Az énközpontúságtól a Krisztus-tudatig: fejlődés az isteni terveddel
Jézus felemelkedett mester Kim Michaels-en keresztül, 2025. március 23. Ez a szöveg egy hollandiai konferencián hangzott el, melynek címe: Rácsatlakozás az isteni tervedre.
Jézus felemelkedett mester VAGYOK és a Krisztusság, valamint az Isteni terv témájáról kívánok beszélni nektek. Előbb azonban szeretnék néhány észrevételt fűzni a konferencia címéhez: Rácsatlakozás az isteni tervedre.
Az isteni terv lényege – mi az és hogyan készítjük el?
Mit is jelent valójában a rácsatlakozás szemben például a ráhangolódással? Nos, mi az isteni terv lényege? Miért készítetek isteni tervet? A testetöltések között szabadok vagytok a fizikai test korlátaitól és annak béklyóitól. Még mindig rendelkeztek a 144 szint valamelyik tudatossági szintjével és ez szolgál az isteni terv kiindulópontjaként, de testen kívül már képesek vagytok ezen túllátni. Amint eléritek a 48. szint feletti állapotot, képesek vagytok tudatosan együttműködni a szellemi tanítóitokkal a testetöltések között, legyen az bármely felemelkedett mester, aki közel áll hozzátok. Ekkor a tanítóitoktól kapott útmutatás alapján megvizsgáljátok azt a legmagasabb potenciált, amelyet a következő életetekben valószínűleg el tudtok érni.
Tegyük fel, hogy ez tíz tudatossági szinttel magasabb, mint amivel jelenleg rendelkeztek. Így tisztábban látjátok a célt és az oda vezető utat. Tisztábban látjátok azt is, hogy korábbi életeitek alapján mit vágytok megtapasztalni és tenni. Tisztábban látjátok, mit kíván az ÉN VAGYOK Jelenlétetek megtapasztalni és véghezvinni a fizikai birodalomban. Ez alapján készítetek egy tervet. Ez a terv – mint mondtuk – nem rögzített minden apró részletében. Inkább egy átfogó jövőkép arról, hogyan érhetitek el a célzott tudatszintet. Ez nem jelenti azt, hogy nem érhettek el magasabbat, ha valóban odateszitek magatokat. De a terv készítésekor reális célt tűztök ki a legmagasabb potenciálotokként.
Miért készítjük el?
Vajon miért készítitek el ezt a tervet? Mert mindannyian tudjuk – mi, akik valaha testetöltöttünk a Földön –, hogy amint alámerültök a fizikai test kötöttségébe és az érzelmi, mentális és identitáselmétekben lévő tudatalatti éneken keresztül tekintetek az életre, elhatalmasodik rajtatok a külvilág. Mindannyiunkat lehúz ez az ólomsúly. Ezért nem látunk tisztán. Az isteni terv egyfajta vonatkoztatási keretnek készül, amely végigvezethet benneteket az életeteken.
És miért van szükség erre az útmutatásra? Mert amint testben vagytok, keresztül kell mennetek a gyermekkoron. Ki vagytok téve mindannak, amivel a gyermekkor jár. Olyan könnyen el lehet veszni ebben. Ezt úgy értem, hogy miközben felnőttök egy bizonyos társadalomban, családban, kultúrában, ki vagytok téve mindazon külső hatásoknak, amelyekről már beszéltünk. Arra nevelnek, hogy felvegyetek egy bizonyos szerepet, hogy önmagatokra és az életre egy meghatározott módon tekintsetek: „Nálunk így mennek a dolgok a családban, a társadalomban, a vallásban” – és így tovább.
Ez azt jelenti, hogy ahogy felnőttök, az életetek egy adott vágányra kerül. Ha nem lenne isteni tervetek, mit tenne a legtöbb ember? Egyszerűen haladnának tovább azon a vágányon, amelyre felnövekedésük során helyezték őket. Hiszen nem lenne más vonatkoztatási pontjuk. Honnan tudnák, hogy létezik bármi más?
Élet a vágányon, fejlődés nélkül
Azt látjuk, hogy a legtöbb alacsonyabb tudatszinten lévő ember élete azon a vágányon folytatódik, amelyre nevelték őket és ritkán térnek le róla. Mindannyiótoknak vannak családtagjai, ismerősei, akiket régóta ismertek és láthatjátok náluk, hogy talán volt némi tanulás, fejlődés és nyitottság a korai felnőttkorukig.
De aztán mintha elfogadták volna: „Ez vagyok én, ez a személyiségem, ezek a lehetőségeim, erre vagyok képes, arra meg nem.” Aztán onnantól kezdve leélik az életük hátralévő részét viszonylag kevés fejlődést elérve. Mintha a személyiségük, a lelki mintáik kőbe lennének vésve és nem változnának. Némelyeknél egy drámai esemény vagy válsághelyzet kikényszerítheti a változást. De sokan – különösen a jómódú nemzetekben, de még a nem jómódúakban is – egy adott szinten élik le az életüket fejlődés nélkül. Ez azért van, mert a fizikai oktáv ólomsúlya úgy hat az emberek elméjére, hogy nem látnak semmit azon a pályán túl, amelyre nevelték őket. Mondhatni, a tömegtudat gravitációs ereje rántja be őket abba, hogy kövessék ezt a pályát és úgy éljék az életüket, ahogy arra tanították őket.
Világosan láthatjátok: ha az embereknek nem lenne igazodási pontjuk, hogyan haladna előre egy társadalom, egy kultúra vagy akár az egész emberiség. Hiszen mi határozza meg azt a vágányt, amit követnetek kellene? A jelenlegi körülmények. A társadalmatok jelenlegi állapota határozza meg az előírt pályátokat. És ha nem láttok semmi mást azon túl, mit fogtok tenni? Úgy élitek le az életeteket, ahogy a szüleitek.
Ha pedig mindenki úgy él, ahogy előtte mindenki más, hogyan válhatna a társadalom többé? Egyszerűen nem lehetséges. Ezért látjátok a világ bizonyos részein, hogy az emberek nagyrészt ugyanúgy élnek, mint a szüleik és a társadalmuk generációk óta. Lényegében ezt tapasztaltam én is, amikor 2000 évvel ezelőtt megjelentem Palesztinában: egy rendkívül stagnáló társadalmat. Valójában a római megszállás nélkül szinte semmiféle fejlődés nem történt volna abban a közösségben.
Rácsatlakozás az isteni tervedre
Az isteni terv tehát az egyetlen módja annak, hogy a magasabb tudatszintű emberek kiszabaduljanak abból a kerékvágásból, amelybe felnövekedésük során kerültek. Mert rendelkeztek azzal az intuitív érzékkel, hogy az élet több annál, mint ahogyan élni tanítottak benneteket. Többet kell megérteni. Többet kell felfogni. Többet kell látni. Nézzetek vissza saját gyermekkori és ifjúkori emlékeitekre. Mindannyian éreztétek, hogy nem mondanak el nektek mindent, hogy van még mit tudni és megérteni, hogy kell legyen az életnek valamiféle célja. Mindannyiótokban megvolt ez az érzés, különben ma nem lennétek spirituális emberek.
Mit jelent tehát rácsatlakozni az isteni tervedre? Azt a mentális váltást jelenti, amikor meglátod a vágányt, amelyre neveltek. Megfigyeled a társadalmat és látod, hogyan árasztanak el folyamatosan ezekkel a kivetítésekkel arról, milyennek kellene lenned emberként ebben a közegben. Lehetőséged van viszont arra, hogy felismerd: mindezektől függetlenül van egy isteni terved, amely egy olyan cél felé vezet, ami magasabb rendű annál, mint amit láttatni akartak veled; magasabb rendű, mint amit a szüleid, a családod vagy a társadalmad látni képes. Létezik egy magasabb potenciál.
Amikor tudatosan megteszed ezt a váltást – amikor nem csupán intellektuális érveléssel, hanem mély, belső bizonyossággal ráébredsz erre –, akkor képes vagy az életedet az isteni terved medrébe terelni azáltal, hogy hajlandó vagy kinyújtani érte a kezed. Ekkor képessé válsz túllépni mindazon, amit az életről tanítottak neked, és elkezdesz tűnődni, intuitívan kutatni: „Mi az isteni tervem következő lépése? Hogyan hatnak ellenem a külvilág elvárásai és kivetítései ebben a lépésben? Mit kell felismernem a saját belső mintáimban ahhoz, hogy megszabaduljak ezektől a külső hatásoktól és tisztán érezzem a következő lépést?” Ez a valódi rácsatlakozás: az a tudatos elköteleződés, amelyben az isteni terved fontosabbá válik számodra, mint a beléd nevelt kényszerpályák követése.
Megszabadulás a neveltetéstől
Nézzétek az én életemet 2000 évvel ezelőtt. Bár a szüleim tudatossága magasabb volt az átlagnál, én is egy bizonyos kultúrában nevelkedtem és nagyon is arra tanítottak, hogy egy meghatározott módon éljek. Ha azt követtem volna, semmiképpen sem teljesíthettem volna be az isteni tervemet. Egy viszonylag átlagos életet éltem volna az azokban az időkben elképzeltek szerint.
Lehet, hogy már régóta ismeritek az isteni terv fogalmát. Lehet, hogy sokat elmélkedtetek rajta és néhányan már rácsatlakoztatok, de mindannyian profitálhattok abból, ha ezeket a tanításokat alkalmazva elgondolkodtok: „Hogyan gátol meg a neveltetésem, a társadalmi programozásom abban, hogy meglássam az isteni tervem következő lépését? És leginkább: hogyan gátol meg abban, hogy meglássam az isteni tervem legmagasabb potenciálját?” Mert sokatoknak jóval magasabb potenciálja van annál, mint amit lehetségesnek tartottak veletek kapcsolatban.
Nézzétek a közvetítőt: egy dániai munkásosztálybeli családban nőtt fel. Az egész családja ugyanabban a városban élt, ott dolgoztak, ott élték le az egész életüket; legtöbbjüket ott is temették el. Ha ő azt a vágányt követi, esélye sem lett volna megtenni azt, amit megtett – vagy inkább azt, amit hagyott magán keresztül megvalósulni. Hajlandó volt egy másik országba költözni, hogy elszakadjon attól a kultúrától. Nem mondom, hogy mindannyiótoknak ezt kell tennetek, de azt mondom, hogy mindannyiótoknak meg kell fontolnia – és ehhez különféle módszereket is használhattok –: „Milyen láncok tekeredtek körém és lényem köré a felnövekedésem során? Mit kell tennem, hogy levegyem ezeket a béklyókat, hogy szabadon mérlegelhessem a legmagasabb potenciálomat?”
A fejlődés formulája
Ez az, amit a rácsatlakozás valójában jelent. Nem azt mondom, hogy ezzel egyszerre fogod látni az egész isteni tervedet egyetlen látomásban, mert – mint magyaráztuk – a következő lépést akkor látod meg, amikor megteszed az épp aktuálisat. Amikor megsokszorozod a tálentumaidat, meglátod a következő szintet és így haladsz tovább. Ez a közvetítő sem látta soha az isteni terve végét. Csak látja és hajlandó megtenni a következő lépést.
Csak ennyit kérünk tőletek is. Ott kezded, ahol éppen vagy. Látod, az isteni terveddel soha nem tévedhetsz el, ha hajlandó vagy meghaladni azt, ahol éppen vagy. Az évtizedek során sok tanítást adtunk az isteni tervről. Láttuk, hogy a felemelkedett mesterek tanítványai különféleképpen reagálnak. Az egyik tipikus reakció: „Ó, méltó vagyok-e egyáltalán elkezdeni az isteni tervemet? Nézd a helyzetemet! Nézd a lelki mintáimat! Méltó vagyok elkezdeni? Készen állok?”
De mit is mondtam az imént? Az isteni tervedet azon a tudatszinten kezded el, amellyel az utolsó testetöltésed végén rendelkeztél és a terved onnan emel fel téged. Akárhány évesen is hallasz az isteni tervről és még ha nem is fejlődtél ahhoz a tudatszinthez képest, amellyel testet öltöttél – nos, éppen az az isteni terved kiindulópontja.
Hogyne lennél készen? Hogyne lennél méltó? Nem kell magasabb szintet elérned ahhoz, hogy elkezdd az isteni tervedet. Pontosan ott kell elindulnod, ahol most vagy és megsokszoroznod a tálentumaidat. Ekkor majd többet kapsz és megteheted a következő lépést, majd az azt követőt. Ha állhatatos maradsz, egy nap visszatekintve azt mondod: „Valóban magasabbra jutottam. Valódi haladást értem el. Valóban megemeltem a tudatosságomat.” Sokan közületek már átélték ezt, de szólni kívánok azokhoz is, akik majd később találkoznak ezzel a tanítással. Mindig készen állsz elkezdeni az isteni tervedet. Mindig kész vagy rácsatlakozni azáltal, hogy felismered: létezik valami magasabb, mint ahogyan önmagadat, a korlátaidat és a lehetőségeidet láttatták veled.
Nagyon jól értem a példaadás veszélyét. Sokan az idők során úgy tekintettek Jézusra, mint Isten egyszülött fiára, aki messze felettük áll. Ez természetesen – mint elmagyaráztuk – a bukott lények által létrehozott tudatos torzítás, hogy elpusztítsanak engem, mint példaképet.
Ugyanakkor még mindig megnézik, hogyan tanítottam, hogyan tettem csodákat, tettem ezt-azt, aztán azt mondják vagy gondolják, hogy: „Ó, én erre sosem lennék képes.” És talán tényleg nem – de nem ez a lényeg. A személyes isteni terved lényege az, hogy meghaladd azt a tudatszintet, ahonnan indultál és elérd a saját legmagasabb potenciálodat. És ha ezt még azelőtt eléred, hogy elhagynád a tested, akár a legmagasabb potenciálon is túlmehetsz, mert az önmeghaladásnak nincs beépített korlátja az isteni tervedben. Nem úgy van, hogy van egy rögzített cél és ha elérted, puff, már kint is vagy a testedből. Ha a célodat 20 évvel az életed vége előtt eléred, túllépsz rajta és még magasabbra juthatsz.
Egyáltalán nem az a célunk, hogy azt mondjuk: mindannyiótoknak el kell érnie egy bizonyos szintet ebben az életben. A lényeg ez a mondat: „Jól van, jó és hű szolgám! Hű voltál kevés birtokában, sokat bízok rád.” Ez a tálentumok megsokszorozásának teljes elve.
Ha életed hátralévő részét azzal töltöd, hogy őszintén törekszel az isteni terved beteljesítésére és a fejlődésre, nem tudsz semmit elrontani. Bármilyen szintet is érsz el, az sokkal jobb, mint ahonnan indultál. Ez pedig segíti a kollektív tudat emelését és ahogy Saint Germain mondta: bármi, amit teszel, a transzcendencia bármely formája segít az ő aranykorának manifesztálásában.
A Krisztusság manifesztálása
Hogyan kapcsolódik a Krisztusság, a személyes Krisztusság fogalma az isteni tervedhez? Nos, nem mindenkinek része az Isteni tervének a Krisztusság manifesztálása, aki valaha is hallja vagy olvassa ezt a tanítást, mert a Krisztussághoz egy bizonyos tudatszint szükséges, mielőtt ez a potenciál megnyílna. De sok spirituális embernek – ahogy 2002 óta mondom, mintegy 10 000 embernek – megvan a potenciálja arra, hogy a teljes Krisztusságot manifesztálja ebben a testetöltésben. Milliók pedig nagyfokú Krisztusságot mutathatnak fel. Sokak számára ez egy teljesen reális cél. Természetesen a Krisztusságnak is vannak szintjei, de ha meg akarjuk határozni a kiindulópontját, az akkor következik be, amikor átmész a 96. tudatszint beavatásán és túllépsz rajta.
A 96. szint beavatása és az énközpontúság
Természetesen beszéltünk már erről a beavatásról különféle szempontokból. Nemcsak egyféleképpen lehet erre tekinteni, de amiről itt, ebben az kontextusban beszélni akarok, az a következő: mint mondtam, arra neveltek, hogy önmagadat, a lehetőségeidet egy bizonyos módon lásd, de arra is neveltek, hogy rendkívüli módon magadra összpontosíts.
Ez összefügg a múltbeli életeiddel, azzal a tudatszinttel, amelyen az utolsó testetöltésedet elhagytad. De mint elmagyaráztuk, a születési trauma eredménye az, hogy önmagadra fókuszálsz. Nos, a Krisztusság nem énközpontú. A Krisztusságot csak akkor lehet elérni, ha legyőzöd az énre való fókuszálást és ez csak a lelki minták, a tudatalatti énrétegek feloldásán keresztül történhet meg. De a Krisztusság nem a tudatalatti ének legyőzésének automatikus eredménye. Miért? Nos, mert ahogy ezen a konferencián is elmagyaráztuk, a Tudatos Éned az idők folyamán kialakít egy bizonyos átfogó képet az életről és önmagáról.
Még ha fel is oldod a sebzett tudatalatti énrétegeket, amelyek arra késztetnek, hogy azonosulj velük és így magadra fókuszálj – még ha le is győzöd ezeket az éneket, akkor is meg kell tenned a tudatos váltást, a tudatos döntést, hogy abbahagyod az önmagadra való fókuszálást. Ez egy kényes döntés. Nem tudod a külső elmével megtenni, nem tudod kielemezni vagy érvekkel eljutni hozzá, de elmélkedhetsz rajta és eljuthatsz a belső feloldozáshoz. Felismerheted, hogy eddig az énre fókuszáltál.
Átélhetsz a közvetítőéhez hasonló tapasztalatot. Sok éven át volt az úton, követett egy felemelkedettmester-tanítást, külső nézőpontból mindent jól csinált, de egy nap meglátta, hogy énközpontú, énfókuszú motivációból tette. Meglátta ennek a hiúságát és belülről, spontán módon jött az elengedés: nem akarta többé ezt az utat járni ezzel az énközpontúsággal.
Ravasz, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb
Mindannyiótokban megvan ez a potenciál. Némelyeknek fel kell oldaniuk néhány tudatalatti ént, mielőtt ideérnének, de sokaknak megvan a lehetőségük, hogy elérjék ezt a pontot ebben az életben. De mi kell ehhez a váltáshoz? Nos, az kell, hogy ravaszok legyetek, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok.
Vegyük először a „szelíd, mint a galamb” részt. Ez megköveteli, hogy feladjátok a szándékot, hogy bármit is véghezvigyetek a Földön, hogy megváltoztassatok másokat, hogy kikényszerítsetek egy változást, vagy akár azt, hogy kényszerítsétek az embereket arra, hogy abbahagyják a szenvedést. Fel kell adnotok minden énközpontú vágyat valami elérésére, még azt a vágyat is, hogy „megérje”, hogy a Földre jöttetek. De a legkifinomultabb aspektus a legtöbb ember számára az, hogy ravasz legyen, mint a kígyó. Vagy inkább: átlásson a kígyón, amely a személyes elmétekben az egó.
Nos, az egót már különféle nézőpontokból elmagyaráztuk az eredeti egótanításaim óta, később pedig adtunk tanításokat a tudatalatti énekről, amelyek az egót alkotják. De létezik egy átfogó én, amit nevezhetünk az összegónak. A dualitáson alapszik és nem is igazán rátok, hanem önmagára fókuszál.
Elszalasztani a beavatást – újra
Ez – nevezzük az egó magjának -, ez az egó önmagára mint különálló lényre fókuszál és nagyon sejtelmes tud lenni, nem könnyű meglátni. A gond az, hogy ha nem látod meg, megtörténhet, hogy ott állsz a 96. szinten vagy annak közelében és engeded az egónak, hogy elhitesse veled: mostanra Élő Krisztussá váltál, elérted a krisztusi megkülönböztetés képességét – vagy méginkább: az egó vált Élő Krisztussá.
Ez történt sok emberrel nemcsak ezekben az időkben, hanem korábban is. Vannak emberek, akik életeket töltöttek azzal, hogy felkapaszkodjanak a 96. szintre, nem mentek át a beavatáson, visszaestek, aztán megfordultak, visszamásztak és megint elszalasztották a beavatást. Ezt illusztráltam Péter helyzetében is, amikor megmondta nekem, mi történjen vagy ne történjen velem, én pedig azt válaszoltam neki, hogy: „Távozz tőlem, Sátán!” Ez a Sátán tudatossága a saját elmétekben: az egó, az énközpontú én.
„Nincs jogod megkérdőjelezni engem!”
Néhányan, akik rátalálnak erre a tanításra, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják, mert még nincsenek ezen a szinten, de azért akarom átadni ezt a tanítást, mert még mindig látjuk, hogy vannak tanítványok, akik lelkesen követték az utat évekig vagy akár évtizedekig, de nem fogták fel ezt a beavatást.
Még mindig önmagukra fókuszálnak és ennek egyik aspektusa, hogy vannak tanítványok, akik elérnek egy pontot, ahol azt gondolják: „Már az enyém a krisztusi megkülönböztetés képessége, ezért ahogyan a világot, magamat és bizonyos helyzeteket látok, az most már a végső igazság.” Ezért nem akarják, hogy megkérdőjelezzék őket és akár azt is mondhatják másoknak: „Nincs jogod megkérdőjelezni engem!”
Ez nem ritka forgatókönyv: azok az emberek, akik nem mentek át az említett beavatáson, nagyon feldúlják magukat, ha mások kihívás elé állítják őket és azt mondják: „Nincs jogod megkérdőjelezni. Milyen tekintélyed van ehhez?” Mert azt hiszik, ők az Élő Krisztus és azt hiszik, az Élő Krisztus a végső tekintélyelvű figura.
De látjátok, a Krisztus soha nem reagál így. A Krisztust nem zavarja, ha mások megkérdőjelezik, mert a Krisztus nem látja ezt kihívásnak. Még ha át is mentél a 96. szint beavatásán és túljutottál rajta, nem bánod, ha mások mondanak neked valamit. Ha a guru egy hangya, figyelj rá. Mert mindig keresel valamit, ami segíthet megtenni a következő lépést felfelé.
Átlátni az egó hiúságán
Mi az, ami arról álmodozik, hogy elér egy olyan végső szintet, ahol már nem kell őt megkérdőjelezni? Az egó. Mi más lehetne? Mi az egó végső álma? Hányszor magyaráztuk már el? Halhatatlanná válni, állandó lénnyé válni, belépni a szellemi birodalomba, abszolút tekintélyt szerezni ebben a világban, istenivé válni ebben a birodalomban. Ez az a cél, amit a bukott lények űznek már nagyon-nagyon hosszú ideje.
Ezt kell meglátnotok a 96. szinten. Meg kell látnotok ennek a hiúságát. Ez nem önmagatok hibáztatásáról szól. Figyeljétek meg, hányszor mondtuk már nektek: ne hibáztassátok magatokat, ne támadjátok önmagatokat. Amit itt leírok, az csak egy elkerülhetetlen beavatás a 144. szint felé vezető úton. Nem mehetsz a 96. szint fölé, amíg meg nem látod az egó kifinomultságát és hiúságát.
A Krisztusság szintjei
Látjátok a 144 szintről szóló tanítás értékét. Ha visszamégy a korábbi korszakok tanításaihoz, sok tanítvány a Krisztusságot valamilyen végső tudatszintnek, valamilyen végső eredménynek látta. De a Krisztusság a 97. szinten kezdődik és vannak Krisztusság-szintek egészen a 144. szintig. Sőt, azt is mondtuk, hogy amikor felemelkedsz, még magasabb szintre lépsz és mehetsz tovább a Teremtő tudatossága felé.
A Krisztusság szintje, amit a 97. szinten elérsz, nem a tudatosság végső állapota. Nem tesz téged végső tekintéllyé. Nem jelenti azt, hogy mindig igazad van. Az egó álma az, hogy ne lehessen megkérdőjelezni, ne lehessen ellentmondani neked és senkinek ne legyen joga megmondani, hogy van valami, amit nem vettél észre a saját lelki mintáidban. De természetesen van ilyen joguk.
Ha fizikai testetöltésben vagy, akkor bárki másnak, aki fizikai testetöltésben van, joga van elmondani neked, amit megfigyel. Lehet, hogy ezt színezi a saját elmeállapota, de mégis joga van elmondani. Joguk van kifejezni magukat, ahogy neked is jogod van kifejezni magadat. Nézzetek vissza az idők folyamán. Mit próbáltak a bukott lények mindig tenni? Valamilyen tekintélyelvű figuraként beállítani magukat – királyként, császárként, pápaként. Mindig úgy, hogy az alattuk lévők közül senki ne kérdőjelezhesse meg őket – és persze mindenki alattuk van.
Mindenki szolgája
De látjátok, mi a Krisztusság? Mindig fejlődni akarsz. Nem gondolod, hogy elértél egy végső szintet; azt keresed, hogyan teheted meg a következő lépést felfelé, hogy alkalmassá válj a felemelkedésedre. Hajlandó vagy meghallgatni bármit, ami segíthet meglátni azt, amit a jelenlegi szinteden nem látsz. Mi a krisztusi megkülönböztetés? Nos, nem konkrét földi nézőpontok halmaza. Nem az, hogy mindig igazad van egy másokkal folytatott vitában.
Vannak felemelkedettmester-tanítványok, akik elhiszik – valóban, ténylegesen elhiszik –, hogy a Donald Trumpról alkotott véleményük a krisztusi megkülönböztetési képességükön alapszik és aki nem ért egyet velük Trumppal kapcsolatban, annak nincs krisztusi megkülönböztetési képessége. De látjátok, a Krisztus felette áll minden ilyen külső véleménynek.
Mi a krisztusi elme? Egység a Teremtő és Teremtménye között: a függőleges egység. És egység minden ember között horizontálisan. Mit akar az egó? A legnagyobb akar lenni közöttetek. És mit mondtam a tanítványaimnak, amikor azon veszekedtek, ki a nagyobb közöttük? „Aki nagyobb akar lenni közöttetek, legyen mindenki szolgája.” Ez a Krisztus-tudat.
Hogyan lehetne a krisztusi mivoltod kifejeződése az, hogy igazad van egy vitában? Meghaladod az igazad birtoklásának vágyát, így ahelyett, hogy megpróbálnád rávenni az embereket, hogy értsenek egyet veled, megvizsgálod a helyzetet és átgondolod, hogy: „Tudnék segíteni ennek az embernek fejlődni?” Felismered, hogy nem ezekről a külső hiedelmekről van szó: „Tudnék segíteni neki a fejlődésben?” Ha igen, megszólalsz, ha pedig azt érzed, hogy nem – talán mert az illető elméje zárt –, akkor továbbmész.
Elveszíteni az életet a Krisztusért
Bizonyos értelemben mondhatnád, hogy engem nem érdekel, mit gondolsz egy adott földi kérdésről. Ami érdekel, az a hajlandóságod bármely földi ügy, bármely földi vélemény meghaladására. Mert mit mondtunk oly sokszor? Amikor készen állsz a felemelkedésre, leülsz majd a Bódhi-fa alá és Mára démonai felvonulnak előtted. Ha ragaszkodsz egy bizonyos véleményhez, egy bizonyos földi pozícióhoz, akkor lesz fogásuk rajtad, e világ fejedelme talál valamit benned és nem fogsz tudni felemelkedni.
Vannak emberek, sajnos – és ezért beszélek szigorúan –, akik azt hiszik, jó felemelkedettmester-tanítványok. Azt gondolják: „Nézd, milyen régóta tanulmányozom a tanításokat, mennyi fohászt mondtam.” De nem fogták fel, hogy a Földön mindent el kell engedni a felemelkedéshez. Vannak szó szerint olyan felemelkedettmester-tanítványok, akik ugyanazt teszik, amit a bukott lények.
Bár ezek a tanítványok – némelyikük nem bukott lény – mégis az egót próbálják végső státuszba emelni, azt gondolva, hogy ez juttatja be őket a felemelkedett állapotba. Nem fogták fel a Krisztusság alapvető beavatását: elengedni bármit és mindent, ami a Földhöz vonz. „Aki el akarja veszíteni az életét énértem…” Ha van valami, amit nem vagy hajlandó elveszíteni, nos, akkor nem mehetsz magasabbra a Krisztusságban.
Ezt a kollektív tudatba kell mondanom, hogy nyoma maradjon: megtettem, amit meg lehetett tenni, hogy az emberek elé tárjam ezt. Lehet, hogy soha nem olvassák, soha nem hallják, de ott van, hogy magukhoz vehessék, ha hajlandóak rá.
Semmit sem tehetnél a különálló én tökéletesítéséért, ami alkalmassá tenné a felemelkedett állapotba való belépésre. Nem úgy van, hogy egy felemelkedett mester a bírája annak, készen állsz-e belépni vagy sem. Nem én vagy egy másik mester áll majd ott, amikor közeledsz a gyöngykapuhoz azt mondván, hogy: „Nem vagy méltó, menj vissza és próbáld újra!” Nem mi tartunk vissza a felemelkedett birodalomtól. Mi az, ami visszatart? Az az egó, az az énközpontú én, amelyet nem voltál hajlandó meglátni.
Az alapvető beavatás a Bódhi-fa alatt
Hát nem fogjátok fel az alapvető beavatást? Te vagy az, aki ott ül a Bódhi-fa előtt. Te vagy az, akinek szembe kell néznie Mára démonaival, e világ fejedelmével. És ha van benned bármi, amivel fogást találhatnak rajtad, nem tudsz felemelkedni. Nem a felemelkedett mesterek határozzák meg, hogy felemelkedsz-e vagy sem, hanem te magad.
Még csak nem is Mára démonai; ők csak teszik az egyetlen dolgot, amire képesek. Te vagy az oka. Van benned valami, amit meg tudnak rángatni? Akkor vissza leszel húzva – vagyis inkább te rántod vissza magad, mert rátekintesz valamelyik kísértésre, amit Mára démonai eléd tárnak és azt mondod: „Ó, ezt még meg kell tennem, azt be kell fejeznem, azt a hibát ki kell javítanom, be kell bizonyítanom, hogy igazam volt.” Ez az, ami visszahúz a felemelkedéstől. Csakis az, amit nem láttál meg magadban.
Krisztusság: minden élet emelése
Ez természetesen a Krisztusság magasabb rendű tanításához vezet. Mi a Krisztusság? Nem az, hogy igazad van. Hanem az, hogy nem kötődsz semmilyen véleményhez, nézőponthoz vagy földi állapothoz. De több is ennél. „Aki nagyobb akar lenni közöttetek, legyen mindenki szolgája.” Nos, először is, ez egy konkrét helyzetben hangzott el, ahol a tanítványaim azon vitatkoztak, ki lesz a legnagyobb közöttük a távozásom után. Ez persze mutatja a tudatszintjüket.
Nem mentek át a 96. szint beavatásán, mert ahhoz, hogy a 96. szint fölé juss, el kell engedned a vágyat, hogy a legnagyobb légy, hogy nagyobb légy másoknál. A Krisztusságban nincs ilyen. A Krisztusság bizonyos értelemben a kiegyenlítő. Nem azáltal, hogy mindenkit egyformává tesz, hanem azáltal, hogy meghaladod a vágyat az összehasonlításra egy értékítélettel teli dualisztikus skálán. Nagyobb vagy kisebb – mit számít ez a Krisztusságban?
Amikor pedig legyőzöd a vágyat, hogy a spirituális utat arra használd, hogy mások fölé emelkedj, akkor lehetsz mindenki szolgája. A „Minden” szolgája, ahol nem arról van szó, hogy teszel valamit, amiért elismerést vársz. Egyszerűen csak nyitott kapu vagy minden élet emelésére.
Tudom, hogy ez sokaknak elvontan hangzik. Mit jelent minden életet emelni? Nos, egy nagyon praktikus, földközeli értelemben a kollektív tudat emelését jelenti. Hogyan teszed ezt? Saját tudatosságod emelésével, mindenkit felfelé húzva. De lehetnek konkrétabb dolgok is. Mint mondtam, sok embernek megvan a potenciálja a teljes vagy nagyfokú Krisztusságra ebben az életben. Szükséges elgondolkodni: „Mit jelentene ez? Hogyan fejeznéd ki a Krisztusságot abban a helyzetben, amiben felnőttél, a világ jelenlegi állapotában?” Ez természetesen egyéni, de a Krisztusság általános közös nevezője az, hogy mindig emelni akarsz, nem pedig bármit is lenyomni. Lehet, hogy leleplezed a valószerűtlenséget, az antikrisztusi elme hazugságait, de nem akarod az embereket lenyomni. Fel akarod az embereket emelni. Fel akarod a Mindenséget emelni.
Ahogy fejlődsz a Krisztusságban, egyre inkább a Mindenség emelésére fókuszálsz, mindenki emelésére, segítve mindenkit, hogy ott kezdje, ahol van és megtegye a következő lépést. Nem adod mindenkinek ugyanazt. Némelyek olyan alacsony tudatszinten vannak, hogy csak egy pohár hideg vízre van szükségük Krisztus nevében. Nem próbálod nekik átadni a legmagasabb igazságot, amit látsz. Megpróbálsz ráhangolódni arra, hol tartanak és mi segíthet nekik megtenni a következő lépést. És nem ítéled meg, hogy mit kellene vagy nem kellene tenniük. Adsz nekik valamit. Felajánlasz nekik valamit. Elviheted az embert a vízhez, de inni nem kényszerítheted – de legalább felajánlod a vizet. De valóban, a Krisztusság azt jelenti, hogy nem énközpontú motivációból cselekszel. Ez nem rólad szól. Nem rólad szól. „Ez nem rólam szól” – ez lehetne a mottód időnként.
Túl az egón és a spirituális „Énen” is
Ám hogyan kapcsolódik ez az isteni tervedhez? Nos, mit mondtam az elején? Lejössz testet ölteni, elborítanak a kivetítések, a programozás. Mi ez a programozás? Mind arra késztet, hogy magadra fókuszálj: „Ez vagyok én. Így kell élnem az életemet ebben a kultúrában. Ilyennek kell lennem és ilyennek nem szabad lennem.” Én, én, én, én, én. De az isteni terved célja, hogy segítsen ezen túllépni. Ezért ahogy eléred a Krisztusság szintjeit, tudatára ébredsz, hogy van az „én” és van a „Mindenség” és egyre inkább a Mindenre fókuszálsz. Egyre kevésbé ránt be az „én” és egyre jobban meg tudod különböztetni, mikor emeli fel a fejét az „én” és mondja: „Rám figyelj, rám figyelj, rám figyelj! Ne törődj másokkal! Ne törődj a felemelkedett mesterekkel! Rám figyelj, én, én, én, én, én!” Képessé válsz meglátni ezt, intuitívan érezni. Csak érzed a vibrációbeli különbséget és aztán kialakítod a késztetést, hogy ránézel az „énre” – anélkül, hogy elítélnéd magad vagy elemeznél –, csak elengeded, hagyod lenni. És most te vagy a nagyobb „Én”, a Mindenség.
Ahogy kifejleszted ezt a szokást, hogy elengeded az „ént” anélkül, hogy belebonyolódnál, spontán elkezdesz ráhangolódni a valódi Énre, az ÉN VAGYOK Jelenlétre. Adtunk már különféle tanításokat a Jelenlétről különböző szinteken, de amikor elkezdesz belépni a Krisztusságba, valóban elkezded legyőzni azt az érzetet, hogy vagy te és van a Jelenlét. Elkezded legyőzni azt az érzést, hogy ehhez a távoli, ott fent lévő Jelenléthez kapcsolódsz. Összeolvasztod a Tudatos Énedet az ÉN VAGYOK Jelenléttel addig a pontig, ahol talán már nem is tudsz különbséget tenni közöttük. És nem is kell különbséget tenned, mert a Krisztusság magasabb szintjein nincs különbség. Te vagy a Jelenlét és a Jelenlét te vagy. Nincs többé „te” és „a Jelenlét” külön-külön.
Nagyon jól tudom, hogy ezt a külső elmével nehéz felfogni. Nehéz szavakba önteni, de mégis értékes számotokra, ha van egy fogalmatok, amin elgondolkodhattok. Alapvetően azt mondhatjuk – ahogy korábban is említettük –, hogy a 48. tudatossági szint alatt teljesen az „énnel”, a különálló „énnel”, az egóval azonosultok. A 48. szinten éritek el azt az intuitív tapasztalást, hogy létezik valami az egón túl, az elmén túl. Még nem látjátok tisztán, mi az. Ahhoz, hogy a 48.-ról a 96. szintre lépjetek, felépítetek egy spirituális „ént”, amely különbözik az egóalapú éntől, de még mindig egyfajta „én”. Amikor pedig elértek a 96. szintre, el kell jutnotok addig a felismerésig, hogy a spirituális „én” csak egy fázis volt, hogy eljuttasson benneteket erre a szintre. És most, ahelyett, hogy dicsőítenétek és Krisztussá tennétek, hajlandónak kell lennetek hagyni, hogy fokozatosan meghaljon, pontosan úgy, ahogy az egóalapú ént is hagynotok kell meghalni. Talán azt gondoljátok: „Nos, ez azt jelenti, hogy felépítek egy új énérzetet krisztusi énként?” Kezdetben szükségetek lehet erre a fogalomra. De ahogy magasabbra juttok a Krisztusságban, még ez is elhalványul addig a pontig, ahol már valójában nincs többé „én” – legalábbis nem olyan típusú „én”, amelyet ebben a világban definiálni lehetne.
A Krisztus a jó és rossz felett áll
Ezért mondtam, hogy a Krisztustudat, a krisztusi megkülönböztetés felette áll a világ összes külső véleményének. Nem vehetsz elő egy ügyet azzal a felütéssel, hogy akik így látják, azok az egóból beszélnek, akik meg úgy, azok a Krisztusból. Mert minél magasabbra jutsz a Krisztusságban, annál inkább mindkét állásponton túllátsz. Egyre inkább látod, hogy ezek polarizált pozíciók, amelyek gyakran egy dualisztikus értékítélethez kötődnek és csak fogva tartják az embereket a dualitásban. Tudom jól, hány tanítvány fogja mondani: „De hiszen a Summit Lighthouse korábbi tanításában nagyon fekete-fehér képet adtatok az abortuszról. Azt mondjátok, hogy az téves volt?” Azt mondom, hogy fekete-fehér volt. A Krisztus pedig nem fekete, nem fehér és nem is szürke. A Krisztus „azon túl” van. A Krisztus azt nézi, mi tartja fogva az embereket a dualitásban és mi segít nekik meghaladni azt.
Sok felemelkedettmester-tanítványt láttunk, akik magukévá tettek egy bizonyos politikai nézetet a világban, rendkívül ragaszkodtak hozzá és azt hitték, hogy a krisztusi megkülönböztetési képességük eredményeként választották ezt az álláspontot – pedig ez csak fogva tartotta őket a dualitásban. Ez nem krisztusi megkülönböztetés. Ez nem krisztusi megkülönböztetés! A krisztusi megkülönböztetés az, amikor megtapasztalod, hogy létezik valami a dualitáson túl és azt mondod: „Ezt a tapasztalást akarom a dualisztikus élmény helyett, ahol nekem van igazam, mások pedig tévednek. Túl akarok lépni a jón és a rosszon. Ahelyett, hogy az emberek között lenne igazam, Krisztussal akarok igaz lenni. A Krisztusban akarok lenni. Akarom, hogy a Krisztus legyen bennem.” És ez a Krisztusságnak az a szintje, amelyet sokan közületek elérhetnek ebben a testetöltésben.
A felemelkedett mesterek téged igazolnak – nem az egódat
Sok tanítást adtunk már arról, ami segíthet ebben. Természetesen folytatni fogjuk a tanítások átadását, de sokatoknak elég lesz egyszerűen megfontolni azt a tudati váltást, amikor hirtelen meglátjátok, hogyan fókuszáltatok eddig az „énre”. Tudatosan felismerhetitek és elfogadhatjátok, hogy az isteni tervetek következő lépése az énre való fókuszálás legyőzése, hogy a Mindenre figyelhessetek. Ezt jelenti „nyitott kapunak” lenni. Amíg az énre fókuszálsz, nem vagy nyitott kapu. Kaphatsz ugyan intuitív meglátásokat, de nem vagy teljesen nyitott kapu. Mert – ahogy Péter is elvárta tőlem, hogy feleljek meg az elvárásainak és jövőképének – ti is azt akarjátok, hogy a krisztusi fény, az ÉN VAGYOK Jelenlétetek és a felemelkedett mesterek alkalmazkodjanak hozzátok és igazolják az egóalapú én felsőbbrendűségét. Ezt mi soha nem fogjuk megtenni. Az alacsonyabb szférák hamis mesterei örömmel megteszik és meg is tették már sok tanítvánnyal. Vannak tanítványok, akik évtizedekig követtek egy hiteles felemelkedettmester-tanítást, most pedig a mentális sík hamis mesterei felé fordulnak, akik elhitetik velük, hogy különlegesek, mert „ők tudják ezt”, „ők megtették azt” és nekik van igazuk, mások pedig tévednek. De mi, felemelkedett mesterek, nem fogjuk az egódat megerősíteni.
Ez ismét egyike azoknak az enigmáknak, amikkel ti a saját nézőpontotokból, mi pedig a miénkből szembesülünk. Mi emelni akarunk benneteket. Azon a tudatszinten kell kezdenünk, ahol éppen tartotok. Sokatokat súlyosan megsebeztek a bukott lények és a neveltetésetek. Természetes, hogy vigaszt nyújtunk, éreztetjük, hogy méltóak vagytok és hogy a fejlődésetek fontos. Ahhoz, hogy egy bizonyos tudatszinten találkozzunk veletek, bizonyos értelemben meg kell erősítenünk titeket. Elkerülhetetlen, hogy az alacsonyabb szinten lévők – anélkül, hogy tudatosan felismernék – úgy érezzék, az egójukat simogatjuk. De mi nem az egódat erősítjük meg, hanem téged. Te több vagy, mint az egód, viszont amikor téged igazolunk vissza és te az egóval azonosulsz, az egó azt hiszi, őt hízlaljuk.
Tedd meg a váltást, ne ítélkezz önmagad felett!
Ez is egyike azoknak a tudatos váltásoknak, amiket a 96. szinten meg kell tennetek, felismerve: „Ó, a mesterek soha nem az egómat igazolták, hanem engem és én több vagyok, mint az egó.” Ezért képes vagy ítélkezés nélkül ránézni az egódra, mert el tudod fogadni a mi irántad – az igazi éned, a Tudatos Éned iránt – érzett szeretetünket. Látjátok, ha visszamentek a korábbi tanításokhoz, sok tanítványnak rendkívül ítélkező hozzáállása volt. Ítélkeztek egymás felett, mert – mint mondtam – azt hitték, a Krisztusság és a krisztusi megkülönböztetés azt jelenti, hogy fekete-fehér módon mindig nekik van igazuk: „Ez a helyes nézet, az a helytelen.” Ezért amikor meglátták az egójuk egy aspektusát – ha egyáltalán meglátták –, elítélték magukat és rosszul érezték magukat. Mert, ahogy korábban mondtuk: ugyanazzal a tudatszinttel fogod megítélni önmagadat, amellyel másokat ítéltél meg. Ha keményen, fekete-fehér alapon ítélsz meg másokat, önmagadat is ugyanúgy fogod.
Sok tanítványt láttunk az évek során, akik valahogy meglátták az egójuk egy részét – akár valamit, amit egy közvetítés által mondtunk vagy valamit, amit személyesen kaptak vagy amit mások által tapasztaltak meg. Aztán rendkívül elítélőek voltak önmagukkal szemben, amit természetesen mi soha nem szeretnénk. Olyan tanítványokat is láttunk, akik, amikor szembesítették őket, amikor valaki rámutatott az egójuk egy aspektusára, nagyon dühösek és védekezőek lettek, elutasították az illetőt és visszavonultak egy „elefántcsonttoronyba”, ahol az egójuk azt érezte: „De hiszen én vagyok a Krisztus és ezek az emberek egyszerűen nem látják, amit én. Nincs krisztusi megkülönböztetési képességük.”
Természetesen megengedett, hogy az emberek így tegyenek. De csak annyit mondhatok: ez nem a Krisztusság. Amikor egy tanítvány ebbe a tudatállapotba kerül, vissza kell húzódnunk tőle, mert bármi, amit adnánk neki, csak az egó felsőbbrendűségi érzését igazolná és még inkább foglyul ejtené. Ezért vonulunk vissza az ilyen tanítványoktól. Ekkor azonban a mentális sík hamis hierarchiájának imposztorai azonnal belépnek és megerősítik: „Ó, igen, igazad van. Teljes mértékben rendelkezel a krisztusi megkülönböztetés képességével. A többieknek nincs ez meg.” Az emberek pedig ebben az elefántcsonttoronyban maradhatnak életük végéig.
Hangolódj rá Jézusra és az ő örömére!
Mindig többet szeretnénk adni nektek. De most csak egyvalamit adok át. Én töltöm be a Föld Kozmikus Krisztusának spirituális hivatalát. Nem látszat szerint ítélek. Egyetlen célom, hogy segítsek az embereknek fejlődni. Senkit nem nézek le. Senkit nem utasítok el. Visszahúzódhatok, ha az egy adott személy számára jobb, de mindig készen állok újra kapcsolódni vele, amint az illető megnyílik és ismét lesz füle a hallásra és szeme a látásra – mert amikor abba az egóállapotba kerülsz, hogy azt hiszed, az egó a Krisztus, nincs füled a Krisztus hallására, sem szemed a látására. Nincs bennem ítélkezés. Csak azt nézem, hogyan segíthetek neked a szabad akaratod korlátai között, a hallásra való hajlandóságod, a látásra való hajlandóságod és a meglévő tálentumaid megsokszorozására való hajlandóságod szerint. Nincs olyan döntésed, ami miatt elfordulnék tőled. Te hozhatsz sok olyan döntést, amivel elfordulsz tőlem, talán még egy hamis krisztust is elfogadsz helyettem. De ezek a döntések csak döntések. Meg nem történtté tehetők tudatosabb választásokkal. Egyszerűen azt akarom, hogy felismerjétek: mindig ott vagyok nektek. Veletek vagyok minden nap. Örömömre szolgál segíteni a fejlődéseteket. Ez nekem soha nem teher. Ez az én örömöm. Jézus Krisztus felemelkedett mester örömét sugárzom felétek. Ez az öröm veletek lesz a testetöltésetek hátralévő részében, sőt a jövőbeli testetöltéseitekben is. Ha csak néha-néha megpróbáltok ráhangolódni: én mindig veletek vagyok.
Váljék Krisztus öröme lényetek elválaszthatatlan részévé.
Közvetítette: Kim Michaels
Fordította: LSN
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)