Engedd, hogy az Élet Folyama áramoljon szavaidon át

Síva felemelkedett mester Kim Michaels-en keresztül, 2023. szeptember 22. Ez a szöveg az almati (Kazahsztán) konferencián hangzott el – melynek címe: Az Élet Folyama működés közben.

Én VAGYOK Síva felemelkedett mester.

Amit a közvetítő érzékelt, az az volt, hogy valójában számos felemelkedett mester kíván szólni erről a témáról. Több mester jelenlétét is érezte, ezért várt, hogy lássa, melyikük lép elő elsőként, mert nem akart semmit sem erőltetni. Kezdettől fogva az volt a módszere, hogy ne kényszerítsen minket, hiszen volt olyan szerencsés, hogy egy bizonyos ponton ráébredt: mi, felemelkedett mesterek, túlmutatunk minden emberi véleményen és mentális képen – természetesen az övéin is.

A mennyország bevétele erőszakkal

Ez az, amit mindannyian kifejleszthettek: a hajlandóságot, hogy ne vetítsétek ki, ne kényszerítsétek, ne akarjátok erőszakkal bevenni a mennyek országát. Ahogy mondtuk, valójában nem vehetitek be a mennyet erőszakkal, annak ellenére, hogy Jézustól származtatják az az idézetet, miszerint az erőszakosak ragadják el a mennyek országát, de nem pontos az idézet. Megkísérlik erőszakkal bevenni a mennyek országát, de természetesen nem tudják beverekedni magukat a felemelkedett birodalomba, mert a rezgést nem lehet kikényszeríteni. Nem kényszerítheted az Élet Folyamát, ahogy már mondtuk.
Nos, ez olyasvalami, amire az embereknek nagyon nehéz ráhangolódniuk; amit nehéz valóban belsővé tenniük, igazán befogadniuk és elfogadniuk: hogy nem tudtok semmit kikényszeríteni, és nincs is rá szükségetek. Ha Síva hagyományos ábrázolásait nézitek, láthatjátok, hogy gyakran a Pusztítóként jelenítenek meg. De hogyan tekintenek rám az emberek, amikor pusztítani jövök? Természetesen azt hiszik, hogy nyers erővel teszem. Úgy vélik, Sívának nagyobb ereje és hatalma van, mint a démonoknak és a sötét erőknek, akiket elpusztítani érkezik. De vajon feltétlenül így van ez? Valóban nagyobb-e a hatalmam a föld sötét erőinél? Is-is. Nincs náluk nagyobb hatalmam abban az értelemben, hogy az én hatalmam nem azonos természetű az övékkel, hiszen az ő hatalmuk az erőszakon alapszik. Az én hatalmam forrása az Egység. Az erőszak kizárólag a különállásból fakadhat, és éppen ez az oka annak, hogy akik a különállás csapdájában vergődnek, nem vehetik be a mennyet erőszakkal – ám a Földet, legalábbis egy időre, uralmuk alá hajthatják vele. Ez pedig összecseng azzal, amiről más mesterek is beszéltek: hogy miként hozható létre itt, a Földön, a hatalomnak ez a látszata.

A dualitáson alapuló hatalom látszatai

Számtalan példát láthattok a történelemben és napjainkban is arra, amikor létrejön a hatalomnak az a látszata, mintha bizonyos emberi lények, nemzetek, birodalmak vagy akár nem anyagi természetű erők roppant hatalommal bírnának. Vannak, akik abban a hitben élnek, hogy az ördög Isten poláris ellentéte, és ereje felér az Istenével. Ez azonban természetesen nincs így – hacsak nem lépsz egyet hátra, hogy kijelenthesd: »Nos, az ördögnek valóban ugyanakkora hatalma van, mint az ember alkotta istennek, hiszen ők ketten egyazon dualisztikus polaritást alkotják, egy dualisztikus ellentétpárban pedig egyik fél sem birtokolhatja a végső hatalmat.«
Ebből a nézőpontból láthatjátok, hogy a világban megnyilvánuló hatalom csupán a hatalom látszata. Lehet ugyan bizonyos befolyása az emberi lényekre, de csak azért, mert ők ruháznak rá hatalmat. Számos példát láthattok arra, amikor egy lény – legyen az egy fizikai vagy a mentális, esetleg az érzelmi birodalomban lévő lény – képes olyan fizikai jelenséget produkálni, amely lenyűgözi a krisztusi megkülönböztetés képességével nem rendelkező embereket. Megtévesztik az embereket: elhitetik velük, hogy valódi hatalomról van szó, és hogy e sötét szellemeknek van egyfajta erejük – éppen ezért imádják egyesek az ördögöt, és törekszenek arra, hogy szert tegyenek erre a fajta hatalomra. De látnotok kell: a dualitás állapotában képtelenség úgy hatalmat létrehozni, hogy azzal egyidejűleg ne hívnátok életre egy ellentétes polaritást is, amely szemben áll a kivetíteni kívánt erővel. Ezért van határa annak, meddig mehettek el. Nekem viszont nincs a dualitáson és a különálláson alapuló hatalmam. Az én hatalmam az egységen nyugszik és a szeretetből meríti erejét.

Síva, a Felszabadító, aki elpusztítja a látszatokat

Valójában nem egészen pontos a szóhasználat, amikor Sívát pusztítónak nevezik. Síva a Felszabadító, aki azokat a látszatokat rombolja le, amelyek fogságban tartják az életáramlatokat. A látszatok szertefoszlatásával az emberek előtt megnyílik a lehetőség, hogy a szabadságot válasszák – vagy dönthetnek úgy is, hogy újabb látszatokat teremtenek, mert még nem állnak készen arra, hogy szembenézzenek önmagukkal és átalakítsák pszichológiai mintáikat.

Hogyan kapcsolódik mindez az Élet Folyama áramlásához? Nos, azok, akik világi hatalomra törnek, megszállottan foglalkoznak a látszatokkal, és görcsösen ragaszkodnak is hozzájuk. Folyton valamilyen képet próbálnak sugározni a külvilág felé, az Élet Folyamát azonban egyáltalán nem érdeklik a látszatok: őt kizárólag azok meghaladása foglalkoztatja. Minden, amit itt a Földön láttok, csupán egy-egy bizonyos nézőpontból keltett látszat.

Igen, kétségtelenül léteznek olyan dolgok, amelyeket az Elohimok hívtak életre, s amelyek éppen ezért mélyebb és magasabb valósággal bírnak, mint mindaz, amit az emberi lények a dualitás állapotából teremtettek. Ám még az Elohimok alkotásai sem örökérvényűek vagy végső valóságok, amelyeket soha ne lehetne meghaladni; hiszen amit ők létrehoztak, az csupán az az alap, amelyre a társteremtők hivatottak építkezni. Az Elohimok nem egy statikus, befejezett, tökéletes bolygót akartak teremteni. Egyszerűen csak megalkották a kiindulópontot, amellyel a társteremtők elindulhattak, s amelyet aztán tovább bővíthettek.
Természetesen, amint az emberek kritikus tömege átadta magát a dualitásnak, elkezdték létrehozni a kettősségen alapuló látszatokat, amelyeknek bizony semmiféle valóságértékük nincs. Az Élet Folyama nem fogja igazolni az emberek ezen látszatait, hiszen azzal csak még inkább fogva tartaná őket a látszatokkal való azonosulásban és a hozzájuk való ragaszkodásban. Éppen ezért kell nektek, spirituális tanítványokként alaposan megvizsgálnotok az elmétekben őrzött képeket: mit is jelent számotokra spirituális embernek, tanítványnak vagy tanítónak lenni, és mit jelent valójában az Élet Folyamában létezni.

Annak megkérdőjelezése, mit jelent emberi lénynek lenni

Ismétlem: nem bírálni akarunk titeket. Csupán rámutatunk arra, hogy egy roppant sűrű, természetellenes bolygón töltöttetek el számos életet – közületek némelyek kimondhatatlanul sokat is. Jobb is kimondatlanul hagyni, ám mindez azt jelenti, hogy elkerülhetetlenül magatokra öltöttetek sok olyan látszatot, amelyek csupán ideiglenes, ember alkotta képződmények. Újra mondom: ez nem a hibáztatásról szól. Még ebben az életben is egy meghatározott kultúrában nőttetek fel, és gyermekként rengeteg mindent magatokba szívtatok a szüleitektől, a családotoktól, az iskolából, a társadalomból és a kollektív tudatból. Számos olyan képet tettetek magatokévá, amelyek nem feltétlenül gonoszak vagy negatívak; egyszerűen ezekkel a mintákkal rendelkeznek az emberek arról, amit hitük szerint emberként megtehetnek, vagy arról, mit is jelent számukra embernek lenni – és szükségszerű, hogy ezeket átvegyétek. Ám nincs olyan társadalom a Földön, ahol az embereknek valódi elképzelésük lenne arról, mit jelent az Élet Folyamával együtt áramló spirituális lénynek lenni. Ha tehát az Élet Folyamával akartok áramlani, felül kell vizsgálnotok, milyen mintákat kaptatok a saját kultúrátoktól az emberi létről.
Sokan képesek lesznek családjukra tekintve meglátni, hogy őket nem érdekli a spiritualitás, mivel igen rögzült fogalmaik vannak arról, mit tehet meg és mit nem egy ember. Bizonyos szempontból e képek közül sok teljesen érvényes: az ő nézőpontjukból ez valóban az emberi lehetőségek határa. Nektek azonban meg kell kérdőjeleznetek a készen kapott képet arról, mit jelent embernek lenni, és rá kell ébrednetek, hogy »emberi lényként« senki sem lehet benne az Élet Folyamában – spirituális lényként viszont igen.

Érdemes megvizsgálnotok ezt a kérdést, hiszen sokan mondhatnátok: »Nos, én már régóta járom a spirituális utat, tanulmányozom a tanításokat és spirituális lényként tekintek magamra.« Ez valóban így is van, ám ez még nem jelenti azt, hogy ne hordozhatnátok bizonyos tudatalatti képeket – olyanokat, amelyeket ebben az életben sajátítottatok el, vagy korábbi életeitekből hoztatok magatokkal – arról, mit is jelent embernek lenni. Ezek a képek különálló ének kialakulásához vezettek, amelyeket le kell vetnetek, ahogyan minden más tudatalatti ént is: fel kell ismernetek az illúziót, amelyen az adott én alapul, majd egyszerűen el kell engednetek azt.
Ezek a belső képek úgy hatnak rátok, hogy amikor az Élet Folyamával való áramlás jelentésén elmélkedtek, akaratlanul is rávetítitek őket erre a folyamatra. Ez pedig azt eredményezi, hogy tudat alatt azt várjátok: az Élet Folyama ezeken a képeken keresztül áramoljon és rajtuk keresztül fejezze ki magát. Ám ahogy már említettük, ha ez megtörténne, azzal a Szellem csak igazolná a képet, és ezzel még szorosabban bebörtönözne titeket abba a korlátba. Éppen ezért a Szent Szellem nem fog átfújni az ilyen képeken; ő ugyanis »oda fúj, ahová akar«. Ott fúj keresztül, ahol nyílás van – márpedig ahol egy rögzült kép áll, ott nincs szabad átjárás.

Rejtőzködés a látszatok mögött

Melyek ezek a képek? Természetesen számtalan létezik belőlük és némelyikük társadalmanként változik. Az egyik alapvető kép azonban – amelyet érdemes megvizsgálnunk – az, ahogyan egy adott kultúra meghatározza, miként is illik az embereknek egymással érintkezniük és beszélniük. Bár a forma kultúránként eltérhet, az alapjuk mindenhol közös, és pontosan azon a mentalitáson nyugszik, amelyről már beszéltünk: a látszatkeltésen.
Ha megfigyelitek az emberi kommunikációt, gyorsan felismerhetitek, hogy az érintkezések több mint kilencvenkilenc százaléka a látszatok szintjén zajlik. Két ember beszélget, és mindkettőjük elméjében él egy határozott kép arról, hogyan kellene egy embernek megszólalnia, majd a párbeszéd során görcsösen próbálják fent is tartani ezt a képet. Ebből adódóan a legtöbb társadalomban a kommunikáció magában hordozza a megtévesztés vagy az eltitkolás valamilyen elemét. Képtelenek vagytok az őszinte és akadálytalan önkifejezésre, mivel minden erőtökkel azon igyekeztek, hogy ne hulljon le az álarc, amit a másik ember előtt viseltek. Aggódtok azon, miként reagálhat a másik arra, amit mondani készülnétek, ezért bizonyos dolgokat inkább elhallgattok.

Emiatt hiányzik az őszinte és egyenes párbeszéd. Hogy miért? Mert minden kultúrában él az a dogma, miszerint nem szabad sebezhetővé válnotok, hiszen mások kihasználhatnak, megalázhatnak, bírálhatnak, hátba szúrhatnak, vagy éppen elárulhatják másoknak azt, amit bizalmasan közöltetek velük. Figyeljétek meg az emberi kommunikációt, keressétek a mintákat a saját környezetetekben, és látni fogjátok: mindig jelen van egy álarc, amely elrejti a valódi lényt – vagy pontosabb úgy fogalmazni: elrejti a nem-valódi ént is, hiszen a legtöbb ember nincs is kapcsolatban a valódi önmagával.

Sok esetben egy olyan személy beszél, aki csupán tudatalatti ének egy csoportját jeleníti meg és egy másik olyan személynek válaszol, aki szintén egy másik tudatalatti én-csoport alapján reagál. Valójában nem két valódi lény beszélget egymással, hanem két, különálló énekből álló „csomag” kommunikál. Ezért látjátok olyan gyakran, hogy az emberek képtelenek megoldani a konfliktusaikat vagy a problémáikat. Egyszerűen azért, mert nem tudnak nyíltan beszélni, nem képesek szívszinten kapcsolódni. Kommunikációjuk megreked a látszatok szintjén, csupán egyfajta mesterséges felszínt tartva fenn.

Természetesen sokan vannak a világon, akik kommunikációjuk során szándékosan törekszenek mások megtévesztésére. Ez különösen igaz a megtestesült bukott lényekre, és mindazokra, akiket hatalmába kerített a bukott tudatosság. Vegyük például a politikusokat: sokukról elmondható, hogy minden megnyilvánulásuk hazugság, hiszen kizárólag a látszatok szintjéről beszélnek. Mindig csak azt mérlegelik: »Mi válik az előnyömre? Mi segíti az újraválasztásomat, vagy mi juttat hatalomhoz?« Rengeteg politikus rekedt meg ezen a szinten, és mellesleg ez az egyik fő oka annak, hogy egyre több ember ábrándul ki a közéletből; érzik ugyanis, hogy ami történik, az nem valódi, nem nyílt és nem őszinte. Egyszerűen elegük van már ebből a politikai játszmázásból.
De ha leereszkedünk a személyes kapcsolatok szintjére, ott is lépten-nyomon azt látjuk, hogy az emberek képtelenek a valódi párbeszédre. Ott vannak a gyermekek, akik a szüleik mellett nőnek fel. Azt gondolnánk, ha valaki tizennyolc évet tölt el egy fedél alatt másokkal, akkor ismeri őket. Sok esetben azonban az emberek idegenek maradnak egymásnak, mert soha nem kommunikáltak mélyebb szinten a puszta látszatoknál. Márpedig, ha sosem lépték át ezt a határt, hogyan is ismerhetnék egymást valójában?

Az Élet Folyama nem fogja igazolni az emberi látszatokat

Arra szocializálódtatok, hogy az emberi lények nem érintkeznek ilyen mély szinten. Az emberek általában nem nyíltak, nem egyenesek és nem őszinték; nem merik feltárni valódi önmagukat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy ez a belső kép gátat vet az Élet Folyama áramlásának. Hiszen – amint már említettem – az Élet Folyamát nem az emberi látszatok fenntartása érdekli, hanem az, hogy segítsen nektek meghaladni azokat.
Amikor másokkal beszéltek, és közben görcsösen ragaszkodtok egy bizonyos képhez, amit mutatni akartok, a Szent Szellem nem tud áramlani rajtatok keresztül. Ez a közvetítő is visszatekinthet az életére, és láthatja, miként nevelték egy bizonyos szerep fenntartására. Gyermekként például csodálta azokat a felnőtteket, akiknek mindig volt egy frappáns válaszuk, egy vicces megjegyzésük, és bárkit meg tudtak nevettetni, vagy tréfával elütni a feszült helyzeteket. Kifejlesztette hát magában azt a képességet, hogy mindig előálljon egy poénnal vagy szójátékkal. Mestere lett ennek a stílusnak, de egy ponton rájött: ez csupán egy magára öltött álarc, amely valójában elszigetelte őt és megakadályozta, hogy valódi, mély kapcsolatot alakítson ki másokkal.
Látja azt is, hogy amikor rátalált a spirituális útra, élt benne egy határozott kép arról, milyen is egy spirituális ember. Bármikor szólalt meg, próbált megfelelni ennek az ideálnak, hogy a szavai »spirituálisnak« tűnjenek. Ahogy elkezdte feldolgozni a pszichológiai mintáit, egyre inkább képessé vált a nyílt beszédre, de bizonyos képek még ekkor is követték – közvetítőként és tanítóként is. Ezek egy része a korábbi felemelkedett mesteri szervezetben szerzett tapasztalatain alapult, másrészt a világ spirituális tanítókról alkotott általános elvárásain. A korai években még jobban foglalkoztatta a látszat őrzése, és ma már látja: voltak pillanatok, amikor csak a felszínről beszélt, máskor pedig képes volt megnyílni az áramlásnak. Amikor a látszatok foglya volt, nem tudott valódi segítséget nyújtani, de amikor átadta magát az áramlásnak, szavai sorsfordító erejűek voltak.
A közvetítő valójában csak akkor vált igazán tudatossá ezekre a szerepekre, amikor közzétettük a születési traumáról és az avatárokról szóló tanításokat. E traumák gyógyításával és az ezekre épült ének legyőzésével vált képessé arra, hogy nyíltabban és szabadabban beszéljen – aki még csak néhány éve ismeri is őt, láthatja a különbséget. Közületek is sokan, akik elkezdtétek alkalmazni ezeket az eszközöket, visszatekinthettek a saját életetekre: látni fogjátok, miként váltatok nyitottabbá és hajlandóbbá arra, hogy felfedjétek a látszatok mögötti valódi lényt – még ha ez néha sebezhetővé is tesz titeket.

A szívből jövő kommunikáció felfelé ívelő spirálja

Figyeljétek meg azt a párbeszédet, amelyet ezen az elvonuláson folytattatok. Némelyikőtök már korábbi konferenciákról is ismeri egymást, mások viszont most találkoztak először. Mégis, sokkal nyíltabb és kötetlenebb módon érintkeztek egymással, mint amit általában a világban tapasztalni. Sokan látjátok az éles kontrasztot a mindennapi élethelyzeteitek – a családi vagy munkahelyi közeg – és az itteni, felszabadultabb kommunikáció között.
Ebből is láthatjátok: minél szabadabbnak érzitek magatokat, az Élet Folyama annál akadálytalanabbul áramolhat keresztül a szavaitokon. És minél nagyobb örömet leltek ebben az eszmecserében – és minél inkább így éreznek a többiek is –, annál inkább képesek lesztek inspirálni és támogatni egymást. Olyan dolgokat is megláttok így, amelyeket egyedül talán észre sem vennétek, hiszen mások meglátják azt, ami elkerüli a figyelmeteket; így a párbeszédetekkel egy felfelé ívelő spirált hoztok létre, amelyben kölcsönösen emelitek egymást.

Hatalmas a különbség aközött, hogy a látszat fenntartásának vágya vezérel titeket, vagy szabadon engeditek, hogy a Szent Szellem, az Élet Folyama áramoljon rajtatok keresztül. Vajon mit tudhat a külső elme arról, hogy mit kíván a Szent Szellem kifejezni rajtatok keresztül egy adott helyzetben? Hogyan is lennétek képesek a lineáris, analitikus elmére támaszkodva kapcsolódni egy másik emberhez – talán épp először látva őt, szinte semmit sem tudva róla –, és honnan sejthetné a külső elme, mi lenne az a legfontosabb szó, amely segíthetne az illetőnek meghaladni egy bizonyos különálló ént vagy illúziót?

Még ha az analitikus elme képes is lenne erre, rengeteg időt kellene töltenetek az illető hátterének és pszichéjének a feltárásával, hosszas elemzésbe merülve – akár egy pszichológus –, amíg végül ki nem következtetnétek, mi lenne számára a legépítőbb üzenet. Ez időigényes folyamat; még ha megvalósítható is lenne, túl sokáig tartana. Létezik azonban egy másik út: amikor készek vagytok szívből kommunikálni, megnyitva lényeteket az Élet Folyama áramlása előtt. Hiszen az Élet Folyama pontosan tudja, mire van szüksége az adott személynek, és képes azt azonnal kifejezni rajtatok keresztül – feltéve, hogy nyitottak és semlegesek maradtok, és nem próbáljátok saját elvárásaitokat vagy látszataitokat rávetíteni arra, amit a Folyam közvetíteni kíván. Csakis ekkor születhet meg a kommunikációnak ez a szabad áramlása.

Némelyek közületek még nem jutottak el idáig, de sokan már képessé váltatok rá, és talán észre is vettétek: miért van az, hogy egyesekkel oly könnyű szót érteni? Azért, mert ők nem vetítenek ki rátok semmiféle elvárást vagy mesterkélt látszatot. Mellettük szabadon önmagatok lehettek. Mások viszont feszültebbek, hiszen még mindig görcsösen ragaszkodnak egy szerephez, amiről úgy hiszik, mindenáron fenn kell tartaniuk. Ez a közvetítő az évek során rengeteg emberrel találkozott, akik azért keresték fel, hogy megerősítést nyerjenek egy-egy nézőpontjukhoz, vagy táplálják önnön fontosságuk érzetét. De ugyanígy számos olyan emberrel is találkozott, akik nyitott szívvel, őszinte kapcsolódási szándékkal vagy egyenes kérdéssel fordultak hozzá. Bennük nincs ellenállás, és nem vetítik ki előre, hogy milyen választ szeretnének kapni. Ez az a tudatosság, amelyet ti is egyre inkább elmélyíthettek magatokban: a szabad, akadálytalan kommunikáció művészetét.

Ha úgy érzitek, hogy valami még gátat szab a kommunikációnak, vizsgáljátok meg ezt; hívjátok segítségül a különálló énről szóló tanításokat, hogy felfedezzétek a forrását. Amikor túlléptek ezeken az éneken, mérhetetlen szabadságot tapasztaltok majd meg. Sokkal örömtelibb és felszabadultabb lesz a másokkal való érintkezés, és nem féltek többé felfedni önmagatokat vagy felvállalni a sebezhetőséget. Mert még ha valaki meg is próbálná ellenetek fordítani, amit mondtatok, abba csakis egy különálló én sérülhetne bele. Ha észreveszitek magatokban a sértődött reakciót, azonnal tudni fogjátok: »Á, hadd vegyem górcső alá ezt a különálló ént is! Már oly sokat legyőztem, miért ne győzném le ezt is?”

A gyermeki elme humorérzéke

Ismétlem Jézus szavait: »Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.« Fontoljátok meg ezt, és vizsgáljátok meg, miként használjátok a humort. Ahogy említettem, a közvetítő korábban egy olyan látszatot – egyfajta védőpajzsot – épített ki maga köré, amelyben a humorral valójában önmagát rejtette el, hogy elhárítson minden ellene irányuló vádat. Még ha nem is érte támadás, ő úgy érezte, bármikor érheti, és a viccelődéssel próbálta elejét venni ennek. Ám én nem erről a fajta humorról beszélek, hanem annak ártatlan, tiszta formájáról. A humor összetett téma, hiszen kultúráról kultúrára változik. Utazásai során a közveítő is ráébredt, hogy egy bizonyos tréfa, amely az egyik országban hatalmas derültséget kelt, a másikban csupán értetlen tekintetekkel találkozik. Volt egy időszaka, amikor azt gondolta: »Nos, talán egyáltalán nem kellene humort használnom. Talán nem kellene viccelődnöm.« De vajon ez-e a gyermeki elme sajátja?
Amit érdemes megvizsgálnotok: él-e bennetek bármiféle fenntartás a humorral kapcsolatban? Féltek-e például attól, hogy ha elmeséltek egy viccet, és senki sem nevet, akkor kellemetlenül fogjátok érezni magatokat? Vagy ha negatív reakciót kaptok, hajlamosak vagytok-e azt gondolni, hogy egy spirituális embernek rendkívül óvatosnak kellene lennie, mert bizonyos viccek nem »spirituálisak«? Elemzitek-e a reakciókat, és tartotok-e attól, hogy mások balgának vagy illetlennek tartanak majd? Ezeket a belső válaszokat mind felhasználhatjátok arra, hogy felszínre hozzátok azokat a különálló éneket, amelyek megakadályoznak benneteket abban, hogy tartósan megmaradjatok ebben a gyermeki tudatállapotban.

A folyton értékelő én-rétegek

Figyeljétek meg a gyermekeket! Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy egy ötéves szintjén kellene viccelődnötök. Csupán azt javaslom, figyeljétek meg őket. Mondanak valamit, elnevetik magukat és egy perccel később már el is felejtik az egészet. Ha senki más nem nevet velük, azon is pillanatok alatt túllépnek. Eszükbe sem jut elemezni a kapott reakciókat; nem mérlegelnek és méricskélnek folyton mindent. Hiszen hogyan is lehetnétek szabadok, ha állandóan minden rezdülést értékeltek és analizáltok?

Szükségetek van egy olyan szakaszra, amikor tudatosan ránéztek a belső válaszreakcióitokra – nemcsak a humorral, hanem a kommunikációval kapcsolatban általában. Mindannyiótokban ott munkálnak azok az ének, amelyek ebben vagy a korábbi életeitekben jöttek létre és arra programozták be őket, hogy minden egyes mondatotok után kényszeresen kiértékeljék a környezet visszajelzéseit. Olyan ez, mintha minden alkalommal, amikor kinyitjátok a szátokat, ott tolongana felettetek az én-rétegek e különös gyűjteménye árgus szemekkel figyelve minden szavatokat, majd rátok zúdítva a bírálatot: »Ó, ezt nem kellett volna mondanod! Nem lett volna szabad ilyen reakciót kiváltanod. Jobb, ha inkább hallgatsz, csendben maradsz, vagy kimész az erdőbe, ásol magadnak egy mély gödröt, belefekszel és szépen magadra hantolod a földet.«

Ezek az én-rétegek nagy valószínűséggel életek óta árnyékként követnek titeket. Ám most, hogy birtokában vagytok ezeknek a tanításoknak, és megvan bennetek a kellő lendület, képessé váltatok arra, hogy egyetlen pillanat alatt leleplezzétek és elvessétek őket. Mondhatjátok egyszerűen: »Nincs már szükségem rátok, hiszen nem én vagyok az, aki beszél. Az Élet Folyama áramlik rajtam keresztül és ha a Folyam épp egy viccet hív elő belőlem, nem fogom elemezgetni. Ha pedig senki sem nevet rajta, na és? Csak áramlok tovább az Élet Folyamával.«

Én magamtól semmit sem mondhatok

Értitek már, mire akarok kilyukadni? Ezek a bennetek lévő ének azt szajkózzák, hogy »ezt nem kellett volna mondanod«, de ha valóban hátralépsz egyet, meg kell kérdezned: ki az a »te«, akiről azt állítják, hogy hibázott? Mert a szavaid vagy egy különálló éntől származtak, vagy az Élet Folyamából eredtek.

Mit is tanítottunk? Lényed magva a Tudatos Én, ám a Tudatos Én önmagában nem mond semmit. Vagy belép egy különálló énbe és annak észlelési szűrőjén keresztül szólal meg, vagy semlegessé válik és engedi, hogy az Élet Folyama áramoljon át rajta. Amikor a bíráló ének vádakat vetítenek rátok, így felelhettek nekik: »Hozzám beszélsz? Kétlem. Lehet, egy másik különálló énhez intézed szavaidat, de az nem én vagyok. Vagy talán olyasmit kritizálsz, amit az Élet Folyama mondott, de az sem én vagyok.«
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy soha nem kell felelősséget vállalnotok a szavaitokért. Csupán azt mondom, hogy e rendkívül mély programozás legyőzésének szakaszában ráébredhettek arra az állapotra, amelyet Jézus is képviselt: »én magamtól semmit sem tehetek«. Lássátok be: végső soron a Tudatos Énetek felelős mindenért, ami elhagyja a szátokat.
Ha a Tudatos Én úgy dönt, hogy azonosul egy különálló énnel és annak szűrőjén keresztül beszél, a Tudatos Éned a felelős ezért a döntésért. Ha pedig úgy határozol, hogy megnyitod magad az Élet Folyamának, azért is a Tudatos Éned felel. Ám az én-rétegek felszámolása során sokat segíthet a felismerés: »Én magamtól semmit sem mondhatok, hiszen vagy egy különálló én beszél belőlem, vagy a Szent Szellem szólal meg általam.« Bármikor, amikor ezt a kritikát megfogalmazzák felém, egyszerűen nem fogadom el. Megtagadom az elfogadását; hagyom, hogy akadálytalanul áthaladjon rajtam, majd újra és újra, megállíthatatlanul megnyitom magam az Élet Folyama áramlásának.

A szavak felszabadító ereje

Ismétlem: amint már megbeszéltük, a bukott lények felállítottak egy mércét, amelyhez mindent hasonlítani kell. Eszerint minden kimondott szavadat egy külső szabályrendszerhez kell mérned: vagy jó vagy rossz, vagy tökéletes vagy éppen nem elég jó. Hogyan lehet így élni? És főleg: hogyan válhatnál az Élet Folyama számára nyitott kapuvá egy olyan gondolkodásmóddal, amely kényszeresen, szünet nélkül értékel?

Sok spirituális tanításra – még a korábbi felemelkedett mesteri közvetítésekre, sőt bizonyos fokig még erre a mostanira is – hatással volt ez a súlyos kollektív fenevad: az a dogma, miszerint minden szót meg kell fontolnod, mielőtt kimondanád. Hogy a lehető legkevesebbet kell beszélned. Vagy ahogy egy indiai guru híres mondása tartja: »a legmagasabb tanítás a csend«. Nos, vizsgáljuk meg ezt a kijelentést! Ha valóban hinnél benne, miért mondanál bármit is? Miért nem maradtál csendben, hogy tettekkel demonstráld az elvedet ahelyett, hogy beszélsz róla? Vajon a csend valóban tanítás? Nem. És miért nem? Mert az embereket a látszataik és illúzióik tartják fogva az alacsonyabb tudatállapotokban, és ezek leggyakrabban szavakban fejeződnek ki. De látjátok, létezik a hihetőnek tűnő érv és a hitelt érdemlő tagadás művészete, így az emberek olyan szavakkal állhatnak elő, amelyek látszólag bármit és mindent képesek igazolni. Olyan érvekkel állnak elő, amelyekkel látszólag bármit és mindent igazolhatnak, de ezek egyike sem abszolút igazság. Nincs szavakkal megfogalmazható abszolút kijelentés. Ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes illúzióra, amelyet az antikrisztusi elme szavakba öntött, létezik egy krisztusi válasz is, amely képes felszabadítani az embereket az adott téveszme alól.

Ki az, aki azt állítja, hogy a legmagasabb tanítás a csend? Biztosan nem a Szent Szellem, nem az Élet Folyama és nem is a felemelkedett mesterek. Nos, válasszatok: ki más maradt? Ha a legmagasabb tanítás a csend lenne, miért tanított volna Buddha vagy Jézus? Miért adtak volna át tanításokat a valódi spirituális guruk és közvetítők? Miért szólnának hozzátok a felemelkedett mesterek szavakon keresztül? Azért, mert tudjuk: amint a szavak felhasználhatók látszatok és illúziók keltésére, ugyanúgy alkalmasak az azok alóli felszabadításra is. Nincs rá garancia, hogy ez minden esetben megtörténik, de a lehetőség adott. Megtörténhet – és számtalanszor meg is történt már.

A szavak azonban nem eredhetnek az emberi szintről. Nem létezik olyan, a dualitás tudatosságán alapuló kijelentés, amely képes lenne felszabadítani egy másik, szintén a dualitásból eredő állítás alól, mert a dualisztikus szavakból hiányzik a valódi erő. Láthattok embereket, akik rendkívül karizmatikus szónokokká váltak. Ha megnézitek Hitler vagy más hírhedt népvezérek beszédeit, láthatjátok, miként voltak képesek hipnotizálni a tömeget a szavaikon keresztül kivetített energiával. De az nem valódi erő volt, hanem csupán dualisztikus hatalom – a hatalom látszata.

Mivel rendelkezik ezzel szemben a Szent Szellem, az Élet Folyama? Az egységen és az együvé tartozáson alapuló erővel, és ez az az erő, amely képes áthatni a szavakat. Valójában nem is maguk a szavak számítanak, hanem az az impulzus, amellyel a Szellem áthevíti őket. Ez az, ami felszabadítja az embereket. Amikor befogadják ezt a rezgést, érzik, hogy a szavak mögött van valami, ami valóságosabb, mint a dualisztikus érvek, és emiatt jobban odafigyelnek az üzenetre. A szavak célba érnek, áttörik az illúziót és leleplezik annak valódi természetét. Az emberek ekkor képessé válnak meglátni az igazságot és a látszat helyett a magasabb nézőpontot választják. Ez a szavak valódi hatalma. Aki azt állítja, hogy a legmagasabb tanítás a csend, az valójában csak azért beszél így, mert hiányzik belőle a Szent Szellem áramlása; tudja, hogy képtelen erővel felruházni a szavait. Ezért úgy dönt, inkább csendben marad és azt a látszatot kelti, hogy ő a legfejlettebb guru, csak mert többnyire hallgat.

Merd kinyitni a szád!

Milyen lehetőség rejlik mindannyiótokban, amikor a szavakról és a kommunikációról van szó? Legtöbbetek isteni tervében nem az szerepel, hogy közvetítővé vagy nyilvános szónokká váljon, aki tömegek előtt beszél vagy a médiában szerepel. Sokatok feladata az, hogy személyes szinten érintsetek meg másokat a mindennapi élet különböző helyzeteiben. Ám a legmagasabb potenciál – függetlenül az isteni tervetek külső céljaitól – mindannyiótok számára ugyanaz: engedni, hogy az Élet Folyama szólaljon meg rajtatok keresztül és áthassa minden szavatokat.

Értsétek meg: ez valójában nem azt jelenti, hogy transzba estek és a Szent Szellem átveszi az irányítást. A szavak továbbra is a ti elmétekben formálódnak meg, a ti egyéniségetek, személyiségetek és hátteretek alapján. Ám nem pusztán a szavak segítenek az embereken, hanem a rajtuk keresztül áramló erő. A szavaknak nem kell valamiféle mércének megfelelve tökéletesnek lenniük ahhoz, hogy az Élet Folyama felruházza őket ezzel az erővel. De ha az folyton azt hajtogatjátok magatokban, hogy: »Ó, alaposan meg kell fontolnom, meg kell vizsgálnom és utólag elemeznem kell minden szavamat, sőt, már azelőtt analizálnom kell őket, hogy egyáltalán kinyitnám a számat.«, akkor hogyan is tudna a Szent Szellem áramlani?

Mondhatjuk úgy is: ha hiányzik belőled az Élet Folyamának áramlása, teljesen mindegy, mit mondasz – miért is elemeznéd? Úgyis csak holt szavak maradnak. Ha viszont ott van benned ez az áramlás, szintén mindegy, milyen szavakat használsz, mert megvan bennük az erő. Miért elemeznéd hát? Miért ítélnéd meg vagy mérlegelnéd? Miért haboznál? Miért gondolja némelyikőtök, hogy a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek, az, ha kinyitják a szájukat? Ez a félelem egy olyan különálló énből fakad, amely egy múltbéli traumán alapszik: amikor a bukott lények mindent elkövettek, hogy megfélemlítsenek és elhitessék veled, hogy soha többé nem merhetsz megszólalni ezen a bolygón – amelyről azt képzelik, hogy az övék.

Meddig akartok még ebben a mintában vesztegelni? Szabad akarattal rendelkeztek; nem mondom meg, mit tegyetek. Csupán annyit mondok: nem a felemelkedett mesterek akarják, hogy féljetek megszólalni. Ha ez a közvetítő félt volna kinyitni a száját és kijelenteni: »Én VAGYOK Síva Felemelkedett Mester«, ma nem lenne itt ez a közösség. Soha nem indult volna el és a tanítás sem jöhetett volna létre – hiszen nem tudunk tanítást átadni anélkül, hogy ne lenne egy megtestesült nyitott kapu, aki közvetíti azt.

Mindannyiótokban megvan a lehetőség, hogy valami olyat hozzatok felszínre, amivel segíteni szeretnénk másoknak. De ha nem mertek megszólalni, hogyan adhatnánk át? Tudom, ez nem mindenkire vonatkozik, de sokan közületek még mindig rendkívül vonakodnak. Javatokra válna, ha tudatosítanátok: »Nem én szólalok meg, hanem vagy egy különálló én beszél belőlem vagy az Élet Folyama. Életem nagy részében hagytam, hogy ezek az én-rétegek beszéljenek helyettem, mert féltem felfedni magam – de most már szeretném megtapasztalni, ahogy az Élet Folyama szólal meg általam.« Legtöbben már átéltétek ezt az élményt; most válhattok tudatosabbá rá és hálásabbá érte. Ezzel a konferenciával épp abban akarunk segíteni, hogy mindannyian szabadon engedjétek az Élet Folyamának áramlását.

A toll hatalmasabb a kardnál, de az Élő Szó valójában minden földi hatalomnál erősebb. Az Élő Szó azonban nem úgy hullik alá, mint a manna az égből: egy hús-vér embernek kell kimondania. Vajon nem töltene el örömmel egy olyan beszélgetés, amely valóban segített valakinek továbblépni? Nem tapasztaltátok már ezt? Nem akarnátok ezt gyakrabban átélni? Akkor engedjétek áramlani az Élet Folyamát és hagyjatok fel az elemezgetéssel! Mondjátok egyszerűen a különálló éneiteknek: »Kihez beszéltek? Ha egy másik különálló énhez, abban én nem veszek részt, mert nem azonosulok veletek. Ha pedig az Élet Folyamához beszéltek – nos, a Folyam nem hallgat rátok, miért tenném hát én? Nincs időm a balgaságaitokra, mert át akarom adni magam az áramlásnak és ki akarok fejezni valamit!«

Öleljétek át az önmagát örökké meghaladó áramlást

Látjátok, kedveseim, a fizikai oktáv egyik megdöbbentő aspektusa az a súlyos kivetítés, amellyel a bukott lények és az emberek próbálják uralni a tudatotokat: az a hit, hogy amint valami megtörtént, amint egy tettet véghezvittetek vagy egy szót kimondtatok, az többé soha nem vonható vissza. Azt sugallják, hogy amint a szavak elhagyták az ajkaitokat, már nem tehetitek őket ki nem mondottá, nem tehetitek meg nem hallottá – úgyhogy jobb, ha rettegtek és óvatosak vagytok, mielőtt túl késő lenne. És persze van ebben némi viszonylagos igazság.

Való igaz, hogy a kimondott szót nem lehet visszaszívni, de miért is kellene ki nem mondottá tennetek? A szó csak egyetlen pillanatig hangzott el, és éppen ez a fizikai oktáv csodája: egy pillanat csak egy pillanatig tart, aztán tovaszáll és eltűnik. Az a szó, amely tíz másodperccel, tíz évvel vagy tíz élettel ezelőtt hangzott el, nincs már itt; az ott maradt a múltban. A kérdés csupán az: ti hol akartok lenni? Ott hátul a múltban, egy már elhangzott szóhoz láncolva, vagy a »mostban« akartok lenni azokkal a szavakkal, amelyeket az Élet Folyama akar kimondani a jelenben és az eljövendő pillanatokban? Döntenetek kell, hol akartok lenni: a múlt fogságában vagy az Élet Folyamával áramolva a szüntelenül változó jelenben.

Ez az, ami némely, a »mostban való létről« szóló tanításból hiányzik. Azt hiszik, létezik valamilyen statikus, változatlan, »örök most«, valami felsőbbrendű állapot, amelyben meg lehet állapodni. De ismétlem, a fizikai oktáv legcsodálatosabb vonása, hogy semmi sem áll meg. A »most« már el is múlt, mielőtt kimondhatnátok a szót, hogy »most«; így vagy ebben a már elszállt pillanatban ragadtok, vagy együtt áramlotok az eljövendővel. Az eljövendő azonban nem statikus; az örökké változó, önmagát szüntelenül meghaladó folyamat, és ezért minden egyes pillanat egy új lehetőség. Éppen ezért nem kell nem kimondottá tennetek azt, ami egy korábbi pillanatban elhangzott; elég, ha kimondjátok azt, amit az Élet Folyama akar mondani ebben a mostban, a következőben és az azutániban.

Minden azon múlik, hogy a múltra összpontosítotok-e, vagy az áramlásra. Bizonyos értelemben mondhatnátok azt is, hogy nem létezik »most«. A mostban való lét egész koncepciója értelmetlen, mert nincs megállás, csak áramlás. Amikor a jelenről beszéltek, melyik pillanatban akartok lenni? Mi az a most? Mondhatnátok, hogy egy másodperc – igen, de melyik másodperc? Ez? Vagy ez? Vagy ez? Látjátok, mire elkezdenétek számolni, már nem is vagytok benne. Valójában soha nem is vagytok a »mostban«, és nem is lehettek ott. Vagy az áramlásban vagytok benne vagy kívül rekedtek rajta – lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. Még sok spirituális kereső is elkövette azt a hibát, hogy ezt valamiféle statikus állapotként értelmezte.

Kedveseim, mi a forma világának célja? Az, hogy meghaladja önmagát és többé váljon, amíg a szféra felemelkedik és a spirituális birodalom részévé válik – amely szintén szüntelenül meghaladja önmagát és többé válik. Isten nem azért teremtette a forma világát, hogy egy soha meg nem változó, mozdulatlan állapotot hozzon létre. Isten áramlást teremtett, amely soha nem áll meg és semmilyen hatalom nem képes gátat vetni neki. Hihetitek azt, hogy évekig ültetek egy himalájai barlangban és tökélyre fejlesztettétek az elme lecsendesítését, de ezzel nem állítottátok meg az áramlást. Csupán létrehoztátok az elmétekben azt a látszatot, hogy az áramláson kívül vagytok – de valójában nem, igaz?

Gondolhatjátok magatokról, hogy magasan fejlett jógik vagytok ott a barlangotokban, de vajon a Himalája nem forog-e együtt a földgolyóval? Nem száguldotok-e a térben, miközben a Föld kerüli a Napot? Hol itt a csend? Mit állítottatok meg valójában? Megállíthattátok a saját elméteket azáltal, hogy létrehoztátok az áramláson kívüliség illúzióját, de miért ne ölelnétek inkább át teljes lényetekkel az áramlást, és miért ne csatlakoznátok hozzá? Mi az, ami az áramláson kívül akar állni? Mi az, ami létre akarja hozni azt a látszatot, hogy: »Ó, uralom az elmémet, a gondolataimat, le tudom csendesíteni a tudatomat«? Ez nem más, mint egy különálló én. Miért akarnátok lecsendesíteni az elmét, amikor benne lehetnétek az áramlásban és megtapasztalhatnátok a Szent Szellem, az Élet Folyama ezen ámulatba ejtő, önmagát örökké meghaladó mozgását, amely mindig a »több« felé törekszik? Miért akarnátok ezt megállítani? Igen, kereshetitek a szabadságot a dualisztikus elmétől, de miért keresnétek szabadságot az áramlástól? Hiszen az áramlás maga az élet; ami megállítja az áramlást, az a halál, és ami az áramlást holt sémákba kényszeríti, az szintén a halál.

Az erők, amelyek meg akarják állítani a rajtatok keresztülhaladó áramlást

A bukott lények mindent elkövetnek, amit csak tudnak, hogy szabotálják és késleltessék a spirituális emberek fejlődését. Számtalan olyan tanítást hoztak létre, amelyek egyetlen célt szolgálnak: megragadni azokat, akik már az áttörés küszöbén állnak a spirituális úton, és bevezetni őket egy zsákutcába. Ott aztán valami teljesen irreálisat kerestetnek velük – egy olyan végállomást, ahol csapdába eshetnek megtestesülésük hátralévő részére, megakadályozva ezzel Krisztusságuk kifejezését.

Mit is jelent valójában kifejezni a Krisztusságodat? Azt, hogy nyitott kapu vagy az Élet Folyama számára, amely minden életet fel akar emelni. Éppen ezt akarják megállítani a bukott lények. Ha el tudják érni, hogy egy himalájai barlangban ülj és azt hidd, hatalmas spirituális eredményt értél el pusztán azzal, hogy megállítottad a gondolataidat, akkor örömmel fogják hagyni. Azt mondják majd: »Csodálatos, ő nem jelent veszélyt ránk!« Nem érdekli őket, mennyire érzi magát emelkedettnek az illető; amíg nincs kint a világban és nem fejez ki valami olyasmit, amit ők nem tudnak irányítani, addig nem fenyegeti a hatalmukat.

Azt hihetitek, hogy a »mostban való létre« törekedtek, de ismétlem: nem jelentetek veszélyt nekik mindaddig, amíg nem vagytok benne az áramlásban. Amint mondtam, nincs áramlás a mostban és nincs most az áramlásban. Számtalan olyan terv létezik, amelynek célja, hogy megzavarjon és eltérítsen titeket, elhitetve veletek, hogy rendkívül spirituálisak vagytok, amiért átláttok valamilyen homályos, bonyolult tanítást. Ezek mind csupán figyelemelterelések, amelyek megakadályozzák, hogy átadjátok magatokat az Élet Folyama áramlásának. Pedig ez a mindenség leghatalmasabb ereje – az egyetlen valódi erő az univerzumban, hiszen ez az egység ereje. Milyen más erő létezhetne még? Minden egyéb úgynevezett »erő« csupán káprázat, nem valódi hatalom.

Engedjétek a Szent Szellemet megnyilatkozni rajtatok keresztül

Amíg ragaszkodtok egy előre kialakított képhez arról, miként kellene az Élet Folyamának megnyilvánulnia rajtatok keresztül, a Folyam nem tud megszólalni. Ám abban a pillanatban, amint elengeditek ezt az elképzelést, az Élet Folyama azt teszi majd, ami a természete: áramlani kezd rajtatok keresztül, áramlik a nyíláson át a fizikai oktávba.

És mi az Élet Folyama egyetlen nyílása a fizikai oktáv felé? Egy öntudattal rendelkező lény elméje és hangszálai. A szabad akarat törvénye szerint a Föld jelenlegi állapotában ez az egyetlen kapu. Ha nincsenek olyanok, akik ki merik nyitni a szájukat és engedik a folyamot áramlani, akkor a földi körülmények nem haladhatók meg. Ahhoz, hogy a Föld belátható időn belül beléphessen az Aranykorba, elengedhetetlen, hogy az emberek felszólaljanak és utat engedjenek az áramlásnak. Legtöbben éppen ezt írtátok bele isteni tervetekbe a megtestesülésetek előtt: hogy biztosítani akarjátok ezt a nyitást a Szellem áramlása számára.

Ismétlem: semmiféle vád vagy hibáztatás nincs bennünk. Egy nehéz körülményekkel teli bolygón éltek. De vajon nem akarnátok-e inkább betölteni az isteni tervetekben vállalt lehetőséget, mintsem a megtestesülés végén bűntudattal visszatekinteni, amiért nem nyitottátok ki a szátokat? Amiért összeszorítottátok az ajkaitokat, amikor szólhattatok volna – itt is, ott is. De ti csak gondolkodtatok, és mire a végére értetek volna, a helyzet már tovaszállt és már nem maradt értelme megszólalni.

Hozzatok meg egy döntést – ha hajlandóak vagytok rá: legyetek készek kísérletezni, és engedjétek a Szent Szellemet kifejezni önmagát! Hagyjatok fel az elemzéssel, ne rágódjatok többé azon, mit lehetett vagy kellett volna mondanotok! Ami elhangzott, az elhangzott, és az éppen elég volt abban a helyzetben. Nem az a feladatotok, hogy visszamenjetek és megváltoztassátok a múltat, hanem egyszerűen az, hogy megnyíljatok a következő üzenetre, amelyet a Szellem mondani akar. Ha ezt teszitek, be fogjátok tölteni isteni terveteket.

Ez az, amit látni kívánok. Ezt kívánja látni minden felemelkedett mester, és remélem, egy napon köszönthetlek benneteket együtt örülve veletek annak, hogy valóra váltottátok az isteni tervetekben rejlő lehetőséget – mert tudtátok, hogy az megvalósítható.

Ezzel beburkollak titeket az egység valódi erejébe, amely ÉN VAGYOK; abba az egységbe, amely elpusztítja a különállást és felszabadítja a lényt, hogy áramolhasson. Legyetek megszentelve ebben az örömben!

Forrás: https://ascendedmasterlight.com/let-the-river-of-life-flow-through-your-words

Közvetítette: Kim Michaels

Fordította: LSN

(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)