, inkább csak ülnek, nyafognak és panaszkodnak, ahelyett, hogy részt vennének a kormányzásban. Így megkapták, amit megérdemeltek, és előkészítették a terepet a következő összeomlásnak.
Mikor fog ez bekövetkezni? Nos, ha a jelenlegi elnök folytatja a jelenlegi politikáját, akkor a következő három és fél évben. Mert ütközési pályán van a gazdasági alapokkal. Ez feltétlenül rossz? Valójában felfedheti az elitet és az elit kormányra és gazdaságra gyakorolt hatását. Rögös út lesz. De ahogy már korábban is mondtuk, ha néhány bukkanón túl is kell jutnunk, hogy gyorsabban elérjünk az aranykorba, akkor én hajlandó vagyok ezt átélni. De persze nekem könnyű ezt mondani, mivel nincs megtakarításom egyetlen földi bankban sem. Az enyém itt fent van, a kozmikus bankban.
A kisebbrendűség érzése
De én kimondhatom, mert miért van ez a helyzet? Mert az amerikai nép nem volt hajlandó meghallgatni engem, és most sem hajlandó meghallgatni – kivéve néhányukat, akik miatt egyáltalán vesződöm ezzel és ennek a kollektív tudatba vetítésével. Mert néhányan meg fogják érteni, akik eddig nem értették. Természetesen vannak, akik mindezt megértették, számukra ez nem újdonság, ők akár ennek a szövegnek az összes gondolatát ki is fejezhették volna. De nem látják még elegen ezt ahhoz, hogy kialakuljon az a kritikus tömeg, ahol az embereknek végre elegük lesz és azt mondják: „Bölcs az, hogy úgy teszünk, mintha demokratikus politikai rendszerünk lenne, miközben fenntartunk egy olyan pénzügyi rendszert, amely természeténél fogva antidemokratikus?” Mennyire logikátlan ez?
De ismétlem, ha egyszer csapdába estek a dualitásban, akkor oda-vissza érveltek. És ha csapdába estek a kisebbrendűség haláltudatában, ahol nem igazán akartok tanulni, akkor nem vagytok képesek látni ezt. Elértünk ezzel az egyenlet második részéhez, a kisebbrendűséghez. Sok amerikait manipuláltak a kisebbrendűség állapotába, ahol úgy érzik, hogy egyszerűen nem tudják megérteni, mi történik a gazdaságban. Úgy érzik, hogy nem érthető a számukra, túl bonyolult. Igen, bonyolult, mert azok, akik létrehozták a pénzügyi rendszert, olyan sok réteget alkottak, hogy mindenkinek nehéz teljes képet kapni arról, mi történik. Még, akik létrehozták a rendszert, azok sem értik teljesen, hogy hogyan működik. Különben nem történt volna meg a 2008-as pénzügyi válság. Igen, ezek az emberek okozták, de nem annyira ostobák, hogy hagyták volna megtörténni, ha tudták volna, mi lesz.
Tehát még azok sem értik teljesen a rendszert és annak következményeit, akik létrehozták. Igen, nehéz megérteni a rendszert, de nem nehéz megérteni az alapjait, és amit itt elmondtam, az egyáltalán nem haladó közgazdaságtan. Ez a közgazdaságtan alapjai között kellene, hogy szerepeljen az egyetemeken, de nem szerepel, mert kinek a kezében vannak az egyetemek? Ja, igen! Az elitnek.
Az amerikaiaknak azonban képesek arra, hogy megértsék ezeket az alapokat – de ehhez hajlandónak kell lenniük arra, hogy elővegyék a zsebükben lévő kis eszközt és a gazdaság működését tanulmányozzák. Ahelyett, hogy a legújabb sztárbotrányokat követnék nyomon, vagy olyan weboldalakat böngésznének, amelyek megerősítik azt, amiben már eleve hisznek: az egyik politikust dicsőítik, miközben a többieket lehúzzák.
Azt gondolod, hogy eleget tudsz
Mi a közös azokban, akik a kisebbrendűség táborában vannak és azokban, akik a felsőbbrendűség táborában? Mindketten tudatlanok, mert a dualitásban élnek, ezért nem rendelkezhetnek az Anya bölcsességével, amely látja a dualitás következetlenségeit, ellentmondásait. Viszont mindkét tábor azt hiszi, hogy van egy bizonyos elképzelése arról, hogyan működik a rendszer, és nem hajlandó tanulni, hogy megértse, hogyan működik valójában. Azt hiszik, hogy eleget tudnak.
Ostobák, tudatlanok az amerikaiak, vagy az elit manipulálta őket a tudatlanságba? És az elit nagyon nem okos – de legalább rejtett – módon használja a felsőbbrendűség-kisebbrendűség dinamikáját, amivel sok emberrel elhitették, hogy: „Ó, én túl kicsi vagyok ahhoz, hogy valóban megértsem, hogyan működik a rendszer. De ahhoz elég okos vagyok, hogy lássam, hogy ez a személy érti és meg tudja tenni értem azt, amit én magam nem tudok megtenni. Meg tudja menteni Amerikát. Istentől küldetett, hogy megmentse Amerikát. Elég okos vagyok ahhoz, hogy ezt lássam, így bár kisebbrendű vagyok nála, azzal, hogy támogatom őt, valójában felsőbbrendű vagyok mindazoknál, akik nem látják, milyen nagyszerű ő.”
A kisebbrendűség és a felsőbbrendűség összekeveredik, és ennek eredményeként az emberek csapdába esnek. Vannak, akik, ha látnák ezt az invokációt, nagy sértésnek vennék a következő mondatot: „Az 1930-as évek német népe nem akarta elfogadni, hogy tévedhet Hitlerrel kapcsolatban, vagy hogy Hitler tévedhet.” Azt mondanák: Ne hasonlíts senkit Hitlerhez!
De az invokáció nem hasonlít senkit Hitlerhez. Az amerikai nép egy részét hasonlítja össze a 1930-as években megtestesült német nép egy részével, akik közül néhányan valójában ugyanazok az emberek, akik újra megtestesültek. És csak rámutat arra, hogy ők úgy vélik, túl kicsik ahhoz, hogy maguk tegyenek valamit. De elég okosak ahhoz, hogy meglássák az erős embert, aki minden megoldással, minden válasszal rendelkezik, és aki soha nem tévedhet. Annak ellenére, hogy alig tud egy mondatot mondani anélkül, hogy ellentmondana önmagának, ami valójában annak a jele, hogy milyen okos. Mivel összezavarja a mélyállamot, azok nem tudják, hol megfogni, nem tudják irányítani. Nem számít, hogy ő sem tudja irányítani önmagát. Így az emberek teljesen el vannak vakulva és csapdába estek.
Aztán van a másik oldal, akik ellene vannak: ők azt hiszik, „mi is kicsik vagyunk, de legalább felsőbbrendűek vagyunk, mert látjuk, mekkorát téved. És látjuk, milyen ostobák azok az emberek, akik nem látják, mekkorát téved.” De ismét, mire koncentrálnak mindketten? Arra az egy emberre.
A rejtett elit, a nem annyira rejtett következmények
Látják az elitet? A rejtett kezet? Nem, egyikük sem látja, hogy a probléma az elit. Mindkét csoport úgy gondolja, hogy a másik fél a probléma, ami lehetővé teszi az elit számára, hogy uralkodjon. Ez egy kifinomult módszer az emberek irányítására, sokkal kifinomultabb, mint amit a feudális társadalmakban vagy a kommunizmusban láthattunk, ahol az embereket nyilvánvaló fizikai eszközökkel nyomták el. Ők tudták, hogy elnyomják őket, sok amerikai viszont nem tudja, nem veszi észre, mennyire elnyomják. Azonban kezdenek ráébredni, de csak azért, mert többet kell fizetniük a platós kisteherautójuk tankjának feltöltéséért, többet kell fizetniük a bevásárlásért, és ne felejtsük el, hogy még a sör is drágább lett.
Így hát az emberek az elit tetteinek következményeit látják és panaszkodnak emiatt, de nem látják az elitet. És amíg ez nem változik, addig az amerikai dinamika, az amerikai politika patthelyzete nem változhat. A kormány nem az emberek ellensége, az elit az emberek ellensége.
Jelenleg a kormány nem a népből, a nép által és a népért van, mert az elit megvásárolta a befolyását, és ez a probléma. De nem maga a kormány a probléma, hanem az, hogy ahelyett, hogy a népet szolgálná, az elit mozgatja. A kormány az egyetlen, ami kihozhatja Amerikát jelenlegi helyzetéből. Mert még egy polgárháborús forradalomhoz hasonló helyzet sem rombolná le az elit befolyását. Csak az embereket fordítaná egymás ellen, ahogyan az amerikai polgárháborúban történt.
Ha visszatekintve megvizsgáljuk a polgárháborút, láthatjuk, hogy egyáltalán nem a rabszolgaságról szólt. Arról szólt, hogy ki fogja irányítani a gazdaságot: a legrégebbi elit az északkeleti államokban, vagy a feltörekvő elit a déli államokban, amely a rabszolgaságot használta fel nyereségének növelésére, hogy felvegye a versenyt a nép ellen harcoló régi elit nyereségével. Ki harcolt? A nép profitált belőle? Nem, mert a keleti régi elit végül bebetonozta pozícióját és hatalmát.
Optimistán Saint Germainnel
Még sokáig folytathatnám, de vajon lenne-e értelme? Ha az eddig elmondottak nem elegendőek, akkor mi lenne az? Ezért elégedett vagyok azzal, hogy részvételi hajlandóságotokkal együtt létrehoztuk ezeket az egymástól függő eredeteket, és elküldtük azt az általam konstruktívnak ítélt impulzust a kollektív tudatba.
Máris változást hozott. Hogy ezt a következő négy évben is látni fogjátok-e, és így elkerüljük-e a katasztrófát, azt nem tudom megjósolni. Mindig optimista vagyok azonban, mert látom a fizikai szemnek rejtett energetikai konfigurációkat, és látom az újévkor felszabaduló fény által felgyorsított áramlatokat. És azt is, hogy ezek az áramlatok hogyan hoznak felfordulást a kollektív tudatban szerte a világon. Optimistán hiszem, hogy az amerikaiak – egy kritikus tömeg – ráébrednek az elit kormányukra gyakorolt hatására. Optimistán hiszem, hogy az orosz nép kritikus tömege felébred és meglátja az Ukrajna elleni háború katasztrofális következményeit. Optimistán hiszem, hogy ha nem is igazán a kínai nép kritikus tömege, de néhány kormánytag biztosan fel fogja ismerni, hogy Hszi Csin-ping nem az a fajta vezető, akire Kínának szüksége van ahhoz, hogy túlélje azokat a kihívásokat, amelyekkel részben az ő politikája miatt kell szembenéznie.
Ugyanez vonatkozik a világ számos más országára is. Felfordulás van a Közel-Keleten, ahol egyre több ember kezdi megkérdőjelezni a fundamentalista iszlámot. A saría törvény valóban Istentől kapott törvény, vagy az emberek alkották?
Számos ilyen helyzetet látok világszerte, ahol ezek a folyamatok kezdik felkavarni a régóta álló vizeket. Úgy tűnhet, hogy emitt fenyegetések vannak, amott káosz, és bizonyos értelemben így is van. De amikor a folyó egész télen fagyott, az egyetlen módja annak, hogy elérjük, hogy újra folyjon, az az, ha megtörjük a jeget. A jégnek ez nem fog tetszeni, de a víznek igen. Tehát amit most kezdtek látni, az valójában az, hogy a kollektív tudatosságban sok helyen volt pangás, befagyott állapot, és ez most kezd feloldódni. Ahogy egyre több fényt bocsátunk ki, és az emberek megsokszorozzák azt, amit kaptak, és ahogy továbbra is gyakoroljátok befolyásotokat, az egymástól függő eredetű dolgok változnak. És azt akarom, hogy legalább ti tudjátok, hogy én ezt látom, és ha hajlandóak vagytok rámhangolódni, megmutatom nektek egyénileg, hogy ez hogyan érinthet titeket és a társadalmatokat. Így ti is osztozhattok óvatos optimizmusomban.
Ahogy már korábban mondtam, a látszat ellenére az aranykor meg fog valósulni. Még mindig kérdéses, hogy mikor és pontosan milyen formában – de bekövetkezik. Részt vehettek benne azzal, hogy itt vagytok megtestesülve, és ahelyett, hogy zavarna titeket a felfordulás, ragaszkodjatok a vízióhoz, és hozzátok meg a döntést, hogy elfogadjátok: Saint Germain aranykora eljön. Azzal, hogy ti lent és én fent ragaszkodunk ehhez a döntéshez, felgyorsítjuk a folyamatot.
Ezért köszönöm nektek, nemcsak azt, hogy részt vettetek ebben a diktálásban, hanem azért is, mert ti és más felemelkedett mester tanítványok, valamint más spirituális emberek szerte a világon hozzájárultatok a korszak felfelé irányuló mozgásához.
Saint Germain VAGYOK.
Közvetítette: Kim Michaels
Fordította: LSN
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)